Megszólalt a Szőlő utcai ügy koronatanúja – súlyos részletek kerültek nyilvánosságra

Dömötör Gábor 2025-12-03 15:31:49
Az áldozat videóinterjúban mondta el, hogyan használta ki és erőszakolta meg Juhász Péter Pál.

Dobrev Klára (Demokratikus Koalíció) nyilvánosságra hozta azt a videót, amelyben megszólal a Szőlő utcai javítóintézeti botrány koronatanúja. A fiú – akinek személyazonosságát a felvételen kitakarták – részletesen elmondta, hogyan kezdte el közeledését az intézmény akkori igazgatója, Juhász Péter Pál, és milyen körülmények között követte el a szexuális bántalmazásokat. A beszámoló több ponton is megerősíti a HVG korábbi, ügyészségi forrásokra hivatkozó értesüléseit.

Fotó: Zala Kocka

A fiú elmondta, hogy Juhász először azzal közelítette meg, hogy az intim testrészeit „vizsgálta meg”. Úgy érzi, azért válhatott célponttá, mert intézeti múltja miatt korábban is többször bántalmazták, és az igazgató tudhatott kiszolgáltatottságáról. beszámolója szerint „először csak öleléseket kért, utána hogy fogdossam őt ruhán keresztül. Ezután már orális kielégítést is kért, végül megtörtént a szexuális kapcsolat.” A kényszerítés különböző helyszíneken történt, az egészségügyi részlegen, az igazgatói irodában és Juhász elsötétített ablakú autójában is.

A tanú arról is beszélt, hogy amikor a bántalmazás tényét jelezte a csoportvezető nevelőnek, még aznap este megverték az intézményen belül. Állítása szerint a biztonsági őrök nemcsak nem akadályozták meg az erőszakot, hanem aktívan segítették Juhász tevékenységét. A javítóintézet elhagyása után sem ért véget a kiszolgáltatottság: a fiú szerint Juhász még kétszer arra kényszerítette, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtson, anyagi segítség fejében, miközben az igazgató partnere, Aisah is jelen volt.

Fotó: Dobrev Klára Facebook

Dobrev Klára a videóhoz fűzött bejegyzésében azt írta, ő bátorította a fiút, hogy „amit nekem elmondott, azt mondja el az ügyészeknek is”, de csak miután pszichológust és ügyvédet biztosítottak számára. A politikus szerint a felvétel célja, hogy a történtek ne maradhassanak rejtve, és ne lehessen tovább azt állítani, hogy a Szőlő utcai ügynek nincsen kiskorú sértettje. „Van kiskorú érintett, ő maga mondja el a videóban, hogyan erőszakolták meg az igazgatói irodában, az egészségügyi részlegen és az igazgató sötétített autójában” – fogalmazott.

Az interjú teljes terjedelemben Dobrev Klára Facebook-oldalán érhető el.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.