Légimentő-bázist hoznak létre Nyugat-Magyarországon

Farkas Bazsi 2025-11-25 15:24:01
A Parlament Népjóléti Bizottsága egyhangúlag szavazta meg.

Balassa Péter (független) parlamenti képviselő nyújtotta be azt a határozati javaslatot az Országház Népjóléti Bizottságnak, amit a ma délelőtt 10 órakor megtartott ülésen tárgyaltak, és ami egy Nyugat-Dunántúli légimentőbázis létrehozását kezdeményezte.

Balassa javaslata szerint:

Magyarországon jelenleg hét bázis biztosítja a légimentési feladatokat, amelyek együttesen országos lefedettséget nyújtanak, ám a domborzati viszonyok, a forgalmi adottságok és az elérési távolságok miatt az ország egyes részei – különösen az Északnyugat-Dunántúl egyes térségei – nem érik el a kívánatos 15 perces kiérkezési időt. 


E térségben jelentős ipari, turisztikai és közúti forgalom zajlik (pl. M86-os, M8-as, 8-as főút, 84-es út), amely növeli a közlekedési balesetek kockázatát. A térség emellett a nyugati határ közelsége miatt kiemelt stratégiai szereppel is bír, hiszen az itt bekövetkező balesetek vagy súlyos egészségügyi események esetén a légimentő szolgálat gyors reagálása mind az állampolgárok, mind az ide érkező turisták életének védelmét szolgálja. 

Egy új, nyugat-magyarországi mentőhelikopter-bázis megépítése hozzájárulna ahhoz, hogy az ország valamennyi pontján biztosított legyen a 15 percen belüli elérhetőség, miközben tehermentesítené a jelenleg legnagyobb területet lefedő marcali és balatonfüredi bázisokat is.

A bizottság egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Ez azt jelenti, hogy első körben zöld utat kapott a kezdeményezés, de innen még elég hosszú az út addig, amíg valóban meg is épül az új bázis.

Most a kormány elé kerül a bizottsági döntés, a további menetrendet már ők határozzák meg.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Az eredeti költségvetés egyharmadából lesz lebonyolítva az augusztus 20-i rendezvénysorozat

A költségcsökkentés nem érinti az ünnep méltóságát, a résztvevők biztonságát, valamint a kiemelt családi, kulturális, zenei és esti látványelemek megfelelő színvonalú megvalósítását.

Gulyás Gergely lemond Fidesz frakcióvezetői posztjáról

A Fidesz és a KDNP bojkottálja az Országgyűlés hétfői ülését.

Emberrablás Győrben

Tartozás miatt tartott fogva egy férfit négy másik.

Volt válogatott sportolóra kér súlyosabb büntetést a győri ügyészség

Elsőfokon a Szombathelyi Törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 2. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat második része azt vizsgálja, hogy a művelődési házak jövője nemcsak az épületek felújításán, hanem a helyi közösségi szerepük újragondolásán is múlik.

Jöhetnek az uniós ezermilliárdok

Magyarország uniós újjáépítési terve megkapta az EU-s pénzügyminiszterek egyhangú jóváhagyását.

Popa Gergely helyettes államtitkári kinevezése miatt jövő héten összeül a szombathelyi közgyűlés

Összeférhetetlenség miatt közös megegyezéssel bont szerződést az önkormányzat a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójával. Új pályázatot írnak ki.

Hivatalosan is Takács Tibort szánja az országos rendőrfőkapitány Vas megye elsőszámú rendőrének

A megyei közgyűlés egyhangúlag támogatta a megyei rendőr-főkapitány kinevezését.

Megváltozott a parkolók kiosztása a győri kórházban

Dézsi Csaba András fix helye is áldozatul esett.

Korpásodás és száraz fejbőr: mi a különbség?

Valószínűleg már találkoztál azzal a kellemetlen helyzettel, amikor a vállaidon fehér pelyhek tűnnek fel, miközben viszket a fejbőröd.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés lesz július 10-én pénteken Győrben és Gönyűn

A szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a kertekben is számolják fel a pangó vizeket, mert ezek ideális szúnyogtenyésző helyek.

Kövesse tárlatvezetéssel a kínai agyagkatonák titkait - nyáron is izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Nyitott tárlatvezetések, különleges kiállítások és állandó tárlatok közül válogathatnak a kultúra kedvelői.

Nem a napot lopják a szombathelyi Dolgozók útjának felújítása közben, csak hát, száradnia kell a betonnak

A kivitelezésért felelős Magyar Közút vezetője avatott be a részletekbe.