Új elnöke van Sárvár Város Polgárőr Egyesületének

Fehér Buda 2021-09-09 07:52:23
A helyi polgárőrök az önkormányzat támogatásával vigyáznak a rendre.

A múlt hét végén tartotta a tisztújító közgyűlését Sárvár Város Polgárőr Egyesülete, adta hírül a Facebook-oldalán Kondora István (Fidesz-KDNP), a város polgármestere. A gyűlést megelzően Kovács Ferenc, a polgárőrök elnök lemondott tisztségéről. Kovács 28 éve tagja az egyesületnek, és nyolc évig látta el az elnöki feladatokat. Kondora a közgyűlésen megköszönte Kovács Ferenc munkáját és a sok éven át végzett tevékenységét a város nevében.

 

 

A polgárőrök azóta meg is választották Kovács utódját,

az egyesület új elnöke Varga Miklós lett. 

 

 

A polgármester egy külön Facebook-posztban már arról írt, hogy Vargának sok terve van a jövőre nézve, majd biztosította az új elnököt, hogy a sárvári önkormányzat továbbra is mindenben támogatni fogja a polgárőrök munkáját.

Sárváron a helyi polgárőrség mellett nemrég elindult egy városőrség is. A városőröket Kondora azután hívta életre, hogy egy ukrán vendégmunkás több kocsit is felgyújtott a városban. A városőrség végül idén nyáron kezdte meg a munkáját, az őrséget két őrpár alkotja, akik folyamatosan járőröznek az utcákon, ügyelnek a város rendjére. Mellettük a Sárvári Rendőrkapitányság járőrei és Sárvár Város Polgárőr Egyesületének tagjai folyamatosan ellenőrzik a város közterületeit, de az elmúlt években tovább növelték a térfigyelő kamerák számát is a városban.

Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban így megugrott a közrendre figyelő szervek száma, hiszen Kondora szintén egy Facebook posztban írt arról, hogy mostanában egyre több olyan jelzés érkezett hozzá, ami arról szól, hogy valamilyen probléma merült fel a városban élő vendégmunkásokkal. A polgármester szerint nemcsak Sárváron, de Vas megye több településén is jelen vannak a vendégmunkások, sőt országosan is jellemző, hogy a multinacionális cégek a nagyszámú munkaerőhiányt vendégmunkások toborzásával pótolják. Kondora szerint viszont az ipari üzemek jelenléte, az általuk fizetett iparűzési adó, nélkülözhetetlen Sárvár kiegyensúlyozott működéséhez és fejlesztéséhez.

Szólj hozzá!

Lemondott Haba Vilmos, a győri Jobbik elnöke

Facebook-oldalán jelentette be a hírt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy beugrott egy feketére a szombathelyi Nagyszállóba

Különös alakok lepték el a bezárt hotel földszinti ablakait. Derkovits Gyula önarcképe is megjelenik.

Gyógygombák és kender: harmónia az egészség szolgálatában

Az idők folyamán a természet ajándékai mindig is fontos szerepet játszottak az egészség megőrzésében.

Megkezdődik a szombathelyi Liget utcai híd felújítása

Jövő héttől lehet forgalomkorlátozásra számítani a környéken.

200 millió forintot nyert Körmend a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi- és fogorvosi rendelők fejlesztésére

Az épületek új hőszigetelt ablakokat kapnak, és LED világítást szerelnek fel.

Belvárosi forgalomkorlátozást hoz magával a szombathelyi Urban pARTy

Szombaton sétáló utcává változik a Kőszegi utca.

Alig 3 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a C.P. Portál Kft.

Miközben közel félmilliárd forint volt Varga Jenő, sárvári önkormányzati képviselő cégének a bevétele.

Újra Fröccsnapok lesznek a hétvégén Győrben 

Jön a nyár legpezsgőbb hétvégéje.

Remek rajt a Gyermek OB-n Győrben 

A városban tényleg úszóbajnokok születnek.

Gépjármű-kiskereskedelemre váltott Illés Károly vállalkozása

Továbbra is veszteséget termel a szombathelyi önkormányzati képviselő Kft.-je.