Itt a győri városháza nem hivatalos konzultációja a színházról?

ugytudjuk.hu 2020-06-21 09:03:00
Lebontsák, megmaradjon és kapjon új funkciót, vagy maradjon minden a régiben? Ezt kérdezik egy Fidesz-közeli Facebook-csoportban.

A győri színházépület sorsa április óta a levegőben lóg – a polgármester akkor jelentette be, hogy felújítás helyett elbontaná, a helyén parkot építene, színház pedig az új, Árkád melletti kulturális negyedben lenne. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sokan megszólaltak az ügyben, volt egy reprezentatív közvélemény-kutatás is, ami alapján a győriek 70 százaléka nem bontaná le az épületet, de Dézsi Csaba András jelezte, hogy ezt a mérést kevésbé tartja hitelesnek, mint a Facebook-oldalán a látványterveket lájkolók számát.

Most a győri Fideszhez, illetve a városházához köthető Minálunk - Győr csoportban tették fel azt a kérdést, hogy mi legyen a színház sorsa.

„A Kakas tájékozódott és alapvetően 3 lehetséges alternatívával találkozott színházunk jövőjének ügyében az elmúlt hetekben” – írják, ami azt jelezheti, hogy az elmúlt hetek különféle véleménnyilvánításainak hatására visszakerült az asztalra az az opció is, hogy a színházépületben maradjon a színház egy felújítás után, amit eddig a polgármester egy nyilatkozatában sem kezelt létező lehetőségként.

A három opció a csoportban pedig a következő:

„1. BONTSÁK LE és épüljön helyette a tervezett új kulturális negyedben egy új színházépület, a helyén pedig legyen zöldterület (Central Park), felszín alatti mélygarázzsal.

2. MARADJON MEG az épület, DE KAPJON ÚJ FUNKCIÓT (Például: maradjon csak a Győri Balett otthona, vagy legyen Győr város új konferencia-központja, vagy legyen a Győri Filharmonikus Zenekar új otthona.)

3. MARADJON MEG az épület, újítsák fel a bemutatott összegnél lényegesen olcsóbban. Legyen továbbra is a Győri Nemzeti Színház társulatának és a Győri Balettnek otthona.”

Aki véleményt nyilvánítana, >>ITT<< teheti meg!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.