Hamarosan indul a szombathelyi Rumi Rajki István utca felújítása

Farkas Bazsi 2023-09-20 12:27:00
László Győző, alpolgármester júniusban kapta feladatba, hogy rendezze a kámoni B-telep útjainak sorsát. Máris célba ért.

„Gyámság” alá került Horváth Gábor - írtuk még júniusban. Röviden annyi történt, hogy a Kámon-Herény városrész fideszes önkormányzati képviselője nem egyszer szólalt fel az ügyben, hogy milyen rossz állapotban vannak körzet útjai. Különösen a Rumi Rajki István, a Benczúr, a Nefelejcs, a Vadrózsa utcák. 

Horváth ugyan folyamatosan beszélt a problémáról, ám a mostani ciklusban egyetlen alkalommal sem tett javaslatot a költségvetés módosítására, ami ugye elengedhetetlen annak érdekében, hogy legyen forrás a felújításra.

Ahogy azt korábban írtuk, Horváth a költségvetés módosítási javaslat kidolgozásának kemény munkája helyett inkább aláírásgyűjtésbe kezdett. Ez mindig egy látványos, és hangzatos politikai eszköz. Át is adott Nemény polgármesternek 160 szignót. Ez egyébként kicsit a polgárok megtévesztése is, hiszen ha nincs a képviselő javaslata alapján pénz elkülönítve akkor bármennyi aláírás is gyűljön össze érdemben nem fog történni semmi.

Ha Önnek ennyi baja van velünk, akkor miért szavazta meg a város költségvetését legutóbb? Amiben pontosan megvan, hogy mire költünk, mire nem. Ezek az utcák ilyen módon nem voltak benne, Ön meg mégis megszavazta. Azaz egyetértett velünk, hogy a mi közös pénzünket mire költsük. Nem támogatta azt külön, hogy az Ön körzetére fordítsuk. Én úgy gondolom, hogy egy képviselőnek rengeteg fajta terület van, amin dolgozik, és vannak, akik igen komolyan veszik a munkájukat, és el is érik az eredményt, és van, aki nem. Én úgy látom, hogy Ön az utóbbi kategóriába tartozik - mondta akkor Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester.

Úgy látom, hogy segítségre van szüksége, ezért ki fogom jelölni László Győző alpolgármester urat, hogy ő járja körbe ezt a témát, ennek az útfelújításnak a kapcsán tegyen nekem javaslatot ezzel kapcsolatban, és majd meglátjuk, hogy ő el tudja-e ezt intézni vagy sem. Ha mindez sikerül, akkor valószínűleg tényleg Önt, mint képviselőt fogják minősíteni a lakók - bízta végül rá így Nemény az útfelújítás ügyét László Győző (Éljen Szombathely) alpolgármesterre. 

Úgy látszik, hogy ami közel 4 év alatt nem sikerült Horváth Gábornak, az alig 3 hónap alatt sikerült László Győzőnek. Egy mai friss videóbejegyzés szerint ugyanis 

hamarosan kiírják a közbeszerzést a Rumi Rajki István utca, valamint a Paragvári - Rumi Rajki - Szent Imre herceg - Szófia utcák kereszteződésének felújításának kivitelezésére. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.