Az MNB megszüntette a Magyar Péter ellen indított eljárásokat

Dömötör Gábor 2025-11-25 13:01:25
Újabb fideszes hazugság dőlt meg: a Tisza elnöke sem bennfentes kereskedelmet, sem piacbefolyásolást nem követett el. 

A Magyar Nemzeti Bank megszüntette mindkét, Magyar Péter ellen indított eljárását, jelentette be a Tisza Párt elnöke hivatalos közleményében. Mint írta: „A fideszes hazugságokkal ellentétben sem bennfentes kereskedelmet, sem piacbefolyásolást nem követtem el.” Az MNB az egyik ügyet jogsértés hiányában, a másikat pedig azért zárta le, mert több hónapnyi vizsgálat után sem sikerült megállapítani érdemi tényállást.

Fotó: Magyar Péter Facebook

Magyar Péter szerint ezzel egyértelművé vált, hogy a kormánypárt hónapokon át valótlanságokat terjesztett róla. Közleményében úgy fogalmazott: Orbán Viktor, valamint a fideszes bűntársai és propagandistái hónapokig hazudoztak a magyar embereknek és minden alap nélkül vádoltak bűncselekmények elkövetésével.” Állítása szerint a vizsgálat lezárása újabb bizonyítéka annak, hogy szerinte politikai indíttatású lejárató kampány zajlott ellene.

A Tisza elnöke ugyanakkor  kiemelte, hogy a döntés azt is megmutatta, hogy Varga Mihály jegybankelnök nincs a miniszterelnök zsebében. Szavaival élve: „Az is kiderült, hogy Varga Mihály jegybankelnökként nem hajlandó behódolni Orbán Viktor maffiafőnöknek.” Magyar Péter szerint ez ritka jele annak, hogy a kormányzati befolyás nem minden esetben tudja érvényesíteni az akaratát.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A közleményben egy másik súlyos állítást is megfogalmazott, szerinte továbbra is tisztázatlan „a Nemzeti Bankból ellopott 650 milliárd forint” sorsa. Ezzel kapcsolatban a hatóságok mielőbbi fellépését sürgeti, és úgy véli, a mostani ügy lezárása után még sürgetőbbé válik a felelősök elszámoltatása.

Magyar Péter végül közvetlen felszólítással zárta üzenetét, amit Varga Mihálynak címzett.  „Felkérem, hogy a TISZA-kormány megalakulásáig is mindent tegyen meg a hatóságokkal együttműködve, hogy a Nemzeti Bank fideszes kirablói mielőbb rács mögé kerüljenek és a lopott szajré lefoglalásra kerüljön!” A pártelnök szerint az ország érdeke, hogy a pénzügyi rendszer körül kialakult „botrányok” teljes körű kivizsgálást kapjanak.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

A benzinkutakra jár ki tankolni Szombathelyen a közösségi közlekedést működtető Blaguss

Mindenkit megnyugatnak, hogy továbbra is zavartalanul járnak a buszok a városban.

Több száz tulipánhajtást loptak el a győri Árkád közeléből

Értjük, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de azért van egy határ. 

Pontosította a kormány az üzemanyag „védett áráról” szóló rendeletet

Az új szabályok szerint rendszám nélküli járművek is tankolhatnak kedvezményes áron, ha igazolni tudják a magyar honosságot.

Mutatjuk a hétvége győri programkínálatát

A megemlékezés mellett a szórakozás is garantált.

KSH: masszívan visszaesett az építőipari termelés az év elején

Januárban éves alapon és az előző hónaphoz képest is jelentősen csökkent az ágazat teljesítménye.

Negyedik nekifutásra lett Körmendnek költségvetése

A kosárlabda csapat is megkapta a kért 15 millió forintos támogatást.

Szó sem volt Orbán gyerekeinek fenyegetéséről az eredeti videóban

Egy kiberbiztonsági szakértő szerint manipulált lehet az a felvétel, amely után a miniszterelnök felhívta a gyermekeit. 

Győr környéki programokat ajánlunk az ünnepi hétvégére

Találkozhatunk angyalokkal, kóstolhatunk csokit szerzetesekkel, de lesz élményfestés, és nőnapi batyus bál is. 

Március 15-én is elszállítják a szemetet Győrben

Ugyanakkor a hulladékudvarok zárva lesznek, ahogy az ügyfélszolgálat is.

„Minden idők legnagyobbja” - a Fidesz már most tudja, mekkora lesz a vasárnapi Békemenet

A kormánypárti politikusok szerint a március 15-i felvonulás történelmi lesz, csak az a kérdés: honnan tudják ezt előre?

Kitüntette Gagyi Leventét a honvédelmi minisztérium

A honvédelem érdekében huzamos időn át végzett eredményes tevékenységét ismerték el.

Ismerjék meg a Győr applikációt

Új digitális kommunikációs platform indul a városban.

Leucisztikus feketerigót fotóztak Szombathelyen

Egy ritka genetikai rendellenessége van ennek a madárnak.

Szombaton kinyit a szombathelyi Kalandváros

Úgy néz ki, hogy kiváló idő fogadja a gyerekeket.