Az Illés Akadémia leköszönő kuratóriumi elnöke furcsállja, hogy 15 év után sem mindenki fogadja el őt, pedig az országban kivételes dolog megalapításában vett részt

ugytudjuk.hu 2022-01-19 17:38:15
Kóbor László a büszkeségeiről, Orbán Viktorról és a Szombathelyi Haladás tulajdonosváltásáról.

Ahogy az Ugytudjuk.hu is megírta, az Illés Akadémia decemberben egy szűkszavú közleményben jelentette be, hogy az akadémia 2007-es megalapítása óta a kuratóriumi elnöki posztot betöltő Kóbor László egészségügyi okok miatt visszavonul.

Egy ideje érlelődött bennem már ez a döntés, szó sincsen arról, hogy egyik napról a másikra határoztam volna el magam. Most mindenekelőtt a saját egészségem kerül az előtérbe, és szeretnék minél több időt eltölteni a gyermekeimmel és a nyolc unokámmal.

- mondta Kóbor az Illés Akadémia honlapjának adott interjúban, amiből többek között kiderül, hogy Kóbor például az Illés Akadémia által kinevelt utánpótlás és felnőtt válogatottakra, bajnoki címekre, és azokra a játékosokra a legbüszkébb, akik be tudtak mutatkozni a Szombathelyi Haladásban vagy más NB I-es csapatban.

Aztán a 2019-es szűk elitbe kerülést említi, amivel a Magyarországon működő tíz kiemelt labdarúgó-akadémia egyike lettek. Majd szóba került a 2021-es Nyugat-Magyarországi Utánpótlás-Nevelési Centrumba való költözés is. Ehhez kapcsolódóan pont ma írtuk meg, hogy két év alatt közel 5 milliárd forintnyi közpénzt tolt bele az állam a szombathelyi Illés Akadémiába.

A kuratóriumi elnök a saját volt cégével bérelteti az éttermet az Illés Akadémián, arra azonban egy éve nem válaszolnak, hogy ezt milyen keretek között teszik meg

Januárban költözött be a Nyugat-Magyarországi Utánpótlás-Nevelési Centrumba az Illés Labdarúgó Akadémia. Az épületet közpénzből építette fel az állam, a kivitelező a Mészáros Lőrinchez köthető, ZÁÉV Zrt. volt. Összesen 5 milliárd 900 millió forintért építhette meg a cég az épületet és több sportpályát is magában foglaló létesítményt, hogy pontosan mit, azt sorolom is: 6000 négyzetméteres főépület.

Na, de vissza az interjúhoz. Kóbor a büszkeségei között említést tesz még két szakemberről - a gasztroenterológusa dr. Gasztonyi Beáta és a Luca Guerra, sport-élettani szakember. Szerinte ők az akadémia legnagyobb igazolásai közé tartoznak.

Kóbor a visszavonulása hátteréről azt mondta, az Akadémia a nemzetközi szint előtti lépcsőfoknál járhat, és már nem elég az a tudás és tapasztalat, amivel ő rendelkezik. "Egy nálam fiatalabb, valódi menedzser-típusú szakemberre van szükség, aki nyelveket beszél, kapcsolatteremtő szándékú, ambiciózus és előrelátó" - mondta, majd hozzátette, az évekig tartó, napi 12-14 óra munka után végre a család és az unokák kerülnek előtérbe.

Nem igen lehet elképzelni 2022-ben egy magyar focival, azon belül is egy labdarúgó akadémiával foglalkozó interjút anélkül, hogy Orbán Viktor neve előkerülne. Természetesen ez most nincs másképp.

Kóbor a Kik azok, akiknek köszönettel tartozik? kérdésre első helyen említi a miniszterelnök nevét, akinek "kiemelkedőek a magyar sport érdekében tett intézkedései", akinek a "megingathatatlan támogatása nélkül ma nem az lenne az Illés Akadémia, amivé fejlődött" és aki "már 2012 októberében, személyes látogatásakor látta, milyen kiemelt akadémia tudna megvalósulni Szombathelyen".

Persze nem Orbán Viktor az egyetlen fideszes politikus, akinek Kóbor megköszöni. Szóba kerül még az FTC elnöke, Kubatov Gábor is, akinek megalkuvást nem ismerő vezetési stílusa példaértékű Kóbor számára. De nem hiányozhatott a felsorolásból a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, a Mezőkövesd Zsóry SE elnöke, Tállai András sem.

Mellettük rengeteg egyéb szakembert, edzőt és kollégát említ Kóbor, külön kiemelve azokat, akikkel az Akadémia "hőskora" óta együtt dolgozott, amikor még egy lepusztult, ideiglenes gyümölcstárolóból lett az első öltözőjük. Természetesen Illés Béla sem hiányozhat a sorból, aki 2007-ben felkérte Kóbort az alapítvány elnöki pozíciójára.

Kóbor a Szombathelyi Haladásnál tavaly év végén bekövetkezett tulajdonosváltással kapcsolatban elmondta, hogy szerinte "Homlok Zsolt személyén keresztül olyan tőkeerős hátterű szponzor és olyan támogatói kör kerül a Haladás Kft-hez, ami által a klub hosszú távon ismét a legfelsőbb osztályban szerepelhet".

Kóbor László szerint a Szombathelyi Haladás szurkolótábora az egyik legjobb az országban, és érti, hogy mindig féltik a csapatot, de vannak olyan dolgok, amiket nem lehetett nyilvánosan elmondani.

A vége felé az interjú készítője felteszi a millió dolláros kérdést, mégpedig, hogy Mennyire befolyásolták a döntést egyes sajtóorgánumokban olykor megjelenő negatív cikkek?

Kóbor erre azt válaszolja, hogy egyáltalán nem, de furcsának találja, hogy "még 15 év után sem igazán fogadja el mindenki azt az embert, aki az országban kivételes, Szombathely számára egyértelműen hasznos dolog megalapításában vett részt." Meg amúgy is, a "személyesen csak pozitív visszajelzést kapunk a szombathelyi emberektől, így elmondhatom, hogy a város büszke arra, amit elértünk az elmúlt időszakban".

Itt valószínűleg ránk gondolhat Kóbor László, ugyanis az utóbbi időben többször foglalkoztunk az Illés Akadémia ügyeivel. Például amikor, szerettünk volna többet is megtudni az alapítvány működéséről, a Nyugat-Magyarországi Utánpótlás-Nevelési Centrumba való beköltözésről és az ott folyó munkáról, ám kérdéseinkre ott jártunkkor Kóbor nem válaszolt, mondván arra csak a kormányzati beruházásokért felelős BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft. jogosult. Ez nem zavarta Illés Bélát, az Akadémia névadóját és igazgatóját, aki néhány napra rá a megyei lapnak tudott nyilatkozni.

Mivel az alapítvány egy 2021. februárjában küldött közérdekű adatigénylésünkre nem válaszolt, a szerkesztőségünket ért hátrányos megkülönböztetése miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk, akik lassan egy éve vizsgálódnak az ügyben.

Mindenesetre most az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Ungár Péter közérdekű adatigénylésére küldött válaszából kiderült,

az alapítvány két év alatt 4 milliárd 692 millió 685 ezer 274 forintot kapott a központi költségvetésből.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.