Mégis mi folyik itt Győrben?

Pintér Bence 2022-12-01 17:22:00
Van még olyan város az országban, ami a legtöbb szolgáltatását leépítette, és közben milliárdos értékben adót, lakbért, díjat emelt ?

Ez egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre, ahol ez az írás először megjelent!

Év eleje óta írunk arról az Ugytudjuk.hun, hogy az ország egyik gazdasági motorjának számító, az egyik leggazdagabb városának tartott Győr anyagi nehézségekkel küzd. Bár ezzel kapcsolatos kérdéseinkre nem reagált az önkormányzat, egy ideje már Dézsi Csaba András polgármester is arról beszél nyilvánosan, hogy nincs pénze a városnak.

A legemlékezetesebb, emblematikus pillanata ennek az volt, mikor a Győrkőcfesztiválon a város irányítását átvevő gyerekeknek azt mondta a polgármester, hogy:

„A gyerekektől azt szeretném kérni, hogy ebben a három napban a várost úgy vezessék, hogy egy kis pénzt szerezzetek a városnak légyszíves, mert annak fogytán vagyunk.”

(A másik ilyen pillanat az volt, amikor bemondta a rádióba, hogy már nem az van Győrben, hogy hátradőlünk, és pénzeszsákra esünk, majd ezután hátradőlt, és a bruttó ötmillió forintos jutalmával teli pénzeszsákra dőlt, miközben az országos sajtó azt próbálta kideríteni, hogy mit is csinálnak pontosan a győri egyetem alapítványának kurátorai – köztük Szijjártó és Dézsi – havi 1,5 millió forintért.)

Persze év végére térdig gázolunk az itthon más európai országokhoz viszonyítva példátlan módon elszabaduló inflációban és az egész kontinensen ható energiaválságban, de ha végigtekintünk az éven, láthatjuk, hogy Győr vezetése már a kezdettől fogva tényleg a fogához verte a garast:

És a Volán felől érkező hírek sem kifejezetten megnyugatóak: januárban marad a menetrend, de nincs kiegyezés a város és a cég között a vitatott pótbefizetésekről, és a polgármester maga mondta, hogy át kell alakítani a menetrendet.

Mi a fészkes fene történt Győrben?

Sok olyan város van, ahol bezárt az uszoda vagy más intézmény, akár több is; és olyan is van, ahol szerényebbek a karácsonyi fények; vagy ahol nem csak veszélybe került, hanem már le is felezték a buszközlekedést; vannak aztán olyanok is, ahol ilyen-olyan díjakat megemeltek év közben, vagy jövő évtől.

De nem tudok olyanról, pedig körbenéztem és körbekérdeztem a kollégákat más vidéki városokban, ahol mindez egyszerre megtörtént volna.

Megint a szokásos a helyzet: mindegyikre egyenként elmondhatják a bozótharcos fideszes, fidelitasos kommentelők, hogy ilyen máshol is van, meg energiaválság van, meg helyzet van, a rendeletek indokolásába is bele lehet ezt írni, de lassan érdemes körbenézni az országban: ilyen azért nem nagyon van máshol. Ne felejtsük el: nem mondjuk Salgótarjánról beszélünk ráadásul, hanem Győrről. És persze lehet jönni azzal, hogy itt már tavaly milyen gázszámlát kapott a város, de az is igaz egyszerre, hogy éppen ezért időben elkezdhettek volna felkészülni a helyzetre a tornyosban.

Legfrissebb információink szerint mint az égi áldást, úgy várják a városházán, hogy eldőljön az említett gázszerződés-felmondás kapcsán, hogy kap-e vissza pénzt a város – a hírek szerint lesz erről bejelentés a napokban. Ha lesz, és kap vissza pár milliárdot a Győr-Szol, akkor viszont felmerül egy kérdés.

Mennyi pénzt öntsünk még a Győr-Szolba?

Ugyanis elvileg az energiaválság miatt eddig folyamatosan kellett rakni a pénzt a Győr-Szolba:

Mindeközben pedig idén mindent megtettek, hogy jövőre az emberekkel fizettessék meg a dolgot:

  • megemelték a parkolódíjakat, amiből 200-300 millió forint pluszbevételt várnak;

  • megemelték a temetői díjakat, a közterülethasználat díját és az anyakönyvi szolgáltatások díját;

  • áthárították a közös költséget az önkormányzati bérlakások bérlőire nyáron (400-500 millió forint bevételt várnak; majd átlagosan 80 százalékkal megemelték a lakbért, amitől pedig 600 milliós pluszbevételt remélnek;

  • és ne feledjük, hogy bár ez a legutóbbi nem a Győr-Szolhoz folyik be, de jövőre emelkedik az építményadó is, amit Dézsi polgármester már 2021-től meg akart emelni, és ami első sorban a cégeknél jelenik majd meg.

Szóval összegezve: a város gyakorlatilag csak a legalapvetőbb szolgáltatásokat nyújtja, mindeközben pedig az embereket erősen sújtó inflációs válság közepén minden lehetséges díjat megemelt, amit meg tudott.

Eközben épül-szépül a Dézsi polgármester választói körzetébe tartozó Bem tér (új járda, kutyafuttató, új sportpálya, zebra), meg a Radnóti alpolgármester körzetébe tartozó adyvárosi tó környéke (felsorolni is nehéz, de a Sztárom a párom-pad talán jó példa); na és arról még nem beszéltünk, hogy a Győr-Szolnál egyes képviselők rokonainak cégei alvállalkozóként mesés bevételnövekedésre tesznek szert.

Pedig mi már nyáron tettünk pár javaslatot, hogy hol lehetne lefaragni a költségeket.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.