Diószegi Judit évtizedek óta a gyerekekért, a közösségekért és Győrért dolgozik

Dömötör Gábor 2025-11-26 13:28:00
Elhivatott lokálpatriótaként javítaná ki a rendszerváltás hibáit. 

Elindult a TISZA Párt országos jelöltválasztásának második fordulója, amelyen már minden magyarországi lakcímmel rendelkező választó voksolhat a saját körzetében. A szavazás a nemzethangja.hu oldalon érhető el, november 27-én 19 óráig. A folyamat a hét végére lezárul, és kiderül, kik lesznek a TISZA végleges jelöltjei, tisztességes, a hazájukért dolgozó magyar emberek. A párt arra kéri minden szimpatizánsát, hogy éljen a lehetőséggel, mert minden szavazat számít.

Fotó: Diószegi Judit Facebook

A jelöltek között ott van Diószegi Judit is, aki személyes és szakmai életútjával egyértelműen Győrhöz kötődik. A városban született, itt nőtt fel, és a rendszerváltás idején a Révai Miklós Gimnázium diákjaként élte meg azt a korszakot, amely szerinte máig meghatározza, mi az, amit közösen kell kijavítani. Családi háttere klasszikus győri történet, édesanyja nővérként dolgozott, édesapja a RÁBA gyárban volt autószerelő. Már fiatalon tagja lett a város első környezetvédő egyesületének, és azóta is fontos számára a felelősségvállalás és a helyi közösségek ereje.

Szakmai pályája több mint húsz éven át a gyermekvédelem, ifjúságvédelem és bűnmegelőzés területén zajlott. Biológia–környezetvédelem tanárként kezdte, később rendőrtiszti és addiktológiai képzéseken bővítette tudását, majd rendészeti tréneri és közszolgálati kompetenciafejlesztő tréneri végzettséget is szerzett. Több módszertani kötet társszerzője, több kutatás résztvevője volt, és aktívan közreműködött a rendőrségi prevenciós programok megújításában. A Testnevelési Egyetemen éveken át óraadóként tanított, miközben mesekönyveket is írt, amelyek az együttműködés, az érzelmek kifejezése és a felelősségvállalás fontosságát közvetítik a gyerekeknek.

Bár munkája egy időre Budapestre kötötte, a szíve mindig Győrben maradt. Harminc éve ugyanahhoz a fodrászhoz jár, és a hétvégéit továbbra is itt tölti, számára győri identitása nem politikai, hanem nagyon is személyes ügy. Éppen ezért különösen fontos számára, hogy olyan ügyeket képviseljen, amelyek közvetlenül hatnak a város jövőjére.

Programjának középpontjában az élhető és biztonságos Győr áll. A közlekedési fejlesztéseket, a parkolási helyzet rendezését, a vasútállomás és környékének megújítását sürgeti. Kiemelt jelentőséget tulajdonít az óvodák és iskolák fejlesztésének is, mert szerinte a város jövője azon múlik, milyen környezetet biztosítunk a gyermekeinknek. „A jövőbe kell fektetnünk — a gyermekeinkbe, az intézményeinkbe és a közösségeinkbe” – hangsúlyozza.

Bár a győri Fidelitas üdvöskéje, Kecskés Cordula, egy fiktív felvetésekre alapozott videóban megpróbálta kikezdeni Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester, és a kötelékében személyi referensként dolgozó Diószegi Judit szakmai kapcsolatát, mely szerint a TISZA jelöltje menekülne a városházáról, az érintettek ezt cáfolták. Pintér Bence sok sikert kívánt a jelöltnek, a TISZA Párt “nyilatkozat-stoppos” protokollját betartó Diószegi is csak annyit mondott el korábban, hogy egy nagy munkabírású, nyugodt és felkészült emberként ismerte meg a polgármestert, aki türelemmel és szakmai érdeklődéssel kezeli a város problémáit.  

A TISZA jelöltválasztása éppen az ehhez hasonló emberi értékekről szól. A  győriek maguk dönthetik el, kit küldenének a parlamentbe 2026-ban. Diószegi Judit szakmai tapasztalata, hitelessége és Győr iránti mély elkötelezettsége alapján komoly eséllyel indul a szavazás második körében. A párt üzenete egyértelmű: aki élni akar a lehetőséggel, az szavazzon, mert most valóban számít minden voks és most dől el, hogy ki képviseli Győrt a következő parlamenti ciklusban.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.