Újságot indít a szombathelyi polgármester sajtósának családi cége

ugytudjuk.hu 2019-03-13 11:04:00
Nagy a pánik a vasi Fideszben. A szombathelyi ellenzék belengette, hogy újraéleszti a városi hetilapot Szombathelyen, erre a polgármester sajtósának felesége is indít egy újságot.

Január 8. után rendeződött át Szombathelyen a közgyűlés erőviszonya. Az addig a fideszes többséget biztosító Molnár Miklós (Pro Savaria) egy szavazás miatt kegyvesztett lett a Fidesznél, sőt, árulózásával nyíltan elfordult tőle a kormánypárt. Ez azonban azt  hozta maga után, hogy Molnár szavazatát elvesztették, így az ellenzék (9 Éljen Szombathely, 1 Jobbik) került 11 fős többségbe - írja cikkében az Átlátszó.


A közgyűlésben tehát most az ellenzék akarata érvényesül. Január 8. után kezdeményezett is a baloldal egy rendkívüli közgyűlést, Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester azonban formai hiába hivatkozva ezt végül nem hívta össze. Azt azonban már akkor lehetett tudni, hogy többek között a Szombathelyi Médiacentrum ügye is napirenden lenne.


A centrum évi 84 millió forintot kap támogatásként az önkormányzattól. Az ellenzéki képviselők mégis azt panaszolták, hogy őket nem hívják meg a tévébe, nem mondhatják el véleményüket vagy éppen ciklus közbeni eredményeiket a nézőknek.


A decemberi rabszolgatörvény elleni összellenzéki, több ezer embert megmozgató tüntetésről például mindössze 39 másodpercben számolt be a Médiacentrum fenntartásában üzemelő Szombathelyi Tévé, miközben a polgármesteri adományozások kétszer 2-2,5 percben kerültek be az aznapi híradóba. 

Újjáéled a Savaria Fórum

A megerősödött helyi ellenzék a tévétől kiegyensúlyozott tájékoztatást szeretett volna látni, valamint újra indította volna a Savaria Fórumot. Azt a hetilapot, ami korábban az önkormányzat ingyenes újságja volt, és 27 évnyi működés után 2018 januárjában jelent meg utoljára.


A hetilap kiadását a Promed Kft. 10 évre nyerte el egy pályázaton, még az előző, balos városvezetés idején. 2007-ben a lap kiadására ketten pályáztak: a többek között a helyi napilapot, a Vas Népét is kiadó Pannon Lapok Társasága (az a német érdekeltség, amelyik a NER-ben Pecinához került, majd beolvadt a Mészáros-féle, immár pedig KESMA-s Mediaworksbe) és a Promed. A befutó végül a Promed lett, a Pannon Lapokat kizárták a versenyből.


A Fidesz akkor és azóta is azt hangoztatja, hogy a kiadó Czeglédy Csabához, volt MSZP-és önkormányzati képviselőhöz köthető. A pályázat elnyerésekor Czegéldy alpolgármesterként dolgozott az önkormányzatban. 
Most viszont az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt frakció, Balassa Péter a Jobbik képviselője és Molnár Miklós (Pro Savaria) úgy döntöttek, hogy ellenzéki javaslatra ismét lesz nyomtatott lapja a városnak.


Hogy tiszta viszonyokat teremtsenek, az új Savaria Fórumot a Szombathelyi Médiacentrumra bízták. Annak szerkezetét pedig úgy változtatták meg, hogy addigi ügyvezetőjét Lovass Tibort leváltották, ő ezután csakis a tévével kell, hogy foglalkozzon. A centrum élére pedig Halmágyi Miklóst, a Vas Népe egykori főszerkesztőjét nevezték ki. 

Ezