A Szombathelyen talált, római kori mozaikpadlóról már többször is írtunk annak apropóján, hogy a kivételes leletet a feltárását követően ugyan szakszerűen felújították, ám a kiállításához tervezett fogadóépület sosem épült meg, és úgy tűnik, már tervben sincs a kivitelezés. Most pedig úgy tűnik, "ideiglenesen" Budapestre kerülne Szombathely legnagyobb turista attrakciójának számító régészeti kincse.
A mozaikpadló egy nagyjából 800 négyzetméter alapterületű mozaikmező része volt, ami a 4. század elején épült helytartói palota dísztermének padlóját borította. A palotában Nagy Constantin, II. Constantinus és Valentinianus császár is megfordult. A fogadóterem padlózata Pannonia provincia ma ismert legnagyobb, egybefüggő mozaikfelülete volt.
A Savaria Múzeumban tárolt restaurálási dokumentáció szerint az 1938 és 1943 közt végzett ásatások során a padlómozaiknak csupán a 10 százalékát sikerült feltárni, mivel a területen zajlott középkori és barokk kori építkezések a lelet nagyobb részét már megsemmisítették.
A mozaik egyébként is rossz állapotban maradt fenn, mert alapozása vékony és gyenge minőségű terrazzó volt.
A megmaradt közel 80 négyzetméternyi töredék azonban még így is érzékelteti az egykori impozáns alkotás minden bizonnyal lenyűgöző hatású látványát.
A lelet különleges jelentőségét felismerve, még a háború idejében védőépületet készítettek hozzá, ami sikeresen meg is óvta az időjárástól. Viszont a mozaik a talajjal továbbra is kapcsolatban volt, így egy egyre gyorsuló korróziós folyamat kezdődött meg, észrevétlenül.
7
A szakemberek szerint a földben töltött évszázadok alatt nem történt károsodás a mozaik rétegsoraiban, kiegyensúlyozott, kondicionált helyzetben voltak, csak a feltárás után indulhatott el a fent leírt folyamat.
Először a Kőszegi-hegységből származó lazább pórusszerkezetű, zöld palából hasított mozaikszemek kezdtek szétporladni, de lassan megindult a Balaton-környéki vörös homokkő, majd a szürke bazaltszemek korróziója is
– írják. A helyi restaurátorok megpróbáltak valamelyest segíteni a helyzeten, a mozgó, fellazuló felületeket gézzel leragasztották, de a folyamatot megállítani professzionális eszközök hiányában nem tudták.
A pusztulás megállításához csak a mozaik felszedésével nyílt lehetőség, ami 2018. február 12. és március 29. között, gondos felmérés és alapos előkészítő munka után meg is történt.
A felszedés dokumentációja szerint időt fordítottak a mozaik felületének óvatos tisztítása, majd a korrodált részek kovasavészteres szilárdítására is. Az így előkészített és fixált mozaikmezőket szőnyegszerűen felcsavarták egy 70 cm átmérőjű polisztirolhengerre. Minderre a könnyebb szállítás érdekében volt szükség, de eközben a több mint 5 métert is meghaladó hosszúságú egységet amíg csak lehet, szerették is volna egyben tartani. Egy óra sem kellett, és a kivételes régészeti kincs már a múzeum Pásztor utcai műtárgyraktárba került, az ott előkészített asztalokra terítve.
Sajnos később, a restaurálás további időszakában a kezelhetőségi szempontokat figyelembevéve mégis háromfelé kellett választani az egységet. Ehhez aztán külön dobozok készültek, a felújítás oroszlánrészét pedig már Budapesten végezték el.
A ládák felbontásával párhuzamosan el is kezdődött a restaurálás. A szállítás alatt meglazult mozaikszemeket megtisztították, majd egy különleges ragasztóval rögzítették.
A valamikor vízszintesre kirakott mozaikmező a nagyjából másfél évezredes láthatatlan története során erősen hullámossá vált a felszín alatt [...]. A felszín torzulása miatt néhol a mozaiksorok szétcsúsztak, így immár vízszintes felületen nem voltak tökéletesen illeszthetőek egymáshoz
– írják. A szakembereken azonban ez sem fogott ki, az apró törmelékek eltávolítása után a legtöbb helyen sikerült abba a dimenzióba visszaállítani a részeket, ahogyan azt ókori elődeink is láthatták.
A mozaik végső fixálásához egy olyan befogadóréteget kellett találniuk, ami egyben tartja a leletet.
A mozaikszemek egymásközti helyzetének rögzítése az egyik legjelentősebb feladat volt az állagmegőrzés és a későbbi esetleges rekonstrukció szempontjából.
Ehhez végül egy kétkomponensű gyanta rendszert választottak.
Az eredeti, pályázati kiírás szerint a mozaiktáblákat hordozhatóvá kellett tenni, ami annak fényében, hogy a kövek is jelentős tömegűek, nem kis kihívás elé állította a szakembereket. A megoldás végül egy, a repülőipar számára kifejlesztett, műgyantával ötvözött szendvics szerkezetű üvegszövet alkalmazása volt.
Mivel az eredeti terv a felszedés előtti állapot visszaállítása volt, szükségessé vált a felszedés és a szállítás alatt keletkezett hiányok pótlása. Ehhez a felszedés előtt készített ortofotókat használták segítségül.
Használhattuk a mozaik helyén végzett ásatásokból származó eredeti mozaikszemeket is [...], de esetenként újragyártottunk mozaikkockákat, ahol azok már csonkolás nélkül nem voltak passzíthatóak az adott hiányzó elem helyére
– olvasható a restaurálási dokumentációban.
Azaz ha nem találtak a lelet körül megfelelő, felhasználható darabot, akkor a valamikori kőfejtések környékéről gyűjtöttek be kőzetmintákat.
A végső összeállítás után a 27 darab tábla jól illeszthető egymáshoz, így a helytartói palota padlómozaikjának megmaradt része akár részleteiben, akár egészében is bemutatható formába került.
