Senki sem akarja megmondani, hogy Illésék beköltöztek az új akadémiába, pedig már ezerrel dübörögnek ott az edzések

Farkas Bazsi 2021-01-11 17:11:00
Kóbor Lászlót az új létesítményben csíptük el, de nem volt hajlandó megmondani, hogy akkor ő most ott van-e velünk szemben, vagy sem.

A múlt héten írtunk róla, hogy hiába kérdeztük az Illés Akadémia vezetőségét, nem mondták meg, hogy valóban beköltöztek-e a Nyugat-Magyarországi Utánpótlás-Nevelési Centrumba (amit a köznyelv csak új akadémiának hív) vagy sem. 

Az erre irányuló kérdéseinkre az akadémia sajtósa azt válaszolta, hogy a kérdéseinkkel a tulajdonoshoz forduljunk, e-mailünket az info@bmsk.hu címre küldjük le. 

Az Utánpótlás-Nevelési Centrumot ugyanis a magyar állam építette, 5 milliárd 900 millió foritnyi közpénzből. Majd egy nyílt pályázaton, egyedüli pályázóként, az Illés Akadémia kapta meg az üzemeltetési jogot. 15 éven keresztül havi 400 ezer forint + ÁFÁ-t kell fizetniük bérleti díjként. 

E-mailünket elküldtük az állami cégnek, akiktől ma a következő választ kaptuk:

A Nyugat-magyarországi Utánpótlás-nevelési Centrum kapcsán küldött sajtómegkeresése kapcsán tájékoztatjuk, hogy Társaságunk nem illetékes.

Mivel levelezéssel nem jutottunk semmire, így kimentünk a létesítményhez. A sorompókkal lezárt út végén található parkoló pedig szinte tele volt autóval. Érkezésünkkor folyamatosan hozták a gyerekeket edzésre. Az étkezőben az asztalok megterítve mutatták, hogy az helyiség használatban van.

A portán gyorsan útba igazítottak és már mentünk is lifttel fel, az épület legtetejére, az irodákhoz. 

Bár ezt eddig sem a bérlő, sem a tulajdonos nem volt hajlandó kimondani, de az épület használatban van. Gyorsan felhúzták. 2019. áprilisában hirdette ki a Nemzeti Sportközpontok a Nyugat-Magyarországi Utánpótlás-Nevelési Centrum közbeszerzésének nyertesét, ami a Mészáros Lőrinchez köthető, ZÁÉV Zrt. lett. 

Épült:

  • 6000 négyzetméteres főépület.
  • 5 füves, 1 műfüves labdarúgó pálya.
  • A központi épületben tantermek, öltözők, étkező, üzemeltetési egységek, orvosi részleg, tantermek, kollégium, irodák, tárgyalók és gondnoki lakás lesz kialakítva.

Információink szerint a létesítményt tavaly, vagyis 2020 decemberében vették birtokba az akadémisták. 

Az iroda szinten találkoztunk Illés Bélával, az Akadémiát működtető Illés Sportalapítvány alapítójával, és Kóbor Lászlóval, az alapítvány kuratóriumi elnökével. Kóbort hiába kérdeztük, nem volt hajlandó érdemben válaszolni, csak azt hajtotta, hogy a BMSK a nyilatkozatra jogosult. Állítása szerint az volt a kérés, hogy náluk maradjon a kommunikáció.

Hiába kérdeztük, hogy azt meg tudja-e mondani, hogy akkor ő most itt áll-e előttünk, és jól látjuk-e, hogy be van rendezve az irodája is, mindig ugyanoda tért vissza, hogy nem jogosultak nyilatkozatra. 

Azt is kérdeztük, hogy lesz-e avató, vagy akkor ez most elmaradt, hogy anélkül költöztek be. Ismét hárított.

Csakhogy a helyzet az, hogy elköltött a magyar állam 6 milliárd forint közpénzt. Az építkezés akkor sem állt le, amikor a koronavírus-járvány kitört. Az épületet jól láthatóan használni kezdte a bérlője és sem a tulajdonos, sem a bérlő nem hajlandó hivatalosan elismerni, hogy valóban használatba lett véve a létesítmény. Vajon miért? 

Szólj hozzá!

Számháború: A Fidesz szerint kétszer annyian voltak tegnap, mint a Tisza

Még ha a kutató számításai alapján a számok nem is ezt mutatják.

Szépen-lassan helyreállhat a vasúti közlekedés a győri fővonalon

Hegyi Zsolt közleménye szerint még nem tökéletes, de már jobb a helyzet. 

A test és a lélek egyensúlyának fontossága

Mai világunkban egyre többen keresik a testi-lelki egyensúly megteremtésének útját. Az egészséges életmód iránti igény nem csupán egy múló hóbort, hanem egyre több ember életének meghatározó részévé válik.

Az FTC-t és a Győrt is megbüntette a szövetség a drapériás eset miatt

Az FTC-Rail Cargo Hungaria elnézést kért a molinó tartalmáért, a testület előtt beszámolt arról, hogy belső döntéseket hozott a transzparenst kihelyezők kitiltására, annak érdekében, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon a zártkerti ingatlanokkal

Elsőként azok az önkormányzatok léphetnek, ahol a zártkerti területek jelentős lakhatási alternatívát vagy rekreációs funkciót töltenek be.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy gyalogos és több utas megsérült.

Dróntilalommal próbálják jelentéktelenné tenni a Nemzeti Menetet – Magyar Péter szerint retteg a hatalom

A honvédelmi miniszter katonai műveletet tervez pont akkor és pont ott, amikor és amerre a tömeg halad majd csütörtökön. 

Mentőhelikopterrel szállítottak Győrbe egy 17 éves lányt

Súlyos baleset történt egy soproni iskolában.

Megszépül a Széchenyi híd alatti partszakasz Győrben

Faállomány-felújítás kezdődik a Dózsa György rakparton.

Illegálban bontotta az autókat egy csornai nő

Több mint 11 ezer kiló hulladékot halmozott fel az udvarán.

Több mint 30 millió forintot "keresett" egy szombathelyi biztosítási csaló

Több helyről is hamis orvosi iratokkal vett fel biztosítási pénzt.

Tűz volt ma délben Győrben

Gyárvárosban gyulladt ki egy garázs teteje, személyi sérülés nem történt.