Pénzt követelt és bántalmazta szüleit egy Győr-Moson-Sopron megyei férfi

Farkas Bazsi 2025-12-08 09:01:14
Kábítószerre kellett, volna.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint vádat emeltek azzal a fiatal férfival szemben, aki 2024-ben egy soproni járásban lévő településen pénzt követelt a szüleitől és a pénz miatt többször bántalmazta, megöléssel fenyegette őket. 

A vádirat szerint a kábítószer fogyasztó fiatal férfinak munkakerülő életvitele miatt 2023 évtől édesapjával megromlott a viszonya. A szülei anyagilag próbálták segíteni a vádlottat, de a vádlott a segítségen túl további pénzösszegeket követelt tőlük és emiatt több alkalommal bántalmazta, megöléssel fenyegette őket.

Az egyik bántalmazásra 2024. november 13-án került sor, amikor előzetes szóváltást követően a vádlott az édesapját többször, ököllel a fején megütötte, majd a földre kerülő sértettet testszerte megrúgta. A bántalmazás során az apának többek között életveszélyes mellkasi sérülése keletkezett.

A főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény elkövetése miatt vádolta meg a letartóztatásban lévő férfit és a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Győri Törvényszék vele szemben börtönbüntetést szabjon ki, továbbá tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától.

 

Szólj hozzá!

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.

Pintér Bence: rendőrnyomozók jelentek ma meg a Győr-Szolnál – tovább gyűrűzik a lakáskassza-ügy

A súlyos pénzügyi gondokkal küzdő városi holdingnál adatgyűjtést végeztek a hatóságok, miközben továbbra is rengeteg a kérdés az eltűnt milliárdok körül.

Visszavonul Ferencz Csaba

A szezon végével szögre akasztja cipőjét az Egis Körmend játékosa.