2023 volt az év, ami alatt a Fidesznek nem sikerült polgármester-jelöltet állítani

Farkas Bazsi 2023-12-31 14:39:37
De sok más is történt, itt az Ugytudjuk.hu év végi Vasi összegzése.

Szombathely

Rezsitámogatások bűvkörében indult 2023. A kormány egyesével döntött a 10 ezer fő feletti települések támogatásairól. Szombathely 632 millió 37 ezer 533 forintban részesült, amit elsősorban azzal indokolt a kormány, hogy látva azt a spórolási tervet, amit aztán az önkormányzat és az önkormányzati cégek végre is hajtottak, a város érdemes erre az összegre. De hiába tűnt magasnak ez az összeg, lakosságarányosan a megyeszékhely csak a középmezőnybe fér be.

1. Körmend
2. Kőszeg
3. Szombathely
4. Sárvár
5. Celldömölk volt a sorrend. 

2020 december 31-én vette át a szombathelyi önkormányzat az orvosi ügyelet működtetését az Országos Mentőszolgálattól. A kormány azonban egy rendelettel minden önkormányzati ügyeletet az OMSZ működésébe adott. Szombathelyen borzolta a kedélyeket, hogy a közel 100 millió forintból felújított és berendezett 11-es Huszár úti rendelő helyett a kórházba viszik át  rendelést. Ez végül meghiúsult és minden maradt a régi helyén, az orvosok szerződései körül azonban továbbra is nyugtalanító híreket lehet hallani.

Az év egy másik gumicsontja volt a Markusovszky kórház parkolóinak ügye. Ezt végül az önkormányzat építette meg saját pénzén, a parkolók azonban azóta is szinte csak “félgőzzel pöfögnek”.

Az év egyik legnagyobb megválaszolatlan kérdése marad, hogy ki lesz a Fidesz-KDNP szombathelyi polgármester-jelöltje.

Többen is szóbeszéd tárgyát képezik, ám hivatalos bejelentés még nem történt az ügyben. Ezzel szemben a várost jelenleg is vezető Éljen Szombathely! már a tavasszal bejelentette, hogy ismét Nemény András indul a polgármesteri székért, sőt mind a 12 körzetben megvan már a képviselőjelöltjük.

2023 egy újfajta kommunikációs stílust is hozott. A szombathelyi polgármester és a Vas Vármegyei főispán immár nem közvetlenül beszélgetnek, hanem a főispán a Vas Népének diktálja le közlendőjét.

Az évben régen látott utca felújítási programot hajtottak végre. Félmilliárdos csomagból újult meg a Hunyadi - Szent Márton utcák kereszteződése, valamint a Plaza körforgalom. A Markusovszky és a Jégpince utcák pedig új körgalmat kapnak.

Felújították a Károly Róbert, a Kodály Zoltán, Szőlős és a Rumi-Rajki utcákat. 

Pénzügyi támogatásért fordult az önkormányzathoz a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia. A városvezetők döntése szerint csak akkor kaphat közpénzt a klub, ha előtte vállalja a teljes pénzügyi átvilágítást. Az én úgy megy el, hogy az SZKKA nem alapította meg a szükséges Felügyelő Bizottságot.

Bajba került az ajaxi álmokat dédelgető Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. Az év végén arról szóltak a hírek, hogy közel 500 millió forint a mínusz a klubnál, több havi fizetéssel tartoznak az alkalmazottaknak. A legutóbbi fejlemény szerint NAV végrehajtás került a cégre, annak tulajdonosa azonban elkezdte utalni a fizetéseket.

De nem csak sportklubok nehézségei kerültek be a közbeszédbe, hanem olyan sikerek is, mint a régóta hányattatott sorsú VAOSZ tekepálya körülményeinek rendeződése. A pályát maguk a tekések rakták rendbe, és most már az ő üzemeltetésükben működik Szombathely utolsó tekepályája.

Idén volt 40 éves a szombathelyi városháza. Az épületet a Fő tér több pontjára is elképzelték, végül a ma ismert helyére került a lebegő kocka.

Két komolyabb változást hozott az esztendő a szombathelyi kultúrában. Ismét üzemeltetőt váltott, és úgy tűnik végleges helyére került a MMIK. A másik pedig egy sajnálatos esemény, ugyanis végleg bezárt a Siker Könyvtár.

Kőszeg

A határmenti város legnagyobb és egyben legfelesegesebb beruházása idén egy 100 millió forintos gyalogos és kerékpáros híd megépítése volt, amit ki tudja, hogy mikor vehet használatba a forgalom.

A másik országos ingerküszöböt elért hír pedig a hajléktalanok ideiglenes szállásának a bezárása volt.

Körmend

A város LED-csere programról döntött idén, vagyis minden köztéri fényforrást LED-re cserélnek ki. Csakhogy számításunk szerint háromszor annyit fizet vissza Körmend a LED-csere miatt felvett hitelre, mint amennyit megspórol rajta.

A körmendi közéletet felforgató másik esemény volt idén, hogy úgy nézett ki hosszú idő után a helyi Fidesz nyugdíjba küldi Bebes István polgármestert. Végül a forradalom elmaradt, és Bebes pozíciója megszilárdulni látszik.

Sárvár

Ritkán fordul elő, hogy egy önkormányzat vásároljon egy kamiont. Idén derítette ki az Ugytudjuk.hu, hogy 2018-ban 10 millió forintért vásárolt egy kamiont a sárvári önkormányzat, amit aztán mindössze netto havi 80 ezer forintért ad bérbe egy olyan cégnek, amelyben Varga Jenő fideszes önkormányzati képviselő is tulajdonos.

Szólj hozzá!

Zavarkeltésről beszél a Győr Projekt, a több száz milliós hiányról viszont hallgat

A városi cég szerint a kérdések veszélyeztetik a működést.

Hétvégi programok Győr környékén

Kopogtat a farsang, nyakunkon a báli szezon.

A Vas Népe újságírója szerint Magyar Péterék visszahoznák azt a Magyarországot, amikor fegyverrel lőtték a romákat

Ezt az alá a videó alá sikerült kommentelnie, amely súlyos személyiségi jogokat sértve, állítólagos bűnöket sorol fel egy Lázárinfón résztvevő demonstrálókkal kapcsolatban.

Ingyenes hétvégi programok Győrben 

Ha péntek, akkor győri programajánló.

Péntektől érkezik a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyede

Korábban kezdi a kézbesítést a Magyar Posta, a kifizetések egy utalványon érkeznek.

Bírósági szakaszba lépett a győri GYHG-mutyi - a vád szerint 758 millió forint tűnt el a város cégéből

Éveken át a veszteséges önkormányzati vállalkozást használták fel túlárazott és indokolatlan szerződésekhez.

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát.