Dézsi: Ifjúsági háznak kéne lennie a belvárosi színházépületben

Pintér Bence 2023-08-17 16:10:29
Le már nem bontaná a győri polgármester a Győri Nemzeti Színház épületét, de nem tett le a kulturális negyed álmáról.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

Mint arról ma az uszoda-ügy kapcsán beszámoltunk, a GyőrPlusz Rádió műsorának vendége volt Dézsi Csaba András győri polgármester (Fidesz-KDNP). A műsor elején szó esett arról, hogy az önkormányzat kiadványt készít Győr ikonikus, műemléki, és/vagy állami kézben lévő épületek, amelyeket Győrben fel kell újítani mindenképpen, és ezt el fogja juttatni Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

A műsor második fele azzal indult, hogy egy olvasó sms-ben megkérdezte, hogy ezek közé az épületek közé sorolja-e a Győri Nemzeti Színház épületét.

Dézsi polgármester erre rögtön azzal válaszolt, hogy a színház épületét nem nevezné ikonikusnak, inkább „borzadalmasnak”,

mivel a felépítéséhez a polgármester szerint le kellett bontani egy várbástyát, ami egyébként nem igaz, az építés kezdetekor a Teleki-laktanya épülete állt itt.

Szerinte biztos, hogy új színházat kell építeni, és nem igaz, hogy az 600 milliárd forintba kerülne – amit senki sem állított –, mivel az egész beruházás összértéke 600 milliárd forint – ahogy arról eddig is beszámolt egyébként mindenki. Dézsi szerint a színház 100 milliárdba kerülne, és ez folyamatban van, dolgoznak rajta. 2020-ban egyébként még azt mondta: „Olcsóbb lebontani, s egy újat építeni, mint felújítani a régit.” A belvárosi épület felújítása 40 milliárd forintba került volna a tervek szerint, ami kevesebb, mint 100 milliárd forint.

„Ez nem egy gyere gombóc, hamm bekaplak!” – mondta Dézsi a projekt lassú haladásáról, mivel szerinte ezt egy több cikluson átívelő ügy. (Amire a kancelláriaminiszter, Gulyás Gergely is azt mondta, hogy túlságosan grandiózus, és semmi jele nincs, hogy a kormány támogatná.) Eztán a polgármester arról kezdett beszélni, hogy miért állíttatta le a Borkai Zsolt polgármestersége alatt útnak indított felújítási folyamatot: mert nem volt jó a terv, és mert nem volt helye a felújítás idejére a társulatnak. Erről korábban már többször beszélt. Végül

rátért arra, hogy a színház épületét nem bontaná le, hanem „teljesen egyértelmű, hogy fel kell újítani” és van most terv arra, hogy legyen belőle ifjúsági központ, mint amilyen régen a Borkai-érában lebontott Ifiház volt.

Ebben az az érdekes, hogy 2020-ban még azt mondta: az egy primitív, gyenge, gyerekes vélemény, hogy „ne bontsuk le a győri színházat”, tehát akkor még csak opcióként sem merült fel a polgármester számára, hogy megmaradjon az épület és azt felújítsák, nem hogy teljesen egyértelmű lett volna. Egész konkrétan kimondta ezt a polgármester:

„GyőrPlusz: Végül is lebontják?

Dézsi Csaba András: Nincs más értelmes és megfizethető megoldás.”

Pedig a lebontást a győri ellenzéki politikusok mellett értelmiségiek, színházhoz kötődő emberek sem támogatták és több közvélemény-kutatásból is kiderült, hogy nemcsak a győriek, de még a győri fideszesek kétharmada sem támogatja az épült lebontását.

Az 1977-re a győriek összefogásával felépült Győri Nemzeti Színház felújítására 40 milliárd forintot kért a kormánytól még a Borkai-féle városvezetés, 2 milliárd forintot el is költöttek a tervezésre, aztán Dézsi polgármester lefújta az egészet. Azzal a felütéssel, hogy a régi színházépületet ő inkább elbontaná. A helyette megálmodott, 600 milliárdos kulturális negyedről a polgármester nem akar ugyan lemondani, de a kormány is irreálisnak találja a tervet. A legutóbbi hír a környékről az volt, hogy ötletpályázatot írnak ki a színház előtti, gyalázatos állapotban lévő II. János Pál pápa tér felújítására.

A műsor közben szó esett arról is a polgármester részéről, hogy az új győri vízi élményparkban is vannak tervezési hibák, például hogy nem építettek lábmosókat.

A GyőrPlusz rádió 2021 tavasza óta nem tölti fel archívumába a polgármesterrel készült interjúkat, és közérdekű adatigénylésre sem hajlandó kiadni ezeket. Így ezeket sajnos a hivatalos felületeken nem lehet visszahallgatni. A műsorokat azonban mi a legtöbb esetben felvesszük és archiváljuk.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre! Kövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon! Csatlakozz Győr egyetlen szabad fórumához, a 32 ezer tagot számláló Győr összefog csoporthoz!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.