Telekcserével oldja meg a sárvári önkormányzat, hogy ne épüljön kamionos pihenő Rábasömjénben

Fehér Buda 2021-11-05 06:16:00
A Hegyközség új temetőjével szomszédos telket ajánlották fel a befektetőknek a döntéshozók. Ülésezett a helyi képviselő-testület.

Csütörtökön délután újból képviselőtestületi-ülést tartottak Sárváron. A képviselők most már maszkban jelentek meg, hiszen a koronavírus-járvány negyedik hulláma már egyre aggasztóbb számokat produkál.

Az ülés előtt Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármester arra kérte a jelenlevőket, hogy egy perces néma csenddel emlékezzenek meg a november negyedikei gyásznapon. Ezt követően a polgármester átadta a város kitüntetését Kovács Ferencnek, aki 28 éven keresztül vezette a helyi polgárőrséget. Kovács Ferenc ugyan leköszönt az egyesület elnöki posztjáról, azonban elnökhelyettesként tovább segíti a sárvári polgárőrök munkáját.

A képviselők végül nekiláttak a napirendi pontok tárgyalásának, a polgármester a város tereprendezésével kezdte az ülést. Mivel a képviselők előtt lévő, 21. módosítást már az előző üléseken áttárgyalták, így gyorsan el is fogadták a pontba foglaltakat. Később Kondora kiemelte, hogy a mai napon megérkezett már a 22. módosítás is a városházára, amivel később még foglalkoznak majd. A csütörtökön elfogadott rendezési tervből azonban

kivették a 3.6.-os előterjesztést, ami az egykori cukorgyár területével foglalkozott volna, a terület besorolását így egyelőre nem változtatja a város.

Az ülés második pontjában aztán a rábasömjéni Taravisszal szemközti területről tárgyaltak a képviselők. A korábbi üléseken már többször szóba került ez a terület, hiszen egy vállalkozó itt építtetett volna ki egy kamionos parkolót. A helyiek viszont tartottak a megnövekedett forgalomtól, így aláírásgyűjtésbe kezdtek. A városvezetés végül azzal a megoldással jött elő, hogy

a szobán forgó területet elcserélik a hegyközségi temető melletti területre.

A polgármester elmondta, hogy a rábasömjéni területet értékét nagyjából 66 millió forintban, míg a hegyközségi területet 107 millió forintban állapították meg a szakemberek. Kondora szerint ezt és a lakók érdekeit figyelembe véve elfogadható a csere, a testület pedig hét igen és három tartózkodás mellett megszavazta a tranzakciót.

Újból napirendre került a Várkerület 33. alatt található ingatlan, amelyet az önkormányzat már többször meghirdetett, ám az épületre most sem találtak vevőt, érdeklődő sem akadt. A képviselők szavaztak arról is, hogy a város nyílt pályázaton keresztül értékesít két azonos méretű telket a Vadkert körúton. A területeladás kérdése először akkor vetődött fel, amikor kiderült, hogy egy helyi befektető munkásszállót építtetne a kertvárosba, ám a lakóknak ez az ötlet sem tetszett. Az önkormányzat akkor megvásárolta a kérdéses területet, információnk szerint a Vadkert körúti telkek eladásával állítaná elő a városvezetés az ehhez szükséges fedezetet. A körúton található telkeken egyébként erdő áll, az összes bruttó értékük 150 millió forint. Kondora azt is tisztázta, hogy a két telket csak egyben adja el a város, ő pedig abban bízik, hogy magántőkén keresztül akár fejlesztések is végbe mehetnek a területen. Az előterjesztést végül hét igen és három tartózkodás mellett fogadta el a testület.

A képviselők aztán azt is megszavazták, hogy a város érvényesíti a vételi jogát a vagongyárral szemben található bevezetőút egyik telkére. A tervek szerint az ingatlant aztán a nemzeti vagyonkezelő venné kézbe, a területen pedig hulladékudvart létesítene a kezelő, ami vagy az STKH, vagy az MHKV lesz.

Megállapodás született arról is, hogy az egyházi és az önkormányzati óvodák a nyáron a már megszokott körülmények között biztosítják a felügyeletet. A városban eddig a nyári időszakban egy-egy óvoda működött, ott vigyáztak minden intézmény gyerkőceire az óvónők. Idén szeptembertől azonban egyházi kézbe került a Csicsergő Óvoda, ám így a változás nem érinti majd a már megszokott felügyeletet.

Az ülés végül a képviselők kérdéseivel zárult, Klimits István (független) elmondta, hogy többen is visszanéznék a képviselőtestületi-üléseket, ám a városi tévé jelenleg csak egy alkalommal, élőben közvetíti ezt. Mivel az ülések többnyire délután négy órakor kezdődnek, sokan így nem tudják nyomon követni az eseményeket, később pedig nem érik el az adást. Klimits ezért azt kéri, hogy a felvételek kerüljenek fel a városi média honlapjára, vagy akár a Youtube-ra, úgy, mint a tévé hírműsorai is. Dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző elmondta, hogy a szervezeti és működési szabályzat szerint jelenleg csak az élő közvetítés jöhet szóba, ám az SZMSZ-t a jogi bizottság tudja módosítani, így első körben oda kerül Klimits kérése.

Klimits aztán arra is rákérdezett, hogy a bizottsági ülések mostantól mindig a képviselőtestületi ülések előtt lesznek-e. A testület ugyanis nemrég megszavazta, hogy a bizottság üléseit közvetlenül a képviselőtestületi-ülések előtt tartsák, a polgármester szerint ugyanis így könnyebben tudják összehangolni a bizottsági tagok a munkahelyükkel a feladataikat. Klimits szerint azonban a bizottsági ülések után ilyen rövid idő alatt szinte lehetetlen felkészülni a testületi ülésre. A képviselő azt is elmondta, hogy a múltban a bizottsági ülések a képviselőtestületi-ülések előtt két héttel voltak, így a képviselőknek volt ideje érdemben átnézni a döntéseket, azokat megvitatni a körzetük lakóival. Kondora végül bejelentette, hogy az ügyben újra szavazhat majd a képviselő-testület.

Az ülés végén végül Németh Zsolt (Híd a Jövőnkért Egyesület) szólalt fel, aki elmondta, hogy szerinte előkészített volt a képviselőtestületi-ülés, így felelősségteljes döntéseket tudtak hozni a képviselők. A sárvári médiával felvetődött kérdésre viszont azt kérte a polgármestertől, hogy ne tegyen pontot, Németh szerint ugyanis az archivált felvételekre azért is szüksége lenne a sárváriaknak, mert így közvetlenül dönthetnék el, hogy melyik képviselők felszólalásaival értenek egyet. Németh felszólalásában felmerült az is, hogy az önkormányzat több tízmillióból működteti a helyi médiát, Kondora szerint ez az összes egészen pontosan 36 millió forint, a Sárvár Médiánál pedig felkészült szakemberek gyártják az anyagokat.

Szólj hozzá!

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.