Antal Imre támadásként élte meg Pintér Bence kritikáját

Dömötör Gábor 2025-11-27 16:13:02
A fideszes képviselő szerint nem gond, hogy frakciótársa cége újította fel a Bóbita Óvodában a falat. 

A mai közgyűlésen került terítékre egy győri óvodai beruházás, amelynek kapcsán egy krétafal kivitelezésével kapcsolatban merültek fel aggályok. Ahogy korábbi cikkünkben Antal Imre (Fidesz-KDNP) képviselő Facebook-posztja alapján megírtuk, a bácsai Bóbita Óvoda udvarán védőfalat építettek egy veszélyessé vált szomszédos ingatlan miatt, a munkát pedig az a vállalkozás végezte, amelyben Huszár Gábor (Fidesz-KDNP) képviselő családi érdekeltség révén érintett. Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester szerint az kifejezetten problémás, hogy egy fideszes képviselő körzetében egy másik fideszes képviselő kapja a megbízást, a HelybenJó! program keretében, tehát közpénzből. 

Fotó: Antal Imre Facebook

A közgyűlési felszólalásában Pintér biztosított, hogy nem a fal építésének szükségességét vitatta, hanem azt, hogy a beruházást a fent említett módon bonyolították le. Mint mondta, a helyzet azt a látszatot kelti, hogy a városi forrásokhoz politikailag kötődő vállalkozások könnyebben kerülnek helyzetbe, különösen akkor, ha a kivitelező közvetlen kapcsolatban áll a beruházást kezdeményező képviselői körrel.

Antal Imre a Győr+ Médiával karöltve rekord gyorsasággal reagált a polgármester felvetéseire. Szerinte Pintér Bence „politikai hisztériakeltést” folytat, és teljesen félreértelmezte a helyzetet. A képviselő szerint az óvodában egy akut, biztonsági kockázatot jelentő probléma miatt kellett azonnal intézkedni, a szomszédos épület omladozó fala veszélyeztette a gyerekeket, ezért elkerülhetetlen volt a védőfal gyors felhúzása. 

Antal azt is hangsúlyozta, hogy Huszár Gábor vállalkozása évtizedek óta foglalkozik építési munkákkal, így szakmailag indokolt volt, hogy közreműködjön a munkában. Ezek szerint a képviselő nem talált másik, a városban évtizedek óta sikeresen működő építési vállalkozót, ami azért minimum véleményes indoklás. 

Fotó: Huszár Gábor Facebook-oldal

Reakciójában Antal Imrre azt is kiemelte, hogy a beszerzést nem a polgármesteri hivatal, hanem maga az óvoda intézte, a szerződést is az intézmény kötötte meg a kivitelezővel. A finanszírozás a HelybenJó! városrendező programból történt, amely lehetőséget ad kisebb, sürgős beavatkozások gyors támogatására. Antal szerint a munkálatok nemcsak időben elkészültek, hanem költséghatékonyak és jó minőségűek is voltak, a gyerekek pedig örömmel vették birtokba a fal rajzolható felületét.

A fideszes képviselő visszautasította azt az állítást is, hogy bármilyen szabálytalanság történt volna. Mint fogalmazott, az önkormányzat illetékes osztályai ellenőrizték a kivitelezést, és mindent rendben találtak. Antal Imre szerint szomorú, hogy a polgármester „egy gyerekek biztonságát szolgáló fejlesztést támad”, miközben szerinte a beruházás minden előírásnak megfelelt, és kifejezetten a győri családok érdekeit szolgálta. Mások szerint viszont az szomorú, hogy ha a képviselő tényleg nem érti, hogy miért nem annyira egészséges az optikája ennek a történetnek.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.