Valóban több utat újított fel Dézsi, mint Borkai?

Pintér Bence 2023-08-11 07:15:39
Hosszú eredménylistát közölt egy posztjában Dézsi polgármester, közelről megvizsgáltuk az állításokat.

Ez egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

A minap Dézsi Csaba András győri polgármester Facebook-oldalán, ahelyett, hogy válaszolt volna, inkább hosszú posztban sérelmezte, hogy országos hír lett abból, hogy rákérdeztünk: mennyi pénzt fizet a közpézből bérelt szolgálati luxusautó magáncélú használatáért, mi szabályozza a szolgálati autók használatát, kik használhatják ezeket, mennyibe kerül a fenntartásuk.

A poszt azért volt hosszú, mert a közepén a témától kicsit eltérve egy hosszú eredménylista kapott helyet arról, amit a polgármester szerint „sikerült ebben a covid-világjárvánnyal, energiaválsággal, háborús inflációval nehezített gazdasági környezetben elérnünk, közösen, nekünk, győrieknek”.

Vegyük hát sorra, mi számít sikernek Dézsi polgármester szerint!

Rögtön szeretném megjegyezni, hogy nem tisztem és nem is nagyon akarok Borkai Zsoltnak kampányolni – a véleményem is elmondtam már az indulásáról –, de mivel Dézsi polgármester a ciklusát megelőző tizenkét évvel méri össze a saját teljesítményét, ezért a vonatkozó helyeken meg kell említeni, hogy a szexbotrány miatt lemondó volt polgármester mit tett az adott területen.

„Három év alatt több utat újítottunk fel, mint korábban tizenkét év alatt”

Számadatok sohasem hangzanak el a sokszor ismételt kijelentések mellé, ezért nemrég levélben kerestük meg az Útkezelőt, hogy legyenek szívesek összegezni a 2020 márciusa óta átadott felújított utcákat, de egyelőre nem kaptunk választ. Persze ezek között sok olyan projekt lesz, amely még a Borkai-érában kezdődött meg, például a Szigethy Attila út és az Ipar út felújítása, vagy a Reptéri út felújítása. Másik oldalról pedig a Borkai-korszak adatait kéne megvizsgálni, ahol egy fokkal könnyebb a helyzetünk, hiszen

a sajtóban a volt polgármester nem egyszer büszkélkedett a Lakóutca-programmal, melynek keretében 2017 végéig 13,3 milliárd forintot költöttek közel 100 kilométer út felújítására.

Dézsi Csaba András választási programjában egyébként még meg is ígérte a Lakóutca-program folytatását.

A Kisalföld 2018. március 13-i számában lehozott cikkben (6. oldal) a Lakóutca-programban 23 projektet sorolnak, ezek között van jelzőlámpa- és parkolótelepítés is. 2018-ban további 1,7 milliárdot tervezett erre a programra költeni a város, de ezen kívül volt még az Ifjúság körút burkolatfelújítása, vagy a Bécsi kapu tér felújítása, illetve EU-s pénzből a Bácsai úton, a Pesti úton, a Tatai út-Tibormajori út csomópontban. Ez így elsőre többnek tűnik, mint az elmúlt három év – nyilván, hiszen négyszer annyi időről beszélünk, ezért is furcsa a polgármesteri állítás.

Várjuk az ügyben az Útkezelő válaszát, hogy összemérhessük a két fideszes polgármester teljesítményét, bár talán az a legfontosabb tanulság, hogy bármennyit is újítottak fel akármilyen arányban, még elég sok munka van hátra.

„Felújítjuk a városi uszodát, a Rába ETO csónakházat, amit korábban 12 év alatt nem sikerült”

Az uszodaügy nagyon becsípődött Dézsi Csaba Andrásnak, aki tavaly szeptemberben pénzügy okokból bezárta a város összes uszodáját, majd azt állította, hogy nincsenek zárva. Most nyitják ki őket újra. Az említett felújítási munkák valójában csak tavasszal indultak el mindkét uszodában, télen tehát nem ezért voltak zárva. De tény ami tény, mindkét uszoda kapott egy ráncfelvarrást. Mondjuk kérdés, hogy melyik uszodára céloz a polgármester: valószínűleg a Magyar Vilmosra, hiszen az valóban felújítást kapott. Azért is könnyebb talán erről beszélnie a polgármesternek, mert az Aqua, illetve az egész Olimpai Sportpark éppen abban a 12 évben épült, amikor Dézsi szerint nem sikerült semmi.

