Miért kellett Győrben miniszteri közbelépés az Úszó Nemzet Program folytatásához?

Pintér Bence 2023-04-18 16:58:00
Szijjártó Péter utólag mindenképpen megdolgozik a díszpolgári címért.

Ez egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját. Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

2022 szeptemberének elején folytatódott Győrben az állami támogatású Úszó Nemzet Program, majd pár nappal később, szeptember 14-én kiderült, hogy a győri önkormányzat bezárja az annak helyet adó uszodákat. Nem egyedi győri eset volt ez, tavaly ősszel az energiaválság nyomán több város is uszodabezárás mellett döntött eredetileg – a legtöbb helyen azonban végül állami támogatással nyitva tudtak maradni, vagy hamar újra tudtak nyitni az uszodák.

Nem úgy Győrben, ahol a legtöbb kulturális intézmény mellett (múzeum, színházépület, levéltár, könyvtár) az uszodák is egész télen zárva maradtak. Ez azt jelenti, hogy több mint ezer győri általános iskolás, óvodás maradt ki az ingyenes, tanrendbe illesztett úszásoktatásból.

Pedig a programot szervező Magyar Úszó Szövetség kifejezetten azzal a céllal dolgozott az őszi időszakban, hogy az energiaválság miatt bezárások ne érintsék az Úszó Nemzet Programot és általában az úszósportot: jól látszik ez mondjuk ebből a közleményből is, ami július végétől kezdve monitorozta a helyzetet, és együttműködött a kormánnyal, hogy végül 77 uszoda nyitvatartását tudják támogatni. Ezek közé Győr valamiért nem került be, pedig több alkalommal is járt Győrben a MÚSZ tárgyalni, illetve járt a győri városvezetés is Budapesten.

Tekerjünk előre hét hónappal későbbre: a minap bejelentették, hogy az Úszó Nemzet Program szeptemberben folytatódik Győrben, ahogy arról is szállingóznak hírek, hogy az Aqua Sportközpont is teljesen kinyithat májusban – eddig ugye a sátras medence működött, először csak a sportolóknak, aztán lakossági tiltakozás után a nagyközönségnek is, majd nemrég újranyitott a tanmedence is.

A bejelentést azonban nem Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere tette, nem is ő tárgyalt erről a Magyar Úszó Szövetséggel, hanem egykori mentoráltja, Szijjártó Péter (Fidesz-KDNP) külügyminiszter, Győr díszpolgára: ő is jelentette be a Facebookon, hogy Győrben is folytatódik a program, a megbeszélésen nem vett részt a győri polgármester, sem a stábjából bárki.

Érdemes ezen a ponton megjegyezni, hogy az Úszó Nemzet Programban részt vevő másik negyvenegy városban illetve budapesti kerületben nem volt szükség arra, hogy miniszter tárgyaljon az ügyben: úgy tűnik, ezeken a helyeken simán meg tudott egyezni az önkormányzat és a szövetség. Bár Szijjártó külügyminiszter közismerten sportos figura, portfólióját tekintve sok oka alapvetően nem lenne arra, hogy az Úszó Nemzet Program vezetőivel tárgyaljon – az, hogy az erről szóló posztban aztán külön ki is van emelve a győri helyzet megoldása, azt jelzi, hogy a találkozó kifejezetten a győri helyzet rendezése miatt jött létre.

Győrben tehát valamiért miniszteri-díszpolgári intervenció kellett ahhoz, hogy újrainduljon az Úszó Nemzet Program. De miért?

A választ természetesen Győr polgármestere, Dézsi Csaba András körül kell keresnünk, aki az elmúlt hónapokban nem volt rest többször is nyilatkozni a kérdésben. Kezdjük talán az uszodabezárással, ami a tavalyi év egyik legmeglepőbb húzása volt a polgármestertől: miután az uszodák kiírták, hogy szeptember 15-től bezárnak, és ezt megírta az országos sajtó is, a polgármester egy videóban azt állította, hogy nincs zárva az uszoda – azt elfelejtette kifejteni, hogy csak a sátras rész van nyitva, és csak sportolóknak.

Azután pedig az Indexnek adott interjúban azt fejtegette, hogy:

„Lehet azt mondani, hogy eljött a világvége: bezártuk a győri uszodákat! Ennek tényleg akkora tragédiának kell lennie a folyók városában? Én annak idején a Mosoni-Dunában tanultam meg úszni nyáron, télen pedig korcsolyázni. Arra is emlékszem, hogy gyerekként a nagymamám átküldött a hideg szobába almáért, mert nem volt pénzük arra, hogy minden szobát kifűtsenek. Lehet, hogy most is így lesz, és ezt is túl fogjuk élni.”

