Papíron már két éve tekerhetünk a Budapest-Balaton kerékpárúton

Bazsó Bálint 2021-01-22 07:00:00
Erős oldalszél, szikrázó napsütés, vendégmarasztaló sár, sitthalmok és helyenként már tükörsima aszfalt fogadja azokat a bátor bringásokat, akik a Budapest-Balaton kerékpárút első, igaz félkész szakaszára rámerészkednek.

Ha nem is rohamléptekben, de azért épül az évtizedek óta tervezett bicikliút, és ha elhisszük a mostani ígéretet, akkor jövő nyáron már végigtekerhetjük a több mint 100 kilométeres utat.

"A Budapest-Balaton kerékpárút Budapest – Biatorbágy közötti 9,6 kilométeres, illetve a Biatorbágy – Etyek közötti 4,4 kilométeres szakaszon tavaly tavasszal megkezdődött a kiviteli tervek elkészítése és a már elkészült tervek alapján a kivitelezési munkálatok is elindultak és a nem engedélyköteles szakaszok egy része el is készült" – olvasható a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. keddi közleményében.

Bár érzékelni némi büszkeséget a közleményben, erre azért nincs sok oka a kormányzatnak: a számtalan alkalommal bejelentett és megígért Budapest-Balaton kerékpárút - vagyis ahogyan néha nevezi, BUBA - ugyanis messze még a befejezéstől.

Pedig idejük lett volna rá. 2017-ben jelent meg a Magyar Közlönyben a kormányhatározat, miszerint 2019-ig 27 milliárd forintot különítenek el kerékpárutak kiépítésére, ezek között pedig ott van a már évek óta tervezgetett Budapest-Balaton útvonal is.

Sőt, Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos 2017 őszén konkrét határidőt is mondott: eszerint a kerékpárútnak 2019 nyarára kész kell lennie.

Nem így lett, ugyanis a kivitelező NIF Zrt. csak 2019 decemberére tudta lezárni az első közbeszerzéseket. A cég a késést azzal magyarázta, hogy a nyomvonalterveket övető viták és a jogszabályi, műszaki előírások változása is akadályozta a közbeszerzés kiírását. 

Akárhogyan is történt, a több mint száz kilométes kerékpárútból egyelőre egy métert sem adtak át, de legalább már dolgoznak. Sőt, a főváros és Etyek közötti első szakaszt jó eséllyel idén át is adják: a 23 kilométer hosszú kerékpárutat a Strabag, a Colas Zrt. é a KM Építő Kft. építi. Bár ottjártunkor épp senki nem láttunk a munkaterületen, az már jól látszik, hogy a végéhez közeledik a munka.

Ennek pedig a helyiek igencsak örülhetnek, ugyanis az első szakasz nem csak a kerékpáros turizmusnak, de a hivatásforgalomnak is jót tesz: a munkába járást is megkönnyíti, ami enyhíthet az egyre nagyobb dugókon.

A Budapest-Etyek vonallal párhuzamosan megkezdődött az Etyek-Tordas, valamint az út másik végén, Balatonakarattya és a 710. számú főút közötti szakasz kivitelezése is.

Erre a két szakaszra tavaly októberben hirdettek győztest: Etyek és Tordas között a Colas Zrt. (ugyancsak ők építhetik újjá a Balatoni Bringakör Balatonőszöd és Balatonlelle közötti szakaszát, ahol a munkagépek több helyen barbár módon károsították a fákat - erről az Átlátszó írt bővebben), Balatonakarattyánál pedig a Magyar Alagútépítő és Bányászati Kft. dolgozhat, előbbi 793, utóbbi 154 millió forintért vállalta a munkát.

Fotó: MTI/Varga György

A táj győzött a gyorsasággal szemben

A tervezés során számos nyomvonalterv látott napvilágot, melyek közül végül az alábbit fogadták el.

Fotó: NIF Zrt.

Jól látható, hogy a logikusnak tűnő 7-es főutat követő – vagyis a lehető leggyorsabb eljutást jelentő – nyomvonal helyett helyett a Kamaraerdőtől induló út  Biatorbágy és Etyek felé indul, majd csak ezt követően fordul előbb déli irányba, hogy aztán a Velencei-tó és Székesfehérvár érintésével Balatonakarattyánál érje el a balatoni bringakört.

A tervezésnél igyekeztek kihasználni a már meglévő infrastruktúrát, így ahol csak lehetett, a meglévő utakra festették fel a biciklis jeleket. Emellett a települések között jellemzően mezőgazdasági és földutakat aszfaltoznak le, vagyis a kerékpárút nem lesz összefüggő nyomvonal. Ezek az előzetes tervek szerint nemcsak a bicikliseket fogja kiszolgálni: több helyen mezőgazdasági gépekkel is rá lehet majd hajtani.

A NIF menetrendje szerint pedig hamarosan megkezdődhetnek a munkálatok a Székesfehérvár bevezető, Székesfehérvár – Polgárdi, valamint a Polgárdi – 710. sz. főút közötti szakaszokon is.

Nem mindenhol aratott osztatlan sikert

Ugyanakkor Biatorbágyon a helyiek tiltakoztak a tervezett nyomvonal ellen. A 24.hu riportjából kiderül, hogy a tiltakozók szerint egyrészt az önkormányzat nem tájékoztatta őket megfelelő módon, másrészt számos technikai hiányosságot is szóvá tettek. Így többek között azt, hogy a kerékpárút kiépítésére nagyon kevés a hely, a szabványos szélességtől jócskán el kell térni, így viszont két, egymással szemben érkező biciklis nem fér el biztonságosan, ráadásul a szűk, oda-vissza forgalmú kerékpárút a járművekkel telített és kapukiállókkal teletűzdelt úttest közvetlen szomszédságában baleset-, sőt életveszélyes is lehet.

A kerékpározás felfutásával természetesen a politika is felfedezte magának az ebben rejlő lehetőségeket, így egy-egy kampány közeledtével egyre többször láthatunk esetlenül tekerő öltönyös úriembereket:

Hende Csaba megtekintett egy kerékpárutat egy nem létező szombathelyi létesítmény mellett

Közel 1 milliárd forintnyi eu-s pénzt nyert el Szombathely kerékpárút építésre. A városban így most párhuzamosan több bicikliút is épül, vagy éppen el is készült már. A Nárai úton nyomott egy megtekintést Hende Csaba (Fidesz-KDNP) a térség parlamenti képviselője és Ágh Ernő (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő.

Balatoni bringakör, Eurovelo 6, Tokaj és Pannonhalma

A fontolva épülő Budapest-Balaton kerékpárút mellett természetesen máshol is építkeznek:

Tart a Balatoni Bringakör felújítása: 2020-ban Balatonboglár és Balatonmáriafürdő között összesen 22,7 kilométer hosszú, illetve - a már említett - Zamárdi és Balatonlelle között összesen 3,7 kilométer hosszú lakóutcákat érintő szakasz újult meg. A fejlesztéssel leromlott burkolatminőségű utcák újultak meg, felfestették a tájékozódást segítő burkolati jeleket és kihelyezték az útbaigazító táblákat, valamint forgalombiztonságot javító egyéb forgalomtechnikai elemeket, mint például elsőbbséget szabályzó és veszélyhelyzetre figyelmeztető táblákat, burkolatjeleket, illetve az autósok sebességét csökkentő forgalomcsillapító küszöböket. Emmellett idén nyáron befejezik a Balatonlelle és Balatonakarattya közötti teljes szakasz felújítását is.

A már rendelkezésre álló tervek alapján tervezetten tavasszal megkezdődhet az építési engedélyköteles szakaszok kivitelezése a Tihany és Örvényes közötti kb. 3,3 kilométer hosszú szakaszon. Szintén 2021-ben Balatonkenese és Balatonfűzfő között 4,2 kilométeres szakaszon, illetve további önkormányzati utcákat érintő részeken is megkezdődnek a munkák. Az építési engedéllyel nem érintett szakaszok kivitelezése is folytatódik, immár a Balaton északi partján Balatonkenesétől-Gyenesdiásig tartó lakóutcákon vezetett szakaszokon újítják fel a meglévő burkolatot és a forgalomtechnikai elemeket.

Épül a legjelentősebb, hazánkon is áthaladó európai kerékpáros útvonal, az Eurovelo 6 hazai szakasza is: tavaly megépült a Budapest és Szentendre közötti 5,61 km hosszú kerékpárút, idén pedig a Komárom-Esztergom megyében a 7,5 km-es dunaalmási és a 13,9 km-es Gönyű-Komárom közötti szakaszokat kezdhetik el.

Hamarosan tovább épülhet az Eurovelo 6 Győr-Moson-Sopron megyében

Az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pályázata szerint a kivitelező feladata a Gönyű és Komárom közötti Eurovelo 6 kerékpárforgalmi útvonal fejlesztése, kiépítése önálló vonalvezetésű kerékpárúttal, illetve részben meglévő földutak felhasználásával, kerékpárosbarát úttal - összesen 13 881 m hosszan. A csaknem 14 kilométer hosszú kerékpárút Ács és Komárom közigazgatási határán, a komáromi Fenyves utcánál indul Gönyű irányába.

Késő tavasszal megkezdődhet Tokaj-Hegyalján a Tokaj-kör kerékpáros útvonal megvalósítása, melynek elkészültével a már átadott Nyíregyháza-Tokaj közötti kerékpárút kiegészül Tokaj-Bodrogkeresztúr-Tarcal-Tokaj útvonallal, így mintegy 52 kilométer hosszúságú összefüggő kerékpárút jön létre 2022-re.

Győrzámoly-(Győr)-Gönyű szakasz - Mártírok úti szakasz

Fotó: NIF Zrt.

A Győr-Pannonhalma közötti kerékpárút

Fotó: NIF Zrt.

Végül fejlesztik a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpáros útvonalat is, csaknem 18 kilométer hosszúságban. A beruházás által a Győrtől délre eső települések gyorsabban megközelíthetők lesznek, megkönnyítve ezzel az agglomerációs településeken élők mindennapjait is.

Szólj hozzá!

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.