Győri színház: A helyi Fidesz csoportjában is 77 százalék szavazott a lebontás ellen

Pintér Bence 2020-06-22 09:51:00
Sőt mi több, a legtöbben azt szeretnék, hogy az épület ne kapjon új funkciót, hanem Győri Nemzeti Színház társulata maradjon ott egy felújítás után.

Tovább folyik a vita a győri színház épülete körül, ami évek óta felújításra vár, idén áprilisban azonban az új polgármester, Dézsi Csaba András felvetette, hogy a mostani belváros közepén álló épületet lebontanák és parkot építenek a helyére, miután a belváros határán, az Árkád bevásárlóközpont mellett felépülne egy új kulturális negyed a Modern Városok Program keretében, főleg állami forrásból.

Az ötletről azóta helyi politikusok, civilek, a színházban dolgozók és építészek is elmondták a véleményüket, és mi is írtunk egy összefoglalót a felmerülő kérdésekről, múlt héten pedig nyilvánosságra került egy hatszáz fő telefonos megkeresésével, a Medián által készített reprezentatív közvélemény-kutatás, amely azt mutatta, hogy a győriek 70 százaléka nem szeretné, ha elbontanák a mostani épületet. Mikor rákérdeztünk erre a polgármesternél, azt mondta: az ő Facebook-oldalán 1700 ember lájkolta az épület helyére tervezett park látványterveit, de elfogadja, hogy a reprezentatív közvéleménykutatás eredménye is „egy vélemény”, ő azonban 140 ezer győrit akar inkább megkérdezni a dologról.

Talán ennek első fázisaként vasárnap kikerült egy poszt a győri Fideszhez, illetve a két győri fideszes országgyűlési képviselőhöz, Simon Róbert Balázshoz és Kara Ákoshoz köthető Minálunk - Győr csoportban, amelyben három opciót vázoltak fel a csoport adminjai, ezekre lehetett (és lehet még most is) kommentben szavazni: bontsák le az épületet, kapjon új funkciót, vagy maradjon itt a színház társulata.

Hétfő reggeli állás szerint a csoportban nagyjából 340 válasz érkezett, ebből nagyjából 80, avagy 23 százalék mondta azt, hogy bontsák le az épületet, 77 százalék az épület maradása mellett szavazott.

A kérdés azonban most még ennél is cizelláltabb volt, hiszen arra is rákérdezett, hogy ha marad, mi legyen az épületben, ilyen bontásban a hétfő reggeli eredmények alapján azt láthatjuk, hogy a maradás mellett szavazók 7 százaléka adna új funkciót az épületnek, 93 százalék pedig a Győri Nemzeti Színház előadásait tekintené meg itt.

Az eredmény összességében egybevág a korábbi felmérésekkel és szavazásokkal, vegyük őket sorra:

Ezek közül csak a Medián kutatása reprezentatív – tehát a hatszáz megkérdezett véleményéből lehet következtetni a teljes lakosság véleményére –, mégis mind a négy szavazáson, felmérésen egybevágnak az eredmények: 70-80 százalék az épület bontása ellen van, és most már azt is sejthetjük, hogy a bontást ellenzük jelentős része színházi előadást szeretne nézni az épületben, és nem falat mászni – mint kiderült, ilyen opció is felmerült.

Mindez persze még úgy született, hogy a győriek semmi biztos adatot nem tudhatnak az épület állapotáról, amely a polgármester szerint siralmas, a városháza és a színház azonban nem adja ki az erre vonatkozó állapotfelméréseket.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után törölték a csoportból a szavazást.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.