Akarsz egy jót röhögni? Hende Csaba megmondja mi a kabaré!

Farkas Bazsi 2019-01-11 14:15:00
A volt MDF-es most fideszes politikus is árulással vádolja Molnár Miklós önkormányzati képviselőt.

Kedden megszavazta a szombathelyi közgyűlés azt a napirendi pontot, ami megakadályozza azt, hogy a 100%-ban önkormányzati tulajdonú cégeknél alkalmazzák az úgynevezett rabszolgatörvényt. 

A közgyűlésről és arról is írtunk már, hogyan történhetett meg az, hogy az addig 10 (Fidesz-KDP) +1 (Pro Savaria) többség kisebbségbe került és a 9 (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) + 1 (Jobbik) véghez tudta vinni akaratát. 

A keddi nap igazi G-nap volt a szombathelyi Fidesz számára. Hiszen nem csak, hogy az addigi többségük roppant meg, de Hende Csaba a térség fideszes országgyűlési képviselője, a törvényalkotási bizottság elnöke egy olyan külön pakkot is kapott, miszerint a közgyűlés felkéri, hogy terjessze a Parlament elé a törvény visszavonását. 

Ahogy arról az Ugytudjuk már írt, úgy értesültünk, hogy kedden nem sokkal a rendkívüli közgyűlés után Hende Csaba és a Fidesz kommunikációs tanácsadói Szombathelyre érkeztek. Valószínű szerdán a kormány közeli Vas Népében már ezért jelent meg az a cikk, amelyben Puskás elmondja, hogy szerinte Molnár Miklós elárulta a jobboldali értékeket. 


Egészen máig kellet várni arra, hogy Hende Csaba is megszólaljon ez ügyben. 


A Hende-interjú ugyanazokból a panelekből építkezik, mint amiből Puskás a közgyűlésen és aztán az azt követő szerdai megszólalásában is. 

Jöjjön tehát Hende interjúja panelekre, szavakra bontva:

Molnár Miklós,  szocialisták pártjára állt, bukott baloldal, politikai színjáték, elárulta, mondvacsinált ürügy, Gyurcsány Ferenc, agresszív, egyetlen túl­óra sem, cégvezetők írásban, védjük meg, eredményeinket, hagyományainkat, keresztény kultúránkat. 

Igaz az “interjú” vége már egy kicsit kormányzati kommunikációban hajlott át, ezzel valóban több volt, mint Puskás egyszerű árulózós megnyilvánulása. 

Hende még egy dologgal toldotta meg a mondandójának összességét: Tiszta kabaré ez, kérem! - ezzel megpróbálva gyengíteni az összellenzéki eredményt.

Amúgy tényleg, hol vannak már az idők, amikor valóban szórakoztató politikai humort lehetett látni, hallani, olvasni a közéletben? 
 

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.