Igaz-e, hogy az energiaválságra nem lehetett felkészülni?

Pintér Bence 2022-09-24 09:07:00
Egy évig hallgattuk a fideszesek nevetgélését azokon az országokon, akik elkezdtek felkészülni az energiaválságra. A győri városvezetés legkésőbb tavaly december óta tudhatta, mire számíthat.

Ez egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

Nemrég a GyőrPlusz Rádió reggeli műsorának vendége volt a minap Pergel Elza, Győr alpolgármestere, ahol sok mindenről, többek között az energiaválságról is beszélt. Egy gondolata pedig jó ugródeszka ahhoz, hogy beszéljünk egy kicsit a Fidesz legújabb propagandakampányáról, miszerint az energiaárak elszállása csak és kizárólag „a brüsszeli szankciók” miatt van, amelyekkel kapcsolatban – hajaj! – nemzeti konzultációt is hirdetnek, hisz olyan súlyos a helyzet, hogy már Kocsis Máténak is el kellett adni a két akváriumából egyet.

Na szóval amit Pergel Elza győri KDNP-s alpolgármester mondott:

„Németországban is olyan plakátokat láthattunk, ahol mécsessel, virágcserepeket melegítve pótolják a közszolgálati fűtést idősek. Nem szegényebb, balkáni országokban, hanem Németországban. Ki tud erre felkészülni?” 

Nagyon megfogott ez a virágcserép-melegítés – annyira specifikus dolog, hogy rögtön arra gyanakodtam, hogy valamiféle álhírrel van dolgunk, amit alpolgármester asszony a fideszes propagandamédia valamelyik csodálatos kiadványában látott. Félig-meddig igazam volt, hiszen valóban a Habony Árpád-féle, a Fidesz hazugságait angol nyelven közvetítő Remix, illetve az immár vonalasan moszkovita magyar közmédia számolt be erről („Rezsipánik van Európában”), viszont nem álhír – csak éppen az ellenkezőjét bizonyítja annak, amit az alpolgármester mondott.

A szóban forgó videót ugyanis a német Szövetségi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Hivatal (BBK) tette közzé, de nem a mostani energiakrízis idején, hanem még tavaly novemberben, és nem is arról szól, hogy hogyan spóroljunk, vagy ilyesmi. Egészen konkrétan ez a videó egy reklám a tavalyi katasztrófavédelmi naphoz, ami arról szólt, hogy mi a teendő egy teljes áramkimaradás esetén.

Tehát miközben a kormánymédia ferdítése nyomán Pergel Elza az idézett részben a videó alapján a látszatot kelti, hogy még Németországban is olyan rossz a helyzet most, hogy virágcserepeket fűtenek teamécsessel a nyugdíjasok, és ez alapján megkérdezi, hogy mégis ki tud erre felkészülni,

a valóság az, hogy a videó pont azt jelzi, hogy Németországban már tavaly novemberben, jóval a háború előtt elkezdtek felkészülni hasonló helyzetekre. Ugyanezt tették Európa más országaiban is – a magyar kormány és a kormánymédia pedig nevetett rajtuk,

tavaly ősz óta egészen a nyár közepi rezsicsökkentés-korlátozásig ezeken rihig-röhögcséltek. Meg veretes mondatokban hirdették a választási kampányban és utána, hogy mivel Orbán Viktor megegyezett Vlagyimir Putyinnal, ezért Magyarországon nem hogy gázhiányra nem kell kicsit se készülni, vagy emiatt visszavenni a fogyasztásból, vagy ilyesmi, de még a rezsicsökkentés is úgy megmarad, hogy a Németh Szilárd adja a másikat.

Orbán Viktor miniszterelnök ugye közölte is, hogy „azt mondani, amit most hallok a baloldaltól, hogy a rezsit úgy kell csökkenteni, hogy kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, meg kevesebb gázt kell használni, ilyenkor van egy szó, amit az ember mond, csak az édesanyák iránti tiszteletből nem mondja hangosan.”

Aztán a rezsicsökkentés nem maradt meg, kiderült, hogy mégsem jön az az olcsó orosz gáz, és hirtelen a fideszes politikusok is elkezdtek takarékoskodásra bíztatni mindenkit, meg arra, hogy vegyenek fel pulóvert.

Majdnem egy évig hallgattuk tehát, hogy minden olyan ország, amelyik különféle intézkedésekkel felkészül az energiaínségre, az hülye és idióta, diktatórikusan bele akar avatkozni az emberek mindennapi életébe, majd most azt hallgathatjuk ugyanezektől az emberektől, hogy azok a fránya mai fiatalok, akik megszokták, hogy pólóban meg rövidgatyában néznek este tévét, meg azt is, ahogy ártatlan arckifejezéssel előadják, hogy: na de mégis, ki tudott volna felkészülni ilyesmire?

