Győri költségvetés: be lett húzva a nadrágszíj

Pintér Bence 2022-02-09 11:45:00
Majdnem az összes intézmény költségvetését megvágták, útfelújításra majdnem feleannyit tervez a város idén, mint tavaly, az óvodák félmilliárd forinttal kevesebbet kapnak.

Az Ugytudjuk.hu megszerezte a győri költségvetés első verzióját, amelynek még végig kell járnia ebben a hónapban a bizottságokat és a közgyűlést, mielőtt a képviselők szavaznak róla.

Annyi biztos, hogy mint azt több téma kapcsán is jelezte a polgármester: megszorító költségvetés az idei, az indoklás szerint a gázmizéria miatt,

melynek nyomán 3,5 milliárd forint plusz forrást kell előteremtenie az önkormányzatnak – amelynek egy részét, vagy akár a teljes összeget is kompenzálhatja majd elméletben az állam.

Ezért aztán fűnyíróelv alapján a legtöbb intézménynél 15 százalékos költséglefaragásra szólított fel a polgármester,

ennek eredményeképp – mint azt olvasóink tudhatják – például az óvodákban az óvónők ebédjén, ruhapénzén vagy a kézműves termékekre költhető kereten spórol az önkormányzat.

Nézzük a számokat!

A költségvetés kiadási főösszege 79,1 milliárd forint, a bevételi előirányzatának együttes főösszege szinténn 79,1 milliárd forint, ebből a költségvetési bevételek előirányzata 63,5 millió forint, a finanszírozási bevételek előirányzata 15,6 millió forint.

Ez azt jelenti, hogy a bevételi oldalt ki kell pótolni, mivel hiány van. Ez a következőképp fog megtörténni a jelenlegi tervek szernt:

A 2022. évi költségvetés belső finanszírozása érdekében az Önkormányzat költségvetésében a 2021. és az azt megelőző évek maradványa terhére maradvány igénybevételként 14.808.243.363 Ft, értékpapír hasznosításból származó bevételként 850.000.000 Ft, mindösszesen 15.658.243.363 Ft kerül számbavételre.

A város tehát eladja a maradék értékpapírjait, emellett egyébként egymilliárd forint értékben önkormányzati tulajdon eladásával is számolnak.

A 2021-es költségvetés eredeti számait a mostani tervezettel összevetve világos, hogy az intézményeknél spórolás van, bár nem mindenhol, és nem mindenhol jön ki a 15 százalék. (Ennek persze egyéb okai is lehetnek, hiszen az intézményhálózat sem feltétlenül változatlan tavaly óta.) A bölcsődei ellátásra például idén több jut, mint tavaly, és az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény is valamennyivel több forrást kap, mint tavaly év elején tervezett összeg.

Utak-hidak, köz- és díszvilágítás: üzemeltetési, fenntartási, felújítási, korszerűsítési, forgalomtechnikai kiadásokra a tavalyi 3,2 milliárd helyett idén 1,7 milliárdot tervez költeni a város, tehát majdem feleannyit.

Kevesebbet kap viszont a Generációk Háza, a Gazdasági Működtető Központ, általában véve kevesebb jut az összes óvodára (500 millió forinttal: a tavalyi 3,8 milliárd után idén 3,3 milliárd) és 100 millió forinttal kevesebb a Városrendészet költségvetése is. Kevesebből kell idén kijönni a filharmonikusoknál, a bábszínházban, a fesztiválközpontban és a balettnál is. A Rómer Múzeum közel 170 millióval kap kevesebbet.

Az intézményeken összesen 2,6 milliárd forintot tervez megspórolni az önkormányzat,

a tavaly tervezett 21,9 milliárd helyett idén 19,3 milliárd forintot akarnak elkölteni ezen a területen. A polgármesteri hivatal a tavalyi 3,1 milliárd után idén közel 3 milliárdból gazdálkodhat, itt 100 millió a spórolás. Nagyobb fejlesztésekkel idén nem, csak a strand építésének folytatásával számol csak az önkormányzat a költségvetés számai szerint. Városüzemeltetési szolgáltatásokra idén 1,4 milliárddal számol az önkormányzat.

Persze még minden lehet egy fokkal könnyebb a helyzet, ha a gázszámlába tényleg besegít az állam: kérdés, hogy Győr, az ország egyik legnagyobb települése mennyi kompenzációt kaphat az állami alapból.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.