Megkapja a Győr-Szol a 450 milliós átcsoportosítást

Pintér Bence 2021-09-08 16:20:00
A kulturális dolgozók bérfejlesztése más forrásból már korábban megtörtént, innen jön a 150 milliós összeg.

Mint arról szerdán korábban már írtunk, rendkívüli ülést tartott a győri önkormányzat pénzügyi bizottsága, amelyen az egyetlen érdemi napirendi pont a győri közszolgáltató cég, a Győr-Szol kisegítése volt:

450 millió forint plusz költségvetési forrás megszavazására hívták össze bizottság tagjait.

Előzetesen annyit lehetett tudni, hogy a pénzinjekcióra azért van szükség, mert „a városüzemeltetési feladattervben rögzített egyes munkák – például a fűnyírás, a gazos területek kaszálása, a virágágyak és növénydézsák öntözése, az útszegélyek melletti területek sarazása, a fametszések, a szúnyoggyérítés – tekintetében gyakoribb munkavégzést tett szükségessé az időjárási tényezők alakulása”. A pénzt az Útkezelőtől (300 millió) és a kulturális dolgozók bérfejlesztési támogatásából (150 millió) veszik el.

Az ülés elején Nagyné Novy Lilla mutatkozott be, aki idén tavasszal lett a pénzügyi főosztály vezetője, amikor Nagy Tamás addigi főosztályvezető távozott. Az új főosztályvezető 1992 óta dolgozik a pénzügyi osztályon.

A Győr-Szolnak átadott pénzzel kapcsolatban először Pollreisz Balázs (MSZP) szólalt fel, aki elmondta: a napirendi pontot átfutva felszaladt a szemöldöke, ezért az osztályvezető asszonyt kérdezte, hogy egyrészt eredetileg mennyi pénz volt betervezve szúnyogirtásra és fűnyírásra; másrészt pedig arról, hogy pontosan mit takar a kulturális dolgozók bérfejlesztési pénzének felvonása. A szocialista képviselő arról is beszélt, hogy egyébként a fűnyírás éppenséggel elég nagy csúszásban volt a városban. Megjegyezte azt is, hogy a városüzemeltetésre betervezett összeg szokás szerint alul volt tervezve.

Jelezte, hogy mivel hasonló összeget kap a Győr-Szol, mint amennyit büntetésként kell kifizetnie egy per miatt, ezért érdeklődik, hogy nem ennek a bújtatott kifizetéséről van-e szó.

A válasz szerint 1,4 milliárd forint volt betervezve városüzemeltetésre, de ezen kívül van a szúnyogirtá összege, ami jelen állás szerint idén 151 és fél millió forintba került. A kulturális területre vonatkozó kérdés kapcsán Nagyné Novy Lilla elmondta: eredetileg városi forrásból tervezték a bérfejlesztést, de végül állami pénzt kaptak a bérfejlesztés támogatására, ezért ez az összeg szabadon felhasználhatóvá vált.

Hegedűs Ákos külső bizottsági tag (Momentum) arról érdeklődött, hogy az útfejlesztéseket mennyiben érinti az Útkezelőtől elvont pénz; illetve hogy az államháztartási törvénynek mennyire felelnek meg ezek az átcsoportosítások. Varga Ferenc városstratégiai főosztályvezető elmondta: a törvényeknek megfelelnek az átcsoportosítások. Arra is reagált, hogy miért nem építik be a szúnyogirtás összegét a városüzemeltetésre betervezett összegbe: elmondása szerint nem lehet tudni előre, hogy ez milyen összegbe kerül.

Pollreisz Balázshoz került vissza a szó, elmondta: érthető, hogy nem tudnak ezzel előre számolni, bár minden évben nagyjából hasonló összegről van szó. Emellett újra megkérdezte ő is, hogy tételesen milyen felújításokat, beruházásokat érint az útkezelőtől elvont összeg, erre azonban írásban várja majd a választ.

A javaslatot a bizottság a két ellenzéki politikus tartózkodása mellett megszavazta.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.