Sosem lesz megtekinthető a Szombathelyen feltárt és felújított, európai hírű római kori mozaik

Nagy Donát 2022-05-26 17:46:43
A kivételes lelet az egyik legnagyobb turisztikai vonzerő lehetne, de hiába vannak a városnak római kori gyökerei, jelenleg esély sincs a kiállítására.

A Savaria Múzeum egyik sötét raktárában találtunk rá azokra a dobozokra, amikben Közép-Európa egyik legnagyobb összefüggő római-kori mozaikja van elcsomagolva.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 A kivételes leletet 2017-ben szedték fel a Romkertben, majd alapos szakmai munkával felújították azt. Csakhogy a mozaikot fogadó új épület már sosem készült el. Minderről itt írtunk bővebben, a lényeg annyi, hogy az elkészült tervek nem tetszettek sem az egyházmegyének, aki a terület tulajdonosa, sem a Kormányhivatalnak – utóbbi többek között az épület nagyságát és annak elhelyezkedését is kifogásolta. Úgy tudjuk, különösen az okozott problémát, hogy a fogadóépületből be lehetett volna látni a szomszédos egyházmegyei kollégium szobáiba.

Bár 2019 szeptemberében Hende Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő a megtorpant projektről még azt mondta, hogy "a mozaik 2000 éves, néhány hónapot ki fog bírni, úgymond, a tepsiben is", azóta sem történt tulajdonképpen semmi.

Az elmúlt napokban megkérdeztük a Szombathelyi Egyházmegyét, hogy tényleg le lett-e fújva az egész beruházás, illetve mit tudnak az ókori lelet sorsáról. Rövid válaszukban arról tájékoztattak, hogy bár a terület valóban az egyházmegye tulajdonában van, de azt a Savaria Múzeum üzemelteti. Így a mozaikot bemutató épület felépítésére is az önkormányzat pályázott, őket kell ez ügyben keresni.

A Szombathelyi Önkormányzat válasza azonban semmi jót nem vetít előre. A közgyűlés 2018. december 10-i ülésén tárgyalta a Szent Márton Terv II. ütemben megvalósuló fejlesztés tájékoztatóját, majd döntött is a Romkertben található Lux Kálmán által tervezett védőépület bontásáról, a Helytartói palota mozaikjának kiemeléséről és restaurálásáról is, írják.

Tény, hogy a régészeti feltárással a mozaik megmentése megvalósult, annak szakszerű, múzeumi raktározása megoldott. Csakhogy ennek így a város szempontjából nem sok értelme volt.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 Az önkormányzat szerint akkor siklottak félre a dolgok, amikor a Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) vezette város a tervező által benyújtott vázlattervet bemutatta a fejlesztéssel érintett terület tulajdonosának, azaz a Szombathelyi Egyházmegyének. Az egyházmegye az elkészült vázlattervvel kapcsolatban azonban olyan véleményt fogalmazott meg a tervezett beruházással kapcsolatban, mely alapjaiban eltér a Közgyűlés által jóváhagyott tanulmánytervtől és az az alapján készített vázlattervtől.

Fentiek miatt, az Önkormányzat elállt a Romkert fejlesztési projekt megvalósításától, gondoskodott pályázatban biztosított forrás visszafizetése felől, kezdeményezte annak átcsoportosítását a Ferenczy utca hiányzó szakaszának kiépítésére, Szombathely fenntartható mobilitási tervének elkészítésére, Óvoda fejlesztések Szombathelyen projekt keretében az Aréna Óvoda fejlesztéséhez többletfedezet biztosítására, illetve Szombathely Megyei Jogú Város kerékpáros barát fejlesztése projekthez többletfedezet biztosítására

– írja az önkormányzat, bár arra nem sikerült választ kicsikarni, hogy a tervek módosítása miért nem jött egyáltalán szóba.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a bemutatóépület a korábban tervezett formájában sosem fog felépülni, sőt, jelenleg semmilyen terv nincs arra, hogy az értékes kulturális leletet valamikor, valahogyan bemutassák a városba érkező látogatóknak. 

A jelenlegi elvonásokkal sújtott költségvetésben nem áll rendelkezésre fedezet a mozaik méltó módon történő kiállítására, illetve jelenleg nincs arra vonatkozó Közgyűlés által jóváhagyott koncepció, hogy a jövőben hol kerülhetne kiállításra a mozaik.

– zárják válaszukat.

Nyilván ha nincs pénz, akkor nincs pénz, és én azt is el tudom fogadni, hogy a kormányzati elvonások miatt szűkösre húzott költségvetésből inkább világibb beruházásokra áldoznak közpénzt. A kárba veszett szakmai munkát azonban rendkívül sajnálom, pláne annak fényében, hogy időről-időre próbálják erőltetni a római kori identitást a város lakóiban karneválostul, szentmártonostul. Miközben a lényeg egy raktárban pihen, bedobozolva.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.