A Szent Márton gálán Puskás kitüntette a "civil" egyesületet, ami most Molnár távozását követeli

Farkas Bazsi 2019-01-15 10:40:00
A Polgári Egyesület Szombathelyért elnöke a városi Fidesz alelnöke, másik bejegyzett tagja Hende volt titkára. Keresztény-polgári értékeket hangoztatnak.

A múlt hét kedd óta bolydult fel a szombathelyi közélet. Aki nem tudná miről van szó, az ő kedvéért gyorsan összefoglalom.

Az Éljen Szombathely frakció rendkívüli közgyűlést kezdeményezett, amit össze is hívott a polgármester. Az ülésre a Fidesz-frakció nem ment el, Lendvai Ferenc frakcióvezető éppen Lake Placiden volt a Nemzetközi Téli Diákjátékokon. A napirendi pont felvételhez 11 szavazat volt szükséges, ezt a 9 Éljen Szombathely frakcióban ülő képviselő, Balassa Péter jobbikos képviselő és Molnár Miklós alpolgármester biztosította. Molnár a végső szavazáson nem volt a teremben, így nem is szavazott. Azóta Puskás polgármester, majd Hende Csaba országgyűlési képviselő is leárulózta, majd tegnap Puskás bejelentette vissszavonja Molnár hatásköreit.  


Molnár sajtónyilvános rángatásába időközbe más is bekapcsolódott. Szombaton jelent meg egy nyílt levél a kormányközeli Vas Népében, amit a Polgári Egyesület Szombathelyért jegyzett. Többek között olyanokat írtak benne, hogy:

“...a rendkívüli közgyűlésen történt, az semmi másról nem szólt, mint hogy a szocialisták és a Jobbik központi utasításra ürügyet találjanak a helyi városvezetés támadására. Minderre nem kerülhetett volna sor, ha Molnár Miklós alpolgármester nem szavazza meg az előterjesztett napirendet. A történteket nehéz másként értelmezni, mint hogy Molnár a Jobbikkal összenövő szocialisták oldalára állt. Elárulva ezzel a polgári értékrendet valló szombathelyi polgárokat, akiknek a bizalma így véglegesen és helyrehozhatatlanul megrendült benne. Ezennel felszólítjuk Molnár Miklóst, hogy haladéktalanul mondjon le alpolgármesteri tisztségéről és képviselőségéről egyaránt!”

Na de ki is ez az egyesület, ami most keresztény-polgári értékeket hangoztatva szólítja fel a Pro Savariát, hogy delegáljon egy másik tagot Molnár helyére. Molnár ugyanis kompenzációs listán jutott be a szombathelyi közgyűlésbe, így a szabályozás értelmében, akár erre mód is lenne. 

Az Opten adatai szerint az egyesületet 2002 november 28-án alapították. Két képviselője van Horváth Csaba és Pap Hunor.

Mind a két név ismerős lehet, Pap Hunor korábban volt fideszes városi képviselőjelölt, Hende Csaba titkára, egy időben az önkormányzati tulajdonú Városfejlesztési Kft. ügyvezetője, ahonnan a fideszes többségű közgyűlés váltotta le.

Horváth Csaba pedig szintén Fidesz-tag, a párt városi alelnöke, 2010 és 2014 között önkormányzati képviselő. 2014-ben ugyan indult a választáson, ám a körzetben végül nem ő, hanem Horváth Soma (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) nyert.

További érdekesség az egyesületről, hogy bár az Opten adatai szerint nem közhasznú, mégis volt rá példa, hogy önkormányzati támogatást kapott. 2017-ben 122 civil szervezet fordult a szombathelyi önkormányzat Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságához támogatásért. 92 kapott is, amik között ott volt a Polgári Egyesület Szombathelyért, 200 ezer forintos támogatással. Miközben az egyesület működéséről alig lehet valamit tudni. Weboldalukon 2014-ben megállt az élet, az utolsó bejegyzések ekkor kerültek fel. 


Pedig lett volna olyan tavalyi esemény, amiről beszámolhattak volna. Puskás Tivadar polgármester ugyanis kitüntette az egyesületet, nem is akárhogy. Az Alpokalja Nagycsaládos Egyesülettel közösen vehették át az "Év Civil Szervezete-díjat"  a Szent Márton gálán. 

Az „Év Civil Szervezete-díj” adományozható annak a szombathelyi székhelyű egyesületnek vagy alapítványnak, amely legalább 5 éven keresztül aktívan, eredményesen működött Szombathely városában, és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával való együttműködése, önkéntességben való részvétele kiemelkedő. A díjat évente két civil szervezet kaphatja - írták akkor az ismertetőben.


Polgári Egyesület Szombathelyért pedig ezzel a szöveggel mutatták be:

A Polgári Egyesület Szombathelyért 2002 decemberében alakult. Célja a nemzeti kultúra, a polgári és keresztény értékek ápolása, kulturális örökség megóvása. Legfőbb céljuk megvalósítása érdekében havonta tartanak zártkörű összejöveteleket, de rendeznek nyilvános esteket, előadásokat, fórumokat is, ahova szombathelyi és országos hírű prominens személyeket hívnak meg. Rendszeresen tartanak megemlékezéseket nevezetes évfordulók, nemzeti és egyházi ünnepek alkalmából, de szerveztek már filmbemutatókat, kiállításokat is. Hosszú ideje minden év október 23-án felkeresik a budapesti rákoskeresztúri temető 301-es parcelláját, ahol koszorúzást tartanak. Évente legalább egyszer kirándulást szerveznek az ország valamely pontjára. Hagyománnyá vált, hogy vacsorával egybekötött évzáró rendezvénnyel zárják az évet. Az évzáró rendezvényen az egyesület tagjai, barátok és hozzátartozók, prominens személyek vesznek részt, akik az egyesület éves tevékenységéről szóló elnöki beszámolót követően mindig egy-egy neves vendégművész előadását hallgathatják meg.


 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.