Falakba ütköznek a kamionforgalom miatt aggódó kőszegi civilek

Nagy Donát 2020-05-15 17:00:00
Több, mint két éve nem kapnak válaszokat a Kőszegi-hegységre tervezett fakitermelő út építésére miatt feltett kérdéseikre.

Még múlt héten írtam néhány kérdést a tervezett erdészeti út kapcsán a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nek, azonban ezekre nem sikerült érdemi választ kapnom. Talán ez sarkalta posztolásra Básthy Béla (Fidesz) kőszegi polgármestert, így a Facebook-on közzétett bejegyzés szerint a város e-mailben várja az érintettek véleményét.

A civilek azonban azt mondják, ők már 2018-ban a Kormányhivatalhoz fordultak a bővebb tájékoztatás végett. Tánczos Norbert - aki a Mohás útiakat - és Kovács Péter - aki pedig a pogányiakat képviseli - azt mondja, nagyon nehéz konkrét információkat szerezni. Mindenfélét hall és lát az ember, de a hivatalosan elküldött kérdésekre nem szoktak reagálni.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A két és fél évvel ezelőtt a Kormányhivatalnak címzett, majd aláírt és az átvétel miatt lepecsételt dokumentumot mai napig nem válaszolta meg senki sem.

Ebben többek között az szerepel, hogy

evvel a beruházással éppen azon kőszegi és kőszegdoroszlói kiskert, nyaraló, üdülő, szőlőskert, gyümölcsöskert, vendégház, lakóház-tulajdonosok egészségét, életvédelmét veszélyeztetik, akik élőhelyüknek, lakóhelyüknek, az egészségük és életvédelmük miatt vállalták, hogy a zajos és szennyezett városi légkörből kiszakadva, ezen az egyedi értékkel bíró területen éljenek. A területek tulajdonosai ennek tudatában fektettek be pénzt és időt az ingatlanok megvásárlásába, építésébe, szebbé alakításába. Az út mentén az ingatlanok elértéktelenedésével, eredeti funkciójának megszűnésével kell számolni, ami rendkívül érzékenyen érinti a tulajdonosokat, hisz életminőségük megváltozásával fog járni.

A levélben megjegyzik, hogy szerintük az új út által nemcsak a kamionforgalom nő meg a területen, hanem az erdészeti kisebb autók közlekedése, motorosok, quadosok megjelenése is várható. Az itt élők a természet csendje, szeretete miatt vállalták az ingatlanokba történő kiköltözést, befektetést.

A környéket a csend, nyugalom jellemzi.

Nincs más út az itt élők számára

A civilek azt mondják, a több száz pogányi ingatlant, a pogányi telkeket, nyaralókat, gazdasági épületeket, lakóházakat csak ezen az egy úton érhetik el, amit most átépítenének. Nem látják biztosítottnak a helyiek biztonságos gyalogos-, kerékpáros- és személygépkocsi-forgalmát sem. Szerintük ezen a szakaszon a forgalom tavasztól őszig a szőlősgazdák, kiskerteket művelők miatt egyébként is jelentős.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A civilek úgy vélik, az út a tervezett megerősítéssel sem alkalmas és biztonságos a kamionforgalom lebonyolítására.

A benyújtott dokumentumban egyébként azt szerepel, hogy az erdészet anno a szembejövők problémáját kis félreállókkal oldaná meg. Ezek elhelyezéséről, kialakításáról azonban semmit sem árulnak el, pedig az út egyik oldalán villanyoszlopok és árok van, a másik oldal pedig már a kőszegdoroszlói önkormányzat tulajdona.

Egyébként azt is fontos a helyiek szerint megemlíteni, hogy mivel ez az egyetlen út a környékre, amit most részben felfejlesztenének, az építkezés ideje alatt lesz olyan időszak - hacsak pár napig vagy hétig is -, amikor a környező lakóházakhoz egyszerűen nem lehet autóval bejutni. És itt nem csak a lakóknak kell majd száz métereket sétálni, hanem egy mentő- vagy tűzoltóautó sem lenne képes behajtani.

A korábban beadott levélben továbbá számba veszik az itt élő ritka fajokat, valamint a bejegyzett turista ösvényeket is, melyek egy európai szintű hálózathoz csatlakoznak. 

Mivel eddig nem igazán foglalkoztak az itt élőkkel, a helyi Momentum online aláírásgyűjtésbe kezdett, ezt pedig már több, mint 1000-en alá is írták.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.