Hétszázmillió forintért venné meg Rákosfalvytól a Győr-Szol a Bécsi kapu téri Schäffer-házat birtokló céget

Pintér Bence 2022-12-20 10:30:00
A cég tulajdonosai között ott van Rákosfalvy Zoltán, Somogyi János és Grászli Bernadett volt múzeumigazgató is, zárt ülésen tárgyaltak az adásvételről, de a közgyűlés nyílt ülésen beszél róla hamarosan.

Rendkívüli, zárt ülést tartott kedd reggel a közgyűlés előtt a győri önkormányzat Gazdasági és Tulajdonosi Bizottsága. Bár az ülés napirendjét csak előtte osztották ki, lapunk már hétfőn arról értesült, hogy a téma az lesz, hogy

a Győr-Szol több mint 700 millió forintért felvásárolja a Püspökvár Kft. nevű céget,

amelynek tulajdonosai a cégjegyzék szerint Rákosfalvy Zoltán, a város volt ügyvédje és Borkai Zsolt egykori polgármester közeli szövetségese; Grászli Bernadett, a Rómer Múzeum korábbi igazgatója, valamint a szintén Borkai körébe tartozó Somogyi János vállalkozó. Erről az üzletről hónapok óta hallottunk pletykákat.

A vásárlás lényege, hogy Püspökvár Kft. tulajdonában van a Bécsi kapu téren található Schäffer-, vagy más néven Vaskakas-ház, amelyet így tulajdonképpen 16 év után visszaszerez a város.

A felújított tér egyik szégyenfoltjának számító, dekorfóliával letakart épületről nem is olyan rég forgattunk videót, amelyben bemutattuk a történetét: az önkormányzat 2007-ben adta el egy magánbefektetőnek közel 200 millió forintért, több elképzelés is született a hasznosítására, de egyikből sem lett semmi, és hamar árulni kezdték, gazdát is cserélt, mint azt az Infovilág cikke részletesen kifejtette.

2019-ben aztán Rákosfalvy Zoltán, a Borkai-ügy miatt országos hírnevet is szerző győri ügyvéd érdekeltségébe tartozó cég vásárolta meg az épületet információink szerint mintegy 300 millió forintért, de ő sem állt neki nagyobb felújításnak a fóliázáson kívül. A győri ügyvéd akkor azt nyilatkozta, hogy lokálpatrióta okból vásárolták meg az ingatlant, mivel valaki társasházat tervezett oda. Ők pedig akkor úgy gondolták, hogy csak akkor adnak tovább az ingatlanon, ha az önkormányzat, az állam, vagy az egyház szeretne kezdeni valamit vele.

Dézsi polgármester a hírek szerint „múzeumi negyedet” tervez ide, amire pályázati forrást szeretne behúzni, és tárgyalt is már a dologról a Nemzeti Múzeummal.

Na de mibű’?

A több száz milliós vásárlás első sorban nem is az eladók, vagy az ár miatt – amit ingatlanpaci forrásaink korrekt árnak tartanak –, hanem azért érdekes, mert a Győr-Szol nincs a legjobb anyagi helyzetben, mint azt korábban összefoglaltuk:

Mindeközben:

A cég a tavalyi gázmizéria után kiegyezett nemrég a korábbi gázkereskedővel, és ennek keretében a hivatalos közlés szerint 2,3 milliárd forintot kaptak vissza, de nagy kérdés, hogy akkor ebből az összegből miért nem például a tagi kölcsönt fizeti vissza a cég.

A bizottságon átment a javaslat, de ők azt javasolták, hogy zárt ülésen tárgyalja ezt az önkormányzat. Érdekes módon a közgyűlési szavazáson azonban ezt nem szavazta meg a fideszes többség, még az elvileg zárt ülést javasló bizottság fideszes tagjai is a saját javaslatuk ellen szavaztak, amit negyed órával korábban saját maguk hoztak.

Tehát nyílt ülés lesz, utolsó napirendi pontként: itt lehet követni.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.