Csodás álmok jönnek: országos kerékpáros fejlesztéseket jelentettek be

Bazsó Bálint 2021-06-05 11:52:00
Jelentős fejlesztésekkel tennék még vonzóbbá a kerékpáros közlekedést a városokban. A már meglévő és hiányzó szakaszok kiépítésével azonban nemcsak a munkába járók, hanem a hazai és nemzetközi turistaforgalom is jól járhat. Csak valósuljon meg.

Négy budapesti EuroVelo-nyomvonal tervezésére is megjelent az ajánlati felhívás az uniós közbeszerzések oldalán (TED).

Az EuroVelo-kerékpárútvonalakhoz kapcsolódó budapesti fejlesztések révén nemcsak a főváros és az agglomeráció kerékpáros hivatásforgalom (vagyis a munkába járók) lehetőségei javulnak, de az egyre jelentősebb nemzetközi kerékpáros turistaforgalom is növekedhet.

A hazai biciklis infrastruktúra állapota messze elmarad a nyugat-európaiétól, sőt, a régiós versenytársakétól is, így nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyre többet hallani - legalább a tervezés és tervezgetés szintjén - a fejlesztésekről.

A mostani kiírás szerint a Budapesti Közlekedési Központ Igazgatósága jóváhagyta az „EuroVelo 6 és EuroVelo 14 kerékpárútvonalak tervezése és engedélyezése” tárgyú tervezési közbeszerzési eljárás megindítását, ennek keretében nagyon fontos, ma még hiányzó szakaszok megépítése várható.

A cél a főváros területén már meglévő Duna menti EuroVelo-szakaszok fejlesztése, valamint a még hiányzó Duna-parti (EuroVelo 6) és a Budapest–Balaton (EuroVelo 14) útvonalak megvalósítása, csatlakozva a hálózat meglévő, illetve tervezett szakaszaihoz.

EuroVelo 6, Észak-Pest

A BKK által tervezett kerékpáros útvonal az újpesti Bagária utcától a Megyeri csárdáig, valamint az ártéri erdőtől az Északi vasúti hídig tart, hossza 2,42 kilométer. Az új útvonal összeköttetést teremt a vasúti hídon, valamint a külső Váci úton már meglévő kerékpárutakkal. A szakaszt közvetlenül érinti az Enviroduna Kft. lebonyolításában folytatott észak-pesti árvédelmi tervezés, amely a Megyeri csárda és az ártéri erdő közötti szakaszra készül. A tervezett kerékpáros útvonal közvetlenül csatlakozik az árvízvédelmi szakaszok végpontjaihoz, és magát az árvédelmi művet is kerékpárral járható kialakítással tervezik. A kétirányú, legalább 3,5 méter szélességű kerékpáros útvonal nemcsak a IV. és a XIII. kerület kapcsolatát javíthatja, hanem jelentősen megkönnyítheti a Dunakeszi irányából kerékpárral ingázók mindennapjait. Emellett a tágabb régió számára is jelentős előnyökkel járhat, hiszen megszakítás nélküli kapcsolat jön létre a Dunakanyar és Budapest belvárosa között a bel- és külföldi turistáknak.

Hamarosan tovább épülhet az Eurovelo 6 Győr-Moson-Sopron megyében

Az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pályázata szerint a kivitelező feladata a Gönyű és Komárom közötti Eurovelo 6 kerékpárforgalmi útvonal fejlesztése, kiépítése önálló vonalvezetésű kerékpárúttal, illetve részben meglévő földutak felhasználásával, kerékpárosbarát úttal - összesen 13 881 m hosszan. A csaknem 14 kilométer hosszú kerékpárút Ács és Komárom közigazgatási határán, a komáromi Fenyves utcánál indul Gönyű irányába.