A Kálóczy téri csónakház valóban megújul, valóban régóta tervezte a város, Dézsi alatt érkezett meg rá a forrás.

„Visszavásároltuk és már konkrét terveket is készítettünk a város két ikonikus épületéről.”

„A Spartacus csónakházról és a vár egyik bástyája által magába foglalt Vaskakas tavernáról van szó, amit ezzel szemben a korábbi 12 év során magánkézbe adtak, de semmi nem történt velük azon kívül, hogy csaknem összeomlottak” – írja a polgármester. Való igaz, hogy mindkét épület a Borkai-érában került magánkézbe – bár a csónakház állami tulajdon volt, csak elővásárlási joga volt rá a városnak, amivel nem élt –, majd aztán a befektetők nem kezdtek velük semmit, és valóban csúnya szégyenfoltjai lettek a városképnek.

A két épület története azonban a Dézsi-érában sem patyolattiszta.

A Spartacus-csónakházat tervekkel együtt vásárolta vissza a város 2020-ban, majd kiderült, hogy mégis el kell költeni még 67,5 millió forintot a tervezésre, és az építkezés azóta sem indult meg; illetve forrás sincs rá egyelőre. A Vaskakas-taverna épületét és a Schäffer-házat pedig akkor vásárolta vissza a Győr-Szol 700 millió forintért éppen Borkai Zsolt barátjától, Rákosfalvy Zoltán ügyvédtől, amikor alig volt pénze.

„Az addig már átlagosan 20 éves buszpark felét vadonatújakra cseréltük, ezzel az átlag kort 10 év alá szorítottuk.”

Vad dolog ez a többesszám, ugyanis

ez a „cseréltük” azt takarja, hogy a Volán cserélte.

Ami nagyon jó dolog, biztos volt benne valamiféle lobbitevékenysége a városnak (?), de azért nem számolnám Dézsi Csaba András eredményei közé. És még mindig szaladgálnak Ikarus 280-asok is a városban, ami azért 2023-ban minimum kínos.

„Minden eddiginél nagyobb Ipari Park-fejlesztést hajtunk végre úgy hogy ennek haszna a várost és ne magánszemélyek vagyonát gyarapítsa, ahogy pontosan tudják, ez bizony előfordult a korábbi 12 év alatt.”

Ez talán a legérdekesebb „eredmény” a felsoroltak közül, hiszen

éppen egy éve erőteljes tiltakozó mozgalom folyik a tervezett GIPZ, azaz veszélyes besorolású fejlesztés területe mellet fekvő Győrszentivánon.

Összegyűlt két hét alatt 5585 aláírás még tavaly, volt több tüntetés, a polgármester nyugati ügynöknek és provokátornak nevezte a szentiváni civileket, akikkel nem hajlandó érdemben tárgyalni azóta sem, de még csak találkozni sem. Az Ipari Park valóban betelt, de közben egyáltalán nem biztos, hogy pont ott van szükség négyszáz hektár új ipari területre, ahová ráadásul minden jel szerint akkumulátorgyár építését tervezték eredetileg.

Szóval hogy ez siker, vagy eredmény, az eléggé kétséges. A másik fele a mondatnak nyilván a Borkai-féle Audi-földek ügyére utal, ami valóban csúnya folt a volt polgármester egyébként sem tiszta renoméján; ugyanakkor a város éppen nemrég kezdett az eredeti ajánlathoz képest ötszörös árat ajánlani a szentiváni földtulajdonosoknak, csak adják már el nekik a földeket – szóval ez az állítás sem olyan erős azért. A Rákosfalvy-féle spekuláció ez alkalommal valóban kimaradt a sztoriból, ez tény.

„Átadtunk a három év alatt a kórház mellett a Petz, most pedig a Kuopio parknál egy-egy parkolólemezt és több száz új parkolót hoztunk létre.”

A kórház melletti parkolólemez tervezése, a forrás fixálása a Borkai-érában történt. A Kuopio parki parkolólemezt is elég régóta, 2015 óta tervezte a város,bár félre lett rakva a projekt egy időre.

„Hamarosan elkészül a kórház közelében Magyarország egyik legmodernebb mentőállomása.”

Valóban. A beruházás kitalálása, tervezése, a forrás biztosítása a Borkai-érában indult.

„A játszótereken minden homokozó és a legtöbb csúszda fölé napvitorlákat szereltünk, amire a korábbi gazdag 12 évben ne lett volna pénz.”

Ez valóban egy szuper intézkedés,

bár nem olyan nagy horderejű talán. Én, mivel sokat vagyok játszótereken, nagyon értékelem. A forró fémcsúszdák matt fehérre cserélését nem is említette, pedig az is nagyon jó húzás volt. Ezt a szintet mondjuk Győr-Szol középvezetői szinten tudnám értékelni.

„Számos nagy parkunkat sikerült rendbe tennünk és játszótereket, futópályákat, nyilvános illemhelyeket építenünk.”

Azt gondolom, hogy ez egy önkormányzat alapműködése, és nem jár érte külön taps. Főleg, hogy az egyik, talán a ciklusban egyetlen új játszótér az, amelyen Dézsi polgármester a saját mesekönyvét reklámozza.

„2022 évben Magyarországon Győr lett a legélhetőbb város.”

Június végén már felfejtettük, hogy pontosan mit jelent a Dézsi polgármester által plakáton hirdetett szlogen: a győri gazdaság, ezen belül főleg az Audi és csatolt részei nagyon jól teljesítenek, így Győr minden munkavállalót felszív, és jól fizet. A hivatkozott tanulmány ugyanis leginkább ezt vizsgálta, azt nem, hogy milyen itt élni, milyenek a zöldterületek, vagy ilyesmi, nagyon félrevezető ez a szlogen, vagy hát nem nagyon van ténybeli alapja.

Szóval mi a tanulság?

A tanulság röviden: ha csak ezeket az eredményeket tudja felsorolni Dézsi polgármester, akkor 2024-ben nagy bajban lesz a választáson, mivel ezek egy része érdektelen vagy éppen egyáltalán nem siker, a másik része meg még inkább fűződik a Borkai-érához, mint hozzá.

Természetes dolog, hogy egy új polgármester az első ciklusában még inkább az elődje által elindított dolgokat tudja befejezni, de Dézsi polgármester úgy próbál minden babért learatni, hogy közben minden negatív dologért valaki mást, gyakran éppen Borkait hibáztatja. Ez így még akkor sem fair, ha Borkainak sem kell(ett) egy kis csibészségért a szomszédba mennie.

Érdemes átnyálazni a polgármester 2020-ban, választásra kiadott, már csak archivált verzióban elérhető húszpontos programját is,

itt a link, kikukáztam az internet bugyraiból. Mindenki megnézheti, mennyire sikerült tartani őket.

Ilyen ígéretek vannak benne:

„Kommunikatív városvezetést tervezünk, folyamatosan egyeztetünk a társadalmi szervezetekkel, kamarákkal és egyesületekkel. Fontos döntéseinkhez rendszeresen kikérjük és figyelembe vesszük a győriek véleményét.”

Vagy:

„Megkezdjük a Győri Nemzeti Színház és környezetének felújítását kormányzati forrásból a Modern Városok Program keretében.”

És nem csak ez a kettő nem sikerült a húszból. Értem, hogy az igazán fontos dolgok sikerültek, mint hogy a polgármester a választók pénzén bérelt Audi A8-assal mehessen Rammstein-koncertre. Csak azt szeretnénk tudni, hogy mindez mennyibe kerül nekünk. Nem olyan nagy kérés szerintem.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre, ahol ez az írás először megjelent! Kövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon! Csatlakozz Győr egyetlen szabad fórumához, a 32 ezer tagot számláló Győr összefog csoporthoz!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.

Bemutatták a 3550 milliárd forintból megvalósuló Baross Gábor vasútfejlesztési programot, aminek keretében megújul a győri vasútállomás is

A város több jelentős vasúti beruházásban is érintett: akadálymentesítik az állomást, felújítják a peronokat, és gyorsabbá válhat a Budapest-Győr vasútvonal is.

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.

Graffitiseket csíptek el Szombathelyen

Mindig elkapnak, amikor a falra íro....