A csalódott győriek elérték: mégis lesz némi díszkivilágítás Győrben

Pintér Bence 2022-12-01 13:50:00
A keddi közgyűlésen még erősen a díszkivilágítás elen beszélt a városvezetés.

Az adventi vásár vasárnapi megnyitása óta másról sem szóltak a különböző győri csoportok posztjai, mint arról, hogy mekkora csalódást okozott mindenkinek az, hogy nem szerényebb, hanem konkrétan semmilyen díszkivilágítást nem kapott a város. Az energiaválság közepette ez talán nem lenne annyira meglepő, de közben az ország számos másik városa mégis ünnepi fényárba öltözött, mint arról beszámoltunk kedden.

A sok száz lájkot gyűjtő bejegyzések mellett akció is indult: a Győr összefog csoport egyik tagja, Lőrincz „Yeti” Tibor hétfőn hirdetett eseményt szombatra, amelynek az volt a lényege, hogy legalább a Baross utca egy részét elemes égősorokkal díszítsék fel maguk a polgárok, ha a városnak nincs kerete rá. Az esemény a rendőrségen és a városházán is engedélyt kapott.

Dézsi polgármester a vasárnaptól felerősödő kritikákra több választ is adott, először arról beszélt, hogy akik csak „a műanyag csillogást várják”, azok „már elvesztették ennek az ünnepnek is az érzelmi és lelki értékeit”, majd a közgyűlésen Balla Jenő független képviselő kérdésére arról, hogy nem akarnak erre pénzt költeni (kicsit több, mint százmillióba került tavaly), mivel szerinte van fontosabb, minthogy Győr „UFO-leszállópálya” legyen. Azt is mondta „Nem vagyok hajlandó kifizetni százmillió forintot, hogy azt mondhassák valakik, milyen jó volt kijönni Győrbe, ami olyan, mint Bécs. Fontosabb, hogy kifizessék az emberek a számláikat.” (A közgyűlés felvételén 3 óra 14 perctől.)

Radnóti Ákos alpolgármester pedig ezt mondta: „Felesleges hangulatkeltés zajlik. Nem kell mindent kivilágítani. Szerintem pedig sok volt a korábbi fény.” Balla egyébként azt kérte, hogy legalább a város egy részén legyen a korábbinál szerényebb díszkivilágítás: és úgy tűnik, nem hiába. 

Úgy tűnik ugyanis, hogy a tornyos házban hallgattak az emberek szavára, és a korábbi évekhez képest kisebb mértékben, de mégis kap díszkivilágítást a városháza, a Baross út egy része, a Széchenyi tér egy része és a Jedlik utca is

– derült ki az Új Szó Nálunk cikkéből.

A díszkivilágítást szervező Vill-Kor ügyvezető igazgatója, Gasztonyi László elmondta a lapnak: ők előkészültek az idei díszkivilágításra, de nem kaptak megrendelést a városházától, egészen most szerdáig.

„Mi idén is készültünk arra, hogy a szokásoknak megfelelően negyven-ötven emberrel és tíz-tizenöt kosaras kocsival, nagyjából másfél hónappal ezelőtt nekiállunk a munkának. A megrendelés azonban elmaradt, egészen mostanáig úgy volt, hogy anyagi okok miatt nem lesz díszkivilágítás. (...) Szerdán azonban megérkezett írásban a megrendelés, így most őrült tempóban nekiállunk, s bár erősen csökkentett műszaki tartalommal, de elkezdtük a munkát.”

Az új fejleményeket hallva a Győr összefogban szervezett közösségi díszítést viszont lefújta a szervező, a támogatást megköszönő posztban azt írta:

„Kétes hangulat tölt most el belülről, egyrészt szomorú vagyok az esemény lemondása miatt, másrészt pedig örülök hogy azzal amit elindítottam/tunk elérte a célját és megtörte a jeget az önkormányzat felé.”

A belvároson kívül néhány városrész is kap díszkivilágítást, Gyárvárosba például került adományból egy karácsonyfa, amelynek feldíszítéséhez viszont a gyárvárosiak segítségét kérte Hajtó Péter, a városrész fideszes képviselője.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.