EuroVelo 6, Dél-Buda

A tervezett szakasszal a Budafok és Albertfalva határán lévő Mezőkövesd utca, valamint a nagytétényi Campona utca között jöhet létre egy 10,4 kilométer hosszú biztonságos és egybefüggő kerékpáros útvonal a Duna mentén. A nyomvonal déli része kapcsolódik a NIF beruházásban készülő, agglomerációt érintő EuroVelo kerékpáros projektekhez, amely megvalósulása esetén létrejöhet a Százhalombatta–Érd–Budapest EuroVelo-tengely. Az út a Mezőkövesd utcánál közvetlenül kapcsolódhat a Szerémi úti, már meglévő kerékpárúthoz. Ezzel a természetvédelmi terület szomszédságában is elhaladó út jelentősen segítheti a nagytétényi és budafoki lakosokat, valamint a nem helyben lakó szabadidős kerékpározókat is, hiszen gyors és kényelmes kapcsolat jön létre a dél-budai városrészek és a belváros között. Budafoknál lehetőség nyílik a közösségi közlekedési eszközökre történő átszállásra is. A projektben továbbá opcionális lehetőség van egy érdi leágazás megtervezésére is, amelynek hossza 1,3 kilométer. A tervezett szakasz ráadásul közvetlenül kapcsolódik a Budapest–Balaton kerékpáros útvonalhoz is, így a kirándulók és túrázók számára is jelentős segítséget jelenthet a Budapesten belül megvalósuló fejlesztés.

Fotó: BKK

EuroVelo 14, Budapest–Balaton

Ugyancsak a projekt részeként 7,6 kilométer hosszú kerékpáros útvonalat terveznek a XI. és a XXII. kerület határán, a Honfoglalás út és a Hosszúréti-patak mentén. A nyomvonalat úgy tervezik, hogy mindkét végén kapcsolódjon a már meglévő kerékpáros útvonalakhoz Albertfalván, Budafokon és Kamaraerdőnél, valamint a Budapest–Balaton kerékpáros útvonal – már kivitelezés alatt álló – Törökbálint és Kamaraerdő közötti szakaszához.

Papíron már két éve tekerhetünk a Budapest-Balaton kerékpárúton

Ha nem is rohamléptekben, de azért épül az évtizedek óta tervezett bicikliút, és ha elhisszük a mostani ígéretet, akkor jövő nyáron már végigtekerhetjük a több mint 100 kilométeres utat.

A déli ágon, a Hosszúréti-patak felett új kerékpáros híd biztosítaná az átjutást. A projektnek köszönhetően tovább javulhat Kelenvölgy kerékpáros elérhetősége, valamint a környéken élők könnyebben megközelíthetik a lakóövezetek környékén lévő közintézményeket, boltokat, főbb közösségi közlekedési megállókat és szabadidős helyszíneket is. Ráadásul a tervezett szakasz közvetlenül kapcsolódik a dél-budai (Százhalombatta–Érd) kerékpáros útvonalhoz is, így a fejlesztés a kirándulók és túrázók számára is jelentős segítséget jelenthet.

EuroVelo 6, Észak-Buda

Az EuroVelo 6 budapesti szakasza az egyik legforgalmasabb kerékpáros útvonal a városban, amely érinti a budai oldalon a Bem rakpartot, Óbudát és Rómaifürdőt is. A békásmegyeri Barát-patak és a Lánchíd között vezető kerékpáros infrastruktúra hossza 13,3 kilométer lesz. A projekt egyik kiemelt célja, hogy közvetlen, kényelmes és biztonságos útvonal létrehozásával még többen válasszák a kerékpárt munkába és iskolába járásra, vagy szabadidős céllal a belváros és Óbuda-Békásmegyer, valamint a környező települések között. A tervezett útvonal közvetlenül kapcsolódik a tavaly átadott EuroVelo 6 Békásmegyer és Szentendre között megépített kerékpárúthoz, így az itt tervezett fejlesztések egyszerre szolgálhatják a budapestiek, az agglomerációban élők és a régióba érkező turisták, kirándulók érdekeit is, hiszen rendkívül értékes területek érintettek a Duna-parton.

A tervezés befejezése után – a szükséges engedélyek birtokában – az észak-budai szakasz kivitelezése is megkezdődhet.

Tovább nőhet az alternatív közlekedési eszközök aránya a fővárosban

Kirmelték: A főváros közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Terv 2030 a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedés előtérbe helyezését tűzi ki célul, hogy a főváros a jelenleginél élhetőbb, és még inkább ember- és környezetbarát város legyen. A kerékpáros fejlesztési program része még, hogy az Európai Unió támogatásával a Versenyképes Operatív Program (VEKOP) keretében 2023 nyaráig az úthálózat kerékpárosbaráttá alakítása is megvalósul, összesen bruttó 8,39 milliárd forintból.

A cikk az Ökopolisz Alapítvány támogatásával készült.

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést