Nem nagyon akar találkozni a szentiváni civilekkel Dézsi Csaba András

Pintér Bence 2023-06-29 16:55:00
Csak levélben várja a vízszennyezettségi adatokat a polgármester, a találkozóra nem nyitott – derült ki a közgyűlésen.

Mint arról beszámoltunk, elkészült a győrszentiváni civilek közadakozásból finanszírozott vízszennyezettségi mérése, amit azt mutatta ki, hogy jelenleg is vannak veszélyes anyagok az Ipari Park melletti városrész talajvizében. Erről a civilek levelet küldtek Dézsi Csaba András polgármesternek, amelyben megkérték, hogy egy találkozó keretében ismerje meg az adatokat, majd az önkormányzat saját forrásból létesítsen monitoringkutakat a városban.

Erre kérdezett rá a keddi közgyűlés végén (2 óra 19 perctől) Pollreisz Balázs MSZP-s képviselő, aki egészen pontosan azt javasolta, hogy a Környezetvédelmi Bizottság – amelynek ugye elég kevés munkája akad – kezdjen el dolgozni a civilekkel ezen a projekten.

Dézsi Csaba András polgármester ez utóbbi felvetésre nem reagált, hanem szokásos kioktató hangnemében közölte, hogy ő olvasta ezt a levelet, és válaszolt is rá – mint a szentiváni civilektől megtudtuk, ez abban a pillanatban nem volt igaz, ugyanis a választ tartalmazó e-mail csak a közgyűlés után, kedden délután fél háromkor érkezett meg, és nem is ő válaszolt, hanem Herman Etelka, a Környezetvédelmi Osztály vezetője.

A válaszban a polgármester szerint az állt, hogy nem beszélgetni meg találkozgatni kell, hanem csinálni a dolgokat, ezért küldjék el neki az eredményeket, és akkor majd meglátja, mi lesz. Ezután a levél egy részét fel is olvasta, és még azt is számon kérte, hogy miért nem akarják odaadni a civilek ezt a dokumentációt, miért akarnak titkolózni – pár másodpercen belül kiderült azonban, hogy szó sincs ilyesmiról.

A polgármesteri felolvasásból ugyanis kimaradt az a rész, amelyben a szentivániak azt írták neki, hogy a találkozón át is adják neki a dokumentációt.

Ezt Pollreisz olvasta fel aztán, miután először meg akarta vonni tőle a polgármester a szót, de aztán inkább mégis megadta. Ezután a képviselő emlékeztette a polgármestert, hogy az ő javaslata alapvetően nem a levélről szólt, hanem arról, hogy kezdjen dolgozni az önkormányzat, adják ki a feladatot a Környezetvédelmi Bizottságnak.

Erre egészen elképesztő módon a polgármester azzal reagált, hogy teljesen ignorálta a képviselő bizottságról, és a munka azonnali megkezdéséről szóló javaslatát, és ismét arról kezdett beszélni, hogy ő nem beszélgetni akar, hanem dolgozni.

Dézsi Csaba András ezután továbbra is azt a látszatot keltette, hogy a szentivániak nem akarják neki odaadni a dokumentációt, majd közölte: ő az első polgármester a rendszerváltás óta Győrben, aki komolyan veszi a környezetvédelmet.

A polgármester nem először vádolja egyébként teljesen alaptalanul titkolózással a szentiváni civileket, miközben a győri Polgármesteri Hivatal, az önkormányzat és a városi cégek az elmúlt három évben mindent megtesznek azért, hogy közérdekű adatigénylésekre se adják ki a kért közadatokat. A Dézsi polgármester által most hamisan beállított helyzethez teljesen hasonlót egyébként éppen a győri önkormányzat csinált, amikor a Borkai-érához hasonlóan két évben is csak személyes betekintést akart engedni a képviselői vagyonnyilatkozatokba, miközben azt egy bírósági döntés alapján rég digitálisan is elérhetővé kellett volna tennie.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.