Nem tudott elegendő csereerdőt felmutatni az erdészet a Kőszegi-hegységre tervezett út miatt kivágott fák pótlására

Nagy Donát 2020-07-10 16:27:00
A törvény szerint másfélszer akkora területet kell erdősíteni, mint amennyi fát kivágnak, de ettől messze voltak a számok. Főként ezen bukott el az útépítés terve.

Jelentős beruházás volt tervben a Kőszegi-hegységen kitermelt faanyag elszállításának megoldására, aminek eseményeit az elmúlt hetekben végigkövettük, és igyekeztünk minden felet megszólítani. Ez sokszor nem is volt egyszerű feladat.

A Kőszegi-hegységen a kivágott fákat korábban más útvonalon, először Kőszegen át, majd többnyire Velemen keresztül hordták a kamionok. A zajterhelés miatt aztán sorra kitiltották a települések a nehéz járműveket az útjaikról, így a Szombathelyi Erdészeti Zrt. új, úgynevezett erdészet feltáróutat akart építtetni a Meszes-völgyön keresztül.

A tervekről Huber László projektmenedzserrel sikerült érdemben beszélnünk, de Bugán József, az építtető erdészet vezérigazgatója a feltett kérdéseinkre már nem válaszolt, csak egy sablon levelet írt. Megpróbáltunk információhoz jutni a Szombathelyi Erdészeti Zrt. felügyelőbizottságának elnökétől is, és bár Dr. Borovics Attila ezért a munkájáért bruttó 300.000 ft közpénzt kap, csak az erdészet már megküldött semmitmondó válaszát ismételte meg, az aláírást kicserélve.

A Magyar Közút szerint egyébként a tervezett erdészeti útnak új kereszteződést is ki kellett volna építeni, de őket hivatalosan még nem keresték meg a terveztetés miatt.

Básthy Béla (Fidesz-KDNP), Kőszeg polgármestere szintén érdemben válaszolt nekünk, azt írta, amennyiben szükséges, a frissen átadott Pogányi úton megtiltja a teherautóforgalmat a balesetveszély és a zajterhelés miatt. Ennek okán utánanéztünk, hogy noha a hatástanulmányban egy téves indok miatt elvetik, de Ausztria felé is épülhetne erdészeti út.

Úgy tűnt egyébként, hogy az erdészet mindenképpen a Meszes-völggyel számol, hiszen alternatív útvonalak miatt a többi településsel nem is keresték a kapcsolatot.

A Meszes-völgyben viszont nagy ellenállást váltott ki a tervezett út. A civilek már a kezdetekkor is ellenezték, hogy a pihenésüket felváltsák a hajnalban a hegyre igyekvő teherautók zaja. A kőszegi Momentum közel 2000 tiltakozó aláírást gyűjtött be, a környéken pedig mi is tettünk egy megnyugtató sétát.

Még nyugalom van a kőszegi erdőben, ahová új utat vágnának

Madárcsicsergés, szarvasbogár, rókalyukak. Egy rövid sétát tettünk a Kőszegi-hegységen, felfedezve a leendő erdészeti út nyomvonalát és közvetlen környezetét, közben pedig igyekeztünk megörökíteni nem csak a látottakat, hanem az érzéseinket is. A Kőszegi-hegységre tervezett erdészeti út nyomvonalán sétáltunk, és legszívesebben leheveredtünk volna egy fa tövébe.

A környéken élők véleményét Kőszeg önkormányzata e-mailben várta, ahová több levél is érkezett az elmúlt időszakban. Megkérdeztük a térség országgyűlési képviselőjét is, mit gondol a fejleményekről, Ágh Péter (Fidesz-KDNP) azt mondta, kíváncsi, milyen levelek fognak beérkezni, de többet nem kívánt hozzáfűzni az eseményekhez.

Nemrég pedig közmeghallgatást tartottak az ügyben, bár a tanácskozás – nevével ellentétben – mégsem szólt mindenkinek. A kőszegi lakosok mellett az ugytudjuk.hu szerkesztőségét sem engedték be a kőszegi vár Jurisics-termébe. A közmeghallgatás hanganyaga később néhány napon belül felkerült az internetre.

Úgy tűnt tehát, hogy minden sínen van az úthoz, azonban tegnap a Zöldhatóság oldalára felkerült az a dokumentum, amely szerint nem engedélyezik az erdészet számára az út megépülését.

[...] a környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. par. (2) bekezdés ca) pontja alapján megállapítom, hogy kizáró ok áll fenn [...]

- írják.

A kizáró ok

A határozat azt írja, hogy

az erdészeti hatóságnak az erdővédelmi járulék helyett a (3) bekezdésben foglalt csereerdősítést kell előírnia természetszerű erdő ötezer négyzetméter vagy azt meghaladó mértékű igénybevétel esetén. A Evt. (erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény) 82. par. (3) bekezdés alapján természetszerű erdő területénél másfélszer nagyobb területű, az igénybe vett erdővel megegyező vagy attól magasabb természetességi állapotú erdő telepítéséről kell gondoskodni.

Az erdészet az út miatt 2,54 hektár erdőt vett volna igénybe, de ezt csak akkor tehetné meg, ha cserébe 3,81 hektáron létesít új erdőt a kivágott fák helyett.

Ezzel szemben csupán 1,8 hektárt tudott csereerdőnek felajánlani, Cák környékén. Azaz nincs elegendő csereerdő.

A határozatban azt is említik, hogy ezen kívül környezet- és természetvédelmi hatáskörben más kizáró ok nem merült fel.

Természetesen levélben megkerestük az erdészetet, hogy a döntés után mi lesz a következő lépés. Amennyiben választ kapunk tőlük, közzétesszük oldalunkon.

A cikk az Ökopolisz Alapítvány támogatásával készült.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.