Szóval már helyből onnan indítunk, hogy a győri polgármester szerint be sem zárták a győri uszodákat, ha mégis, az nem az ő hibája, és nem is tragédia, hiszen a Mosoni-Dunában is meg lehet tanulni úszni – abban októberben, de akár júliusban úszkálni pont ugyanaz, mint amikor az összes többi városban közben állami támogatással, tanrendbe illesztve, mindenkinek sporteszközöket, ruházatot és szakértő oktatást biztosítva tanítják úszni a legkisebbeket.

Na de ugorjunk, hiszen az uszodabezárás csak annak volt oka, hogy le kellett állítani Győrben a programot, nem annak, hogy nem indult újra. A tárgyalásokról sokat nem tudhattunk meg egyik féltől sem, csak fotókat kaptunk a szokásos „tárgaltunk valakikkel”-posztszövegekkel együtt. A kommentekben azonban a polgármester nem bírta ki, hogy ne bocsárkozzon részletekbe. Ezekből úgy nézett ki, hogy a polgármester azt várja: a Magyar Úszó Szövetség cakompakk finanszírozza a győri uszodák nyitvatartását. Itt egy januári komment:

Arra voltunk tehát ezen a ponton büszkék, hogy az ország elvileg egyik leggazdagabb városa egy darab medencét nyitva tud tartani egy 130 ezres városban, miután valami furcsa oknál fogva állami támogatást nem sikerült kitalpalnia a fideszes városvezetésnek a fideszes kormánynál, miközben fideszes városok mellett még ellenzéki vezetésű városok is kaptak támogatást az uszodák nyitvatartásához. Úgy tűnik, hogy valami a győri városvezetés tárgyalási stratégiájával nem stimmelhetett.

Végül múlt hét csütörtökön a polgármester megkapta a kérdést a GyőrPlusz Rádió reggeli műsorában, hogy mi a helyzet az Úszó Nemzet Programmal, mire

a polgármester arról kezdett beszéni, hogy a MÚSZ vezetői pökhendiek, és személyes ellentét miatt nem lesz Győrben ingyenes úszásoktatás.

Innen jutottunk el oda, hogy a következő hét elején Dézsi kihagyásával, a friss díszpolgár Szijjártó közreműködésével sikerült megállapodni arról, hogy legalább jövőre legyen Győrben több mint ezer gyereknek ingyenes úszásoktatás – ami az ország 41 városában már tavaly óta gond nélkül működik. A részleteket nem ismerjük – a MÚSZ nyilvánosan kifejezetten hallgatag a kérdésben – de ha a győri városvezetés normálisan próbált volna tárgyalni az ügyről, akkor már tavaly ősz óta tanulhatnának a gyerekek úszni. Így lesz egy évfolyam, aki már kimarad ebből a dologból, pedig alapvetően megkapták volna az oktatást.

És itt érdemes levonni a tanulságot: igen, minden várost érintett az energiaválság, de nincs még egy, ahol már szeptemberben mindent bezártak, és még áprilisra sem sikerült mindent újranyitni, miközben majdnem nem voltak adventi fények sem a spórolás jegyében. Mindenhol takarékoskodni kellett, de nincs még egy város, ami a megszorítás során például az óvónőitől vett el minden juttatást, majd a közben megemelt adókból, díjakból, kiterjesztett parkolásból befolyó összegeket arra fordítja, hogy 700 milliós romhalmazokat vásároljon meg a korábbi bukott polgármester barátaitól.

És a legjobban talán ez mutatja meg a problémát: nincs még egy város, ahol miniszteri szinten kellett tárgyalni az Úszó Nemzet Programról azért, mert a helyi polgármesterrel nem tudott szót érteni a program vezetése. Szijjártó Péternek pedig a győri gyerekek nevében köszönjük, hogy elkezdte megszolgálni a díszpolgári címét. Reméljük hogy egykori mentora által Győrnek okozott egyéb károkat is igyekszik majd orvosolni kormányzati szinten.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre, ahol ez az írás először megjelent! Kövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon! Csatlakozz Győr egyetlen szabad fórumához, a 32 ezer tagot számláló Győr összefog csoporthoz!

Szólj hozzá!

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.

Nőverő szombathelyi férfi ellen emelt vádat az ügyészség

A férfi a nyílt utcán kezdte verni áldozatát.

A rómaiaktól az agyagkatonákig – tárlatvezetések, workshop és közönségtalálkozó várja a látogatókat a győri Rómer Múzeumban

Ingyenes programokkal és különleges kiállításokkal készülnek a hét második felére, a hőségriadó idején ráadásul a Várkazamata – Kőtár is díjmentesen látogatható.

Czunyiné harca a gmail és az önkény ellen - letiltotta a Google a Védvonal levelező fiókját

Nem vicc! A Fidesz maradéka tényleg egy ingyenes e-mail szolgáltatást használt, hogy megvédje a Fidesz maradékát.

Kedden megválaszthatja az Országgyűlés Magyarország új köztársasági elnökét

A TISZA Párt frakciója kezdeményezte az államfőválasztás augusztus 11-re való kitűzését - a kormánypárti jelölt személye ugyanakkor egyelőre nem ismert.