Szinte hihetetlen számomra, hogy a magyar nép egy jelentős része megint simán képes megkajálni azt, hogy eddig mondott a Fidesz a dologban egy dolgot, aztán most 180 fokos fordulattal valami teljesen mást mond,

persze mindig úgy fordulva, hogy Brüsszel legyen a hibás, most éppen a Vlagyimir Putyin agresszív területszerző háborúja miatt Oroszországra kivetett szankciók miatt, amelyek annyira brüsszeliek egyébként, hogy egytől egyig megszavazta őket Orbán Viktor is.

Közben persze a Fidesz nagyon elítéli a háborút meg az agressziót, de véletlenül mindig pont azt hangoztatják, azt vétózzák meg, ami egybecseng az orosz propagandával és célokkal, és szerintük mégiscsak az lenne jó, ha az ukránok beletörődnének országuk területeinek elvesztésébe, és békét kötnének. A tömegesen lemészárolt ukrán civilek, vagy az elhurcolt ukrán gyerekek élete nem fontos a Fidesznek, csak az, hogy nehogy véletlenül belebukjanak egy valódi válságba, amit láthatóan nem tudnak értelmesen kezelni, na meg az, hogy lehessen ütni vele az EU-t, és Putyin gazda lábához majd visszatérhessenek, ha lecsillapodnak a kedélyek.

Pedig az inflációért és az energiaválságért nem a szankciós politika, hanem az azt kiváltó háborús agresszió, és annak atyja, Vlagyimir Putyin a felelős. Azért pedig, hogy mi ennyire függünk az orosz energiahordozóktól, azért a Gyurcsány- és Orbán-kormányok együttesen felelnek.

A baj az, hogy Európában a moszkvai érdekek kiszolgálásával most tényleg tökegyedül van Orbán Viktor és a Fidesz, a még nagyobb baj pedig az, hogy valóságértelmező potenciáljuk már csak nekik van a magyar politikában, ezért igen, a magyarok jó része is képes elvetni minden morális megfontolást az orosz agresszió kapcsán, és csak az inflációra gondolni, az 1849-ben, 1945-ben, 1956-ban nálunk is elkövetett orosz birodalmi bűnökre már nem – pedig az ennek megfelelő bűnök azok, amelyek most hajtják a balti államokat, a lengyel, cseh és szlovák kormányokat, hogy kiálljanak Ukrajna függetlensége és szuverenitása mellett.

A magyarok meg nem állnak ki, hanem elhiszik Orbán Viktor legújabb pofátlan hazugságát, amivel ugye azt leplezi, hogy ők nem hogy tavaly november óta nem készültek erre, de még most sem próbálnak valódi megoldásokat találni, csak további ellenségeket, akiket helyettük lehet utálni.

A végén visszatérve kicsit Pergel Elza alpolgármester asszonyra, és arra, hogy erre nem lehetett felkészülni: mint láttuk, ez nem igaz, hiszen a magyar kotmánypárti propaganda extenzíven közölte, hogy hogyan készültek fel a dologra tőlünk nyugatabbra. De a győri önkormányzatnak még volt egy ksi előnye mindenkihez képest itthon is, nem kell messzire lapozni, ugyanabban a cikkben lehangzik, hogy:

„Tavaly december 14-én felmondta a gázszolgáltató a várossal a szerződést, tíz nappal Szenteste előtt.”

Tehát ezek szerint annyira nem számíthattunk erre a helyzetre, hogy Győrben egészen konkrétan tavaly december, legkésőbb idén január óta tudja a városvezetés, hogy mennyibe fog minimum kerülni a gáz és az áram idén. Nem véletlenül indult az év 15 százalékos megszorítással minden intézményben, majd ment egy újabb kör júniusban arról, hogy hol tudnak még lefaragni az önkormányzati pénzből működtetett helyeken.

A győri városvezetés a mostani helyzetre 10 hónapos felkészülési időt kapott, és mégis, annyit sikerült összehozni, hogy már szeptember elején be kellett zárni a múzeumot, a könyvtárat, az uszodákat, a levéltárat, az OSP-t és a látogatóközpontot, pitiáner módon az intézményvezetőkre hárítva a felelősséget. Egyelőre nincs más nagyváros itthon, ahol ennyi intézménynél kellett volna teljes körű bezárásokat már most meglépni. Szomorú.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre! Kövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon!

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.