A polgármester vállalta, hogy a január végi határidőre tető alá hozzák a győri Rába Quelle új közbeszerzésének kiírását

Dömötör Gábor 2025-11-27 13:34:00
A fürdő sztorija már nem csak hosszában, hanem stílusában is kezd a dél-amerikai szappanoperákra hasonlítani. 

A teljesen vállalhatatlan “győri fürdőhelyzet” újabb fejezete került porondra a csütörtöki közgyűlésen, akkor amikor a kormányhivatal hivatalos észrevételben jelezte, hogy a közgyűlés nem teljesíti maradéktalanul a feladatait, mivel a Rába Quelle Vízi Élménypark és Gyógyfürdő működtetésére vonatkozó közbeszerzést mindmáig nem írták ki. A kifogás nyomán a képviselők között ismét éles vita bontakozott ki, a fürdő kapcsán - sajnos - már jól megszokott sorvezető mentén.

Fotó: Ugytudjuk.hu

Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) szerint a késlekedésért egyértelműen Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester felel, aki szerinte „nem végzi el a munkáját” ebben az ügyben. Antal Imre (Fidesz-KDNP) ennél is tovább ment és úgy fogalmazott, hogy a polgármester kifejezetten akadályozza a szükséges lépéseket. Pintér ezzel szemben azt állította, hogy éppen az elmúlt évek mulasztásait próbálják rendbe tenni, és mindenhol „óriás kuplerájt” találnak, amikor beleásnak egy-egy területbe, legyen szó a fürdőről, vagy épp a győri parkolásról.

A Rába Quelle Vízi Élménypark és Gyógyfürdő működésével kapcsolatos problémák már korábban is napirenden voltak. Pintér Bence polgármester vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezte, mondván, a fürdő működése „káosz-örökség” lévén a létesítményt 2021-ben közbeszerzés nélkül adták át üzemeltetésre, amit később a hatóság megbüntetett, a szerződésmódosítást pedig megsemmisítette. Így a fürdő ma is egy 2003-as üzemeltetési szerződés alapján működik, miközben az állami forrásból 23 milliárd forintból felújított beruházás jelenlegi jogi helyzete komoly kockázatot hordoz.

A rendezetlen helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a korábbi városvezetés nem készített teljes körű leltárt és műszaki nyilvántartást a fürdő vagyonáról. Emiatt jelenleg is tartanak a statikai, elektronikai, ingatlan- és ingóságfelmérések, és továbbra sem tisztázott, mit kellene pontosan átvennie és működtetnie az üzemeltetőnek. A hiányzó dokumentáció miatt a jogi és műszaki átadás-átvétel feltételei jelenleg sem egyértelműek.

Fotó: gyor.hu

A fürdő kapcsán a politikai vita sem csillapodott. Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) volt polgármester szerint a fürdő „nem megfelelő működése” nem a korábbi ciklus hibája, hanem a jelenlegi városvezetésé, szerinte Pintérék egyszerűen rá akarják kenni a saját felelősségüket az előző vezetésre. Hajtó Péter független képviselő szerint mind a Pintér, mind a Dézsi-kabinet hibás abban, hogy a Rába Quelle ügyében a mai napig nincs megnyugtató előrelépés. “Még egyszer mondom: szakmai tudás nélkül nem fognak boldogulni” - emelte ki a Hajtó, aki a rendelkezésre álló idő rövidségére is felhívta a figyelmet. 

A korábban javasolt vizsgálóbizottság összetétele is vitákat váltott ki, hiszen a polgármester visszautasította, hogy az ügyben érintettek vizsgálják saját magukat, ezért külsős szakértők bevonását javasolta. Borkai Zsolt korábbi polgármester indulatosan szólította fel Pintér Bencét, hogy “ne sumákoljanak, hanem bontsák fel a szerződést, és írják ki végre a közbeszerzést!”

A polgármester szerint ha ezt megtenné a város, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a Győrnek vissza kell fizetnie azt a 23 milliárd forintot, amit korábban a Modern Városok Program keretében a fürdő fejlesztésére elnyert. Borkai szerint ez kamu, és ezeket a mondatokat Kovacsics Imre, a Rába Quelle-t üzemeltető cég vezérigazgatója súgta a fülébe, amit Pintér visszautasított. A polgármester végül több fideszes képviselőnek és a miniszteri biztosnak is feltette a kérdést, hogy szerintük felmondják-e most a fürdő üzemeltetési szerződését, de a nem komoly kérdésre nem is jött komoly válasz.

A jelenlegi helyzetben Pintér Bence nyugalomra intette a közgyűlést, és jelezte, hogy a 2026. január 31-ig, a meghosszabbított határidőre a munkát el fogják végezni, és a közbeszerzést ki fogják írni. Ezzel együtt nagyon úgy tűnik, hogy amíg a politikai szereplők között nincs egyetértés, addig a Rába Quelle helyzete is rendezetlen marad.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.