Ungvári István győri színművész: Nem értek egyet a színház lerombolásával

Pintér Bence 2020-07-20 10:01:00
Ráncfelvarrás kell a Győri Nemzeti Színház épületének, de lerombolni nem kéne azt Ungvári István, a társulat színésze szerint.

Interjút adott a Győri Nemzeti Színház épülete körül kialakult diskurzus kapcsán Ungvári István, a győri társulat színművésze. A színészként 25 éve Győrben dolgozó Ungvári elmondta: a színház nyilván felújításra szorul, hiszen intenzíven használták az elmúlt negyven évben, emellett a színpadtechnika is sokat fejlődött.

De egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy ezt az épületet lerombolják,

sem azért, hogy utána máshol, sem azért, hogy aztán ezen a helyen egy újat építsenek – az érvényben lévő felújítási terv ugyanis nagyjából olyan, mintha új épületet építenének ezen a területen. A színész szerint a gépészet, tehát a forgószínpad, a süllyesztő és talán a zsinórpadlás is megérett a renoválásra, emelkett a fűtés és a klímarendszer felújítása is szükséges. Emellett a nézőteret is úgy kell átalakítani, hogy javoljon az akusztika.

A színművész szerint a mostani felújítási tervben a Kisfaludy-terem déli oldalhoz toldása, illetve a sísánc emblematikus alakjának megbontása hiba.

Ungvári szerint a budapesti Nemzeti Színház megmutatja, hogy mellényúlás a belvárosból olyan környékre költöztetni egy színházat, mint amilyen az Árkád mögötti terület. A színművész szerint az például jó megoldás lenne, ha itt, az Árkád mögött egy kamaraszínház épülne, és amíg a mostani épületet felújítják, addig működhetne ott a társulat.

A teljes videóinterjút itt lehet megtekinteni:

Security Check Required

null

Ha pedig valamiért nem látja a beágyazást, kattintson ide. Az interjút az a Szakács András készítette, aki korábban megrendelte az első olyan reprezentatív közvélemény-kutatást, amelyből kiderült, hogy a győriek jelentős többsége szeretné, ha megmaradna ez az épület. Interjúnk vele itt olvasható.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.