Huber László, Kőszeg egykori polgármestere segíti a város mellé tervezett új fakitermelő út építését

Nagy Donát 2020-05-12 14:31:00
Huber a Szombathelyi Erdészeti Zrt. projektmenedzsere.

A múlt héten elsőként írtunk a Kőszegi-hegységbe tervezett új erdészeti útról, amit a hatástanulmány szerint a fakitermelés miatt szükséges megépíteni. A terveken szereplő út környékén élők online aláírásgyűjtésbe kezdtek a beruházás ellen.

Új erdészeti utat vágnának a fakitermelés számára a Kőszegi-hegységen

Jelentős beruházás van betervezve a Kőszegi-hegységen kitermelt faanyag elszállításának megoldására. Korábban a kivágott fákat más útvonalon, többnyire Velemen keresztül hordták a kamionok, azonban a Szombathelyi Erdészeti Zrt. szerint a települést tehermentesíteni kell a forgalomtól. Az új erdészeti út létesítését még 2017-ben határozták el, a Kőszegi-hegység Meszes-völgyi részén haladna át, és a tervek szerint már 2021 tavaszán el is készülne.

A petícióban már a kezdetekkor az szerepelt, hogy az építkezés projektmenedzsere Kőszeg egykori fideszes polgármestere, Huber László. Egyébként ő tevékenykedett leg­hosszabb ideig a kőszegi képviselő-testületben: 1990-től 2019-ig rövid megszakítással képviselő és bizottsági elnök volt, tizenhárom évig pedig polgármester.

A tavaly októberi választásokon azonban már nem őt, hanem Básthy Bélát indította a Fidesz polgármester-jelöltként, aki meg is nyerte a várost. A kormánypárti jelöltnek az volt az egyik fő üzenete a választók felé, hogy Kőszeg akkor jár jól, ha a polgármestert is a kormánypárt adja, így sokkal több előnyhöz juthat a későbbiekben a település. Huber László képviselőjelöltként indult, viszont nem tudott körzetet nyerni, és listáról sem jutott be a kőszegi testületbe. Egy ideig azt lehetett hallani, hogy külsős, gazdaságért felelős alpolgármesternek alkalmaznák, ám magát az elképzelést (ahol egyébként név nem szerepelt még) az egyébként fideszes többségű képviselőtestület november 28-án leszavazta.

Huber Lászlót telefonon sikerült elérnem, azt mondta, valóban ő a tervezett erdészeti út projketmenedzsere.

Huber szerint az állásra egy pályázattal kerestek szakembert, a posztot idén év elejétől tölti be. Az egykori polgármester egyébként készséggel válaszolt a kérdéseimre.

Mint megtudtam, a projektet évekkel ezelőtt azért szüneteltették, mert nagyfokú ellenállást váltott ki a helyiekből. Korábban Kőszegen át közlekedtek a fával megrakott teherautók, ám ezt még az ő polgármestersége alatt súlykorlátozó táblákkal megtiltották.

Kőszegen amúgy is híresen rosszak az utak

- hangzott el a telefonos beszélgetésen.

Később Velem felé tudták lehordani a fát az erdőről, de nem sokkal ezelőtt az ottani polgármester is megelégelte a dübörgő szállítmányokat.

Azóta szerinte történtek finomhangolások. Ahogy a hatástanulmányban is szerepel, 3 lehetséges útvonalban gondolkodtak: a jelenleg priorizálton kívül az Andalgó felé, illetve az Ausztrián át történő szállítást is megvizsgálták. Azonban az előbbi megoldás jóval nagyobb ökológiai pusztítást eredményezne, hiszen akkor a szőlőültetvények között vezetne a fakitermelő út, a külföldön át történő szállítást pedig az EUTR (Faanyag Eredet és Nyilvántartási Rendszer) és az EKÁER (Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer) sem támogatja, legalábbis ez áll a hatástanulmányban.

A projektmenedzser szerint az öregedő és kivágott fákat pedig valahol le kell hozni a hegységről.

Huber László elmondta, hogy a tervek elkészülésekor szem előtt tartották, hogy minél kevesebb problémát okozzanak a környék élővilágának és az itt lakóknak is. A véglegesnek szánt útvonalon egyébként már van egy földút, ösvény is, így ezt kellene felfejleszteni, megerősíteni, hogy elbírja a kamionforgalmat.

A számítások szerint csúcsidőben maximum 20, fával megpakolt teherautó fog itt elhaladni.

A Magyar Közút korábban azt írta, hogy hivatalos engedélyeztetés miatt őket egyelőre nem keresték meg a főútra becsatlakozás miatt, eddig csak informálisan adtak véleményt. Huber szerint ez így is van, azonban a napokban került aláírásra a Borostyánkő Zrt.-vel a engedélyeztetési szerződés, így most fog megkezdődni a szükséges engedélyek kiváltása.

A Magyar Közút szerint jelentős fejlesztésre lenne szükség a Kőszegi-hegységbe vágott új fakitermelő út tervezett kereszteződéséhez

Ahogy múlt héten megtudtuk, új erdészeti utat vágnának a fakitermelés számára a Kőszegi-hegységen. A tervezett útvonal környékén élők online aláírásgyűjtésbe kezdtek az építkezés ellen, mivel szerintük ezzel megindulna egy bizonyos kör helyi vagyonosodása az erdőség rovására. A beruházás hatástanulmányából kiderül, hogy a tervezett út egy Cák és Kőszeg közötti, már meglévő kereszteződéssel csatlakozna a 8719-es útra.

Közben a Bányai-Németh Gábor, a Momentum Mozgalom Kőszegi Helyi Szervezetének tagja által az építkezés ellen kiírt petíciót már több, mint 600-an aláírták. Emellett pedig egy Facebook oldalt is létrehoztak civilek, hogy a felmerülő kérdések egy csokorba legyenek gyűjtve. Az első bejegyzések szerint ide várják a velemi és bozsoki lakosok tapasztalatait is, hiszen eddig nekik kellett eltűrniük a kamionokat.

Fából Vasparipa néven indítottak Facebook oldalt civilek a Kőszegi-hegységre tervezett új fakitermelő út miatt

Tegnap elsőként írtunk róla, hogy új erdészeti utat vágnának a fakitermelés számára a Kőszegi-hegységen. Emiatt a tervezett útvonal környékén élők online aláírásgyűjtésbe kezdtek az építkezés ellen. A petíció szerint az építkezéssel megindulna egy bizonyos kör vagyonosodása az erdőség rovására. Tisztelt kőszegi és kőszeghegyaljai lakosok! Mint ismeretes, a Szom... bathelyi Erdészeti Zrt.

Természetesen az építkezés miatt már múlt héten kerestem többek között a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-t, de egyelőre nem kaptam választ a nekik feltett kérdéseimre.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.