Az elmúlt héten két fejleményről is beszámoltunk a győri színház tervezett elbontása ügyében: egyrészről megírtuk, hogy a városháza és a színház nem igazán akarja kiadni az épület állapotfelmérést a közvéleménynek, másrészről pedig beszámoltunk egy reprezentatív közvélemény-kutatásról, amelyből kiderül: a győriek 70 százaléka nem bontaná le az épületet.
Ami a két ügyet összeköti, az az, hogy mind a közérdekű adatigénylés, mind a közvélemény-kutatás mögött egy győri születésű civil, a jelenleg Prágában élő logisztikai elemző, a politológus végzettségű Szakács András áll. Mivel Szakács jelenleg láthatóan nagyobb energiát fektet a város közügyeibe, mint sok helyi politikus, ezért interjút kértünk tőle, hogy megismerjük a motivációit.
Győri vagy, de jelenleg Prágában élsz. Miért tartod még ilyen távolságból is fontosnak a színház ügyét?
Győrben születtem, Győrben nőttem fel, Győrben házasodtam meg. Két évvel ezelőtt a feleségem Prágában kapott állást és természetesen együtt költöztünk. De ez nem azt jelenti, hogy elhagytuk Győrt: alig vártam, hogy végre feloldják a karanténkorlátozásokat, és indulhassunk majd haza a családhoz. Egyébként a két város sokkal közelebb van egymáshoz, mint gondolnánk: busszal jártam Pécsre egyetemistaként, ugyanannyi ideig tartott az út, mint Győrből Prágába. Ráadásul idén már közvetlen vasúti kapcsolata is lesz a városnak a cseh fővárossal.
Prága amúgy sem a végső állomás az életünkben. Amikor visszaköltözünk Győrbe, szeretném, ha egy olyan városba érkeznénk vissza a gyermekeimmel, ami képes volt megőrizni azokat az értékeit, amiket az évszázadok során hoztak létre az ott élő előző generációk. És ez persze az én felelősségem is, nem akarok csak ülni, és tétlenül nézni, hogy mi történik: főleg, mert azt látom a színház kapcsán, hogy a város egyik ilyen értéke került veszélybe. Sajnos nyugodtan mondhatom, hogy ismét veszélybe került, mert az elmúlt évtizedben sorra tüntették el a város fontos és jelentős történelmi emlékeit.
Melyikekre gondolsz?
A rendszerváltás óta, és főként a Borkai-korszak alatt sokan, sokszor belerúgtak Győrbe, a győriekbe.
Gondoljunk csak az Európában egyedülálló reneszánsz bástyára a Dunakapu téren, amit nem szakmai, hanem politikai döntés alapján barbár módon kiöntöttek betonnal. Vagy a Széchenyi tér alatt megsemmisített történelmi emlékekre, a felrobbantott olajgyári műemlék kéményre. Ezek mind politikai döntések voltak, nulla átgondolással, hozzáértéssel. Azt se felejtsük, hogy az országnak egykoron Baross Gábort, a Vasminisztert és képviselőt adó városban a vasútállomás egyre csak pusztul.
Nem újabb károkat kellene okozni a városnak, hanem helyre tenni, amit még helyre lehet. Ehelyett Dézsi Csaba András arra készül a Borkai-időszak folytatásaként, hogy lerombolja a győrieknek – és ezt már egy reprezentatív közvélemény-kutatás is bizonyítja – fontos Nemzeti Színházat. Mindezt azok után, hogy a város a mai napig nem heverte ki kulturálisan a Mediawave elűzését és a Menház Színpad elmenekülését.
Szerinted miért fontos ez a színházépület a városnak?
Persze mondhatjuk, hogy ez csak egy épület, legfeljebb történeti és építészeti jelentősége van, nem mintha már csak ettől nem jelentene megőrzendő értéket. De még ennél is jóval többről van szó: egy színháznak fontos szerepe van minden város vérkeringésében. Én színházi családban nőttem fel, édesanyám és édesapám is dolgozott a Győri Színházban, elég közelről éltem át a hatását.
Hajlamosak vagyunk néha elfelejteni, hogy a színházakban játszó színészek mögött több száz fő dolgozik egy-egy előadás megvalósításán, kellékesek, színpadmesterek, súgók, öltöztetők, varródai dolgozók. Az ő életükre is kihatással van minden, ami a színházzal történik. Ők is ugyanúgy részei a színházi életnek és a színház ugyanúgy mélyen az életük része, mint a színészeknek. Számukra pedig a színház nemcsak egy elvont fogalom és intézmény.
Sokan vannak, akik életük nagy részét ezek között a falak között töltik el, és ennek az épületnek és adottságainak köszönhetik karrierjüket. A színházban nincs határ magánélet és „munka”, azaz a színházi élet között. A Győri Nemzeti Színház egy közösségnek ad helyet. Ha akaratuk ellenére lerombolják, akkor egyéni és közösségi életük is alapjaiban fog megváltozni. Többé nem lesznek azok, akik voltak. Hiszen ahogy ők is alakították a teret, a tér is alakította őket, a gondolkodásukat, az érzéseiket az egyéni, és közösségi életüket.
Az érvényben lévő felújítási terv egyébként elnyerte a tetszésed?
Azon az alapfelálláson kell változtatni, hogy azt tartjuk normálisnak és hétköznapinak, hogy egy teljes városnak kell a kérdésben nem szakértő politikus építészeti, vagy éppen zenei ízléséhez igazodnia. Ez nem normális dolog. Az lenne a természetes és normális, ha a magát önként populistának valló, és mindig a nép akaratára hivatkozó politikai szereplő tenné fel a kérdést: vajon az érvényben lévő felújítási terv egyébként elnyerte a győriek tetszését? Vajon a bontási ötletemhez mit szólnak a Győriek?
De úgy tűnik, a két hivatása közötti ingázás leterheli Dézsi Csaba Andrást annyira, hogy még nem volt ideje megkérdezni a győrieket a színház bontásáról. Én viszont megtettem, és saját pénzből megrendeltem egy reprezentatív közvélemény-kutatást Győrben. Nem tudtam ugyanis elhinni, hogy miközben még soha nem merült fel Győrben komolyan a színház lerombolása, hirtelen úgy kezdett erről beszélni a városháza, mintha minden győri mindig is ezt akarta volna. A közvélemény-kutatásból azonban kiderül, hogy a győriek elsöprő többsége, 70 százaléka meg akarja tartani a színházat, és nem akarja, hogy lerombolják.
Pedig amikor először hallottam a színházrombolás ötletét, akkor a Facebook-oldalán rengeteg rombolást támogató kommentet olvastam. De aztán, amikor egyre több győri ismerősömmel beszéltem arról, hogy szerintem miért nem szabad engedni a színházrombolást, rengetegen egyetértettek velem. Ezek alapján pedig nekem a kérdés egy kiélezett vitának tűnt.
Most kiderült, hogy jó ötlet volt, hogy nem hagytam magam megtéveszteni a polgármester körül a Facebookon kialakított véleménybuborékok által, és megrendelni a reprezentatív kutatást. Most már tudjuk, hogy a színházrombolás híre gyakorlatilag minden győrihez eljutott, és tájékozódtak a kérdésben annyira, hogy véleményük legyen, hiszen csak 7 százalék nem tudta eldönteni, hogy egyetért vagy sem a színház megvédésével.
Mire számítasz, mi derül ki a színházépületre vonatkozó energetikai tanulmányokból, már ha valaha megkapod őket?
Na, igen, ha valaki úgy is gondolja, hogy le kellene bontani a színházat, mert a polgármester azt mondta, hogy rossz állapotban van, nem lehet felújítani, simán lehet, hogy egyszerűen átverték. Ugyanis semmit nem tudunk azokról az állítólagos energetikai és egyéb tanulmányokról, amelyekre hivatkozva lesöprik az asztalról a színház megmaradását támogatókat.
Több mint egy hónappal ezelőtt hivatalosan kikértem (ehhez bárkinek joga van, hiszen közügyről van szó) a színháztól és a polgármesteri hivataltól az energetikai és állapotfelmérést. Szerettem volna átadni azt egyrészt a győri szakértőknek, másrészt a győrieknek, hogy elolvashassák és minél több információjuk legyen.
A hivatal viszont nem akarja odaadni a Dézsi Csaba András állításait állítólag alátámasztó dokumentumot. És bár elvileg két külön intézményről van szó, a hivatal és a színház ugyanazzal a jogi semmitmondással kért hosszabbítást a határidő előtti utolsó pillanatban. Ha nem lett volna már ez is gyanús, a járványra hivatkozva újabb hosszabbítást kértek.
Az eredmény: 34 nap alatt nem sikerült elküldeni emailben pár tucat oldalt, a színház valós állapotát a győriek nem ismerhetik meg.
Ha viszont végül kiadják, akkor szerintem most már mindenképpen meg kell majd kérdeznie az önkormányzatnak az embereket úgy, ahogy én tettem legutoljára helyettük, hogy az eddigi információk alapján támogatják-e a színház lerombolását. Az nem lehet érv, hogy ez most extra költséget jelent a városnak, és ezért elég csak a polgármester Facebook-oldalára beérkező kommenteket összegezni. Az általam készíttetett felmérés 365 760 forintos költsége eltörpül a színház bontási vagy felújítási költsége, vagy akár Dézsi Csaba András fizetése mellett. Nem lehet igaz, hogy pont a győriek véleménye nem ér meg ennyit.
A kulturális negyed ötlete egyébként tetszik? Szerinted jó helyen lenne az Árkád mellett?
Szerencsére itt már támaszkodhatunk egy szakértői véleményre. A kulcskérdés az, ahogy azt te is felvetetted egy Dézsi Csaba Andrással készített interjúban, hogy a kulturális negyed az Árkádhoz hasonlóan inkább elvonja-e majd az embereket a belvárostól. Németh Iván győri építész szerint nem lehetetlen az Árkád és a kulturális negyed utólagos bekötése a belvárosba, ehhez a Pálffy, Batthyány és Schwarzenberg utat kellene gyalogosbaráttá egy új győri korzóvá átalakítani.
Úgy látom, hogy nem vagy elégedett azzal, ahogy a városháza ezt az egészet kezeli.
Nem. A városvezetésnek fogalma sincs arról, mit jelentett és mit jelent ez a színház a győrieknek, ráadásul a reakciókból egyelőre úgy néz ki, meghallgatni sem akarja őket. Hadd emlékeztessem a városatyákat: a Győri Nemzeti Színház története nem egy klasszikus színházi történet.
A színház mint intézmény alapvetően ugyan polgári intézmény, Győr azonban nagyon különleges ebből a szempontból. A győri színház ugyanis a lakosság gerincét a mai napig adó munkásság színháza is. A győri Nemzeti valóban népszínháznak épült, amit a polgárság és munkások együtt építették saját maguknak. Szó szerint:
még ma is él az a generáció, amelyik a gyárból és irodákból kijövet a színház építési területe felé vette az irányt, és tovább dolgozott a felépítésén, vagy akár téglajegyekkel segítette a megvalósulást.
Lehet, elsőre fel se tűnik sokaknak, hogy a színháznak az építésekor sem volt páholya. Ez azonban nem valami véletlen, vagy tervezési hiba: szándékosan épült így. A győri nemzeti színházat ugyanis nem az „uraknak” építették a győriek, hanem saját maguknak, és úgy gondolták, mindenkinek elérhető nézőtér kell, kitüntetett pozícióknak nincs helye.
Ráadásul a győri színház nagy küzdelmek árán jött létre. Győr ugyanis megküzdött a budapesti döntéshozókkal: a fővárosban mondták, írták, rádióban üvöltötték Győrnek – egyáltalán a vidéknek –, hogy nem kell színház. Még olyan érv is elhangzott, hogy minek Győrnek új színház, hisz a meglévő színművészi törekvéseket is „elnyomja a gyárak füstje.”
De a győriek kitartottak, győztek és felépítették a színházat. A színház tehát a győriek sikeres küzdelmének jelképe is.
Erre városvezetés fővárosba megy tárgyalni a színházat is érintő ügyekről. Mindezt átgondolva úgy látom: könnyen előfordulhat, hogy a polgármester nem mint a kulturális negyedet felépítő, orvos-polgármester dr. Dézsi Csaba András, hanem mint a „színházromboló Dézsi” vonul be majd a történelemkényvekbe és a város emlékezetébe.
