A Magyar Orvosi Kamara sem tudja, hogy hány szombathelyi orvossal tudott ügyeleti szerződést kötni a Országos Mentőszolgálat

Farkas Bazsi 2023-12-13 19:12:00
Egyelőre annyi biztos, hogy stabilan folyik a betegek ellátása.

Több ízben foglalkoztuk már a szombathelyi orvosi ügyelettel. Az ügyeletet a városban egészen 2020 december 31-ig az Országos Mentőszolgálat látta el, ekkor azonban átvette az ügyelet működtetését az önkormányzat. 

A város 100 millió forintos nagyságrendben költött egy 11-es Huszár úti épületre, ahol a szakma és a betegek megelégedésére is egy modern, minden igényt kielégítő ügyeleti helyiséget alakítottak ki.

2022-ben hozott a kormány egy rendeletet, ami szerint az ország összes orvosi ügyeletének a működtetése az OMSZ-hez kerül, Szombathely esetében pedig visszakerül.

Már az ügyeleti helyiséggel kapcsolatban is borzolta a kedélyeket az OMSZ, hiszen a szakma helyi képviselőinek legnagyobb ellenkezésére is azt a döntését ismertette, hogy az orvosi ügyeletet új helyszínre költöztetik, ez pedig a Markusovszky Kórház lesz.

Aztán a nyomás hatására mégis csak úgy döntöttek, hogy eredeti terveiket keresztül húzva, a ellátás marad a 11-es Huszár úton.

Nem sokkal a december 1. fordulópont előtt a szombathelyi orvosokat képviselő Haklits Györgyi - aki szintén ügyeletet ellátó orvos -  az mondta a városi közgyűlés nyilvánossága előtt, hogy a 46 orvosból mindössze 2 volt az, aki a szerződéskötéshez szükséges adatait megküldte a mentőszolgálatnak.

December elején foglalkoztunk legutóbb a témával, akkor úgy informálódtunk, hogy a szombathelyi orvosok többsége nem rendelkezik szerződéssel. De mivel minden, jogszabályban kötelezett háziorvos be van osztva, szerződés nélkül is mennek ügyelni. Ez egyébként azért aggályos, mert szerződés nélkül nincs sem szakmai felelősségbiztosításuk, sem pedig balesetbiztosításuk. 

Az OMSZ megkeresésünkre nem küldött pontos számot, ők többek között azt írták, hogy

“Vas vármegyében az ügyelet valamennyi telephelyen rendben megkezdte működését. (...) A háziorvosok többsége már bejelentkezett az ügyeleti rendszerbe, adatlapját leadta. A szerződéskötések folynak, a folyamatos és megbízható működés valamennyi személyi és tárgyi feltétele biztosított."

Az OMSZ nem közvetlenül az orvosokkal tárgyal, hanem elsősorban a Magyar Orvosi Kamarával. A MOK végzi a szerződések szövegének véglegesítését. 

Így a kamaránál is érdeklődtünk, hogy tudják-e hány szombathelyi orvossal sikerült megkötni az ügyelet ellátási szerződést:

A pontos számadatokról nincs információnk, így erről érdemben nyilatkozni nem tudunk. A MOK Háziorvosi Munkacsoport kidolgozott egy szerződéstervezetet az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által koordinált ügyeletekhez, amely minden alapellátó számára hozzáférhető. A szerződéstervezet a mentőszolgálattal folyamatban lévő egyeztetés eredménye, annak szövege a helyi specialitásokhoz igazítható, azoknak megfelelően módosítható. A szerződéstervezetet az OMSZ még nem fogadta el teljes körűen, az egyeztetések még folynak, de több vármegyében már ez a szerződéstervezet szolgál alapul a helyi ügyeleti egyeztetéseken.

A helyzet jelenleg sehol sem aggasztó, ahol nincs kellő számú belépő orvos, ott az OMSZ eddig is megoldotta az ügyeleti helyek betöltését addig, amíg a szerződéseket sikerült helyi szinten rendezni.

A Háziorvosi Munkacsoport álláspontja az, hogy ez fog történni Szombathelyen is: beteg nem marad ellátatlanul.

13 nap telt el azóta, hogy az OMSZ átvette a szombathelyi ügyeletet, kissé borúsnak látjuk, hogy ez idő alatt, nem sikerült olyan szerződést kínálni a helyi orvosoknak, ami azok elfogadhatónak tartottak volna, és aláírják. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.