A Kúria szerint is közzé kell tennie a győri kukás cégnek, hogy melyik alvállalkozónak mennyi pénzt fizettek ki

Pintér Bence 2024-01-12 07:39:00
Harmadfokon is pert nyertünk az egy éve titkolózó GYHG ellen.

Pintér Bence a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje lesz a 2024-es önkormányzati választáson.

Egy évig tartott, de hamarosan tisztábban láthatnak a győri polgárok a város pénzügyeiben:

döntött a Kúria, harmadfokon is nekünk adtak igazat a győri önkormányzati kukás céggel, GYHG-val szemben, a cégnek ki kell adnia, hogy milyen alvállalkozóknak, milyen munkákra és mennyi pénzt fizettek ki 2021-ben és 2022-ben.

Július végén számoltunk be róla, hogy mind a városüzemeltető Győr-Szol, mind a szemétszállító GYHG ellen pert nyertünk másodfokon – a pereket azért indítottuk, mert a két önkormányzati cég januári közérdekű adatigénylésünkre nem adta ki, hogy 2021-ben és 2022-ben milyen alvállalkozókkal dolgozott, azok milyen munkákat és mennyi pénzért végeztek.

Az ítélet jogerős volt, a két cég összesen közel egymillió forint perköltséget fizetett ki, és a GYHG esetében 30, a Győr-Szol esetében 60 napon belül küldeniük kellett volna az adatokat, amelyek mindkét ítélet szerint közérdekűnek számítanak. Augusztusban azonban arról kellett beszámolnunk, hogy a két cég atovább akadályozza, hogy a győriek tisztán lássanak az ügyeikben: a Kúriához fordultak felülvizsgálatért.

A GYHG kerestében arra próbáltak hivatkozni, hogy az eredeti adatigénylésben olyan kimutatást kértünk a cégtől, amely tartalmazza, hogy milyen alvállalkozókkal dolgozott, azok milyen munkákat és mennyi pénzért végeztek. Míg a bíróság ítélete arról szól, hogy adják ki a következő adatokat: a cég mely alvállalkozókkal dolgozott, azok milyen munkákat és mennyi pénzért végeztek. Szerintük ez azt jelenti, hogy a bíróság az eredeti adatigényléshez képest eltérő ítéletet hozott.

A Kúria megállapította:

„az alperes a felülvizsgálati kérelemben a normatív tartalommal nem bíró alapelvi rendelkezésen túl konkrét jogszabálysértést nem jelölt meg, ezért azt sem lehetett vizsgálni, hogy az érdemi döntés a kereseten túlterjeszkedve kötelezte-e az alperest az adatok kiadására, a jogerős ítélet maraszatló rendelkezése a Pp. 342. § (1) bekezdésének megfelelt-e. Minderre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.”

Az adatigénylést január legelején adtuk le, ha rendben válaszolnak rá – mindkét cég percek alatt tudja lehívni ezeket az adatokat a rendszeréből – akkor január közepén már értesülhetett volna a publikum a tényekről. Ehelyett perelnünk kellett, ahol első fokon márciusban, másodfokon júniusban született ítélet, amelyek nyomán még mindig 30-60 napot húzhatták a cégek az adatok kiadását.

A Kúriához fordulás azt jelentette, hogy egészen idén januárig, tehát összességében egy évig odázták el, hogy ki kelljen adniuk azokat az adatokat, amelyekből kiderülne, hogy pontosan mely cégekre, milyen munkákra költik a győriek pénzét.

Mindezt persze a győriek pénzén tették hiszen, a teljesen felesleges titkolózás perköltségét – itt is a Mester & Társa ügyvédi iroda vitte az ügyet – az adóforintokból fizették ki.

A Kúria döntése a Győr-Szol ügyében szintén hamarosan várható.

Miért fontos ez?

Mint arról korábban írtunk már többször, mindkét cég a győri közpénzek igazi fekete lyuka, amibe úgy öntik be a pénzt a városi költségvetésből, hogy a publikumnak gyakorlatilag semmi fogalma sem lehet arról, hogy ezeket pontosan mire, milyen stratégia mentén költik el. Korábban is igaz volt ez, az elmúlt évben azonban tovább éleződött a helyzet, és a Győr-Szol gyakorlatilag minden kezelésébe tartozó területen – bérlakások, parkolás, közterület-bérbeadás, temetők, stb. – árat emelt.

Hogy aztán az ezekből az intézkedésekből beeső pluszbevételek hogyan hasznosulnak, semmit nem árult el a két cég, se önmagától, se kérdésre.

Eközben olyan ingatlanvásárlásokat foganatosított, mint tavaly a Schäffer-ház felvásárlása 700 millió forintért Rákosfalvy Zoltántól, vagy a Memento nevű temetkezési cég felvásárlása 140 millió forintért, amely ügyben a rendőrség Pollreisz Balázs (MSZP) feljelentése nyomán nyomozást folytat. A céget pedig mindeközben közpénz-kölcsönökkel és külső hitelekkel kell életben tartani.

Korábban az ügyben kérdeztük Dézsi Csaba Andrást, Győr polgármesterét is, aki azt mondta:

„Én nem szoktam ezeknek a cégeknek a honlapját nézegetni, ezért nem tudtam, hogy nincsenek fent. De megkérdezzük a jogászainkat, hogy minek kell fenn lennie, és megkérjük őket, hogy tegyék fel. De gondolom, ha mondjuk önök kikérik ezeket az adatokat, akkor kötelesek kiadni.”

Mint a gyakorlat mutatta, ez nem így volt. Ennek ellenére az Ugytudjuk.hu több alkalommal is tudott cikkezni a cégek belső ügyeiről, amikor egy-egy ún. whistleblower nagyobb adatcsomagokat juttatott el lapunkhoz. Először 2021 tavaszán a GYHG belső ügyeiről írtunk, ahol egy vállalkozó körüli cégháló tűnt fel 2020-ban, majd ősszel a Győr-Szolban is rá tudtunk mutatni az azóta is a cégnél dolgozó Szabó Jenő képviselő, illetve az akkori stratégiai igazgató, Szabó Ákos rokonainak cégeire. A Győr-Szol vezetését cikkünk megjelenése után két héten belül leváltották.

A legjobban talán az jellemzi a helyzetet, hogy Szabó Jenő egyik fiának apósa, Vaderna János cégének – amelyről itt írtunk külön – 2021-ben nettó 520 millió forint volt az árbevétele úgy, hogy a korábbi években ez az adat rendre 40-70 millió forint körül alakult egyébként. Ahhoz azonban, hogy megtudjuk, ennek mekkora része származott a Győr-Szoltól, szükség lenne arra, hogy a cég közzétegye az adatokat, és meglássuk, hogy pontosan mennyi pénz megy el az alvállalkozókra, és kik ezek az alvállalkozók. 

Mint látjuk, átláthatóság szempontjából a cégek rendkívül rosszul teljesítenek: a legalapvetőbb adatokat is csak hatósági felszólításra teszik ki honlapjukra, a közérdekű adatigénylésekre pedig nem csak válaszolnak, de minden jogi eszközzel próbálják elkerülni a válaszadást.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre! Kövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon! Csatlakozz Győr egyetlen szabad fórumához, a 32 ezer tagot számláló Győr összefog csoporthoz!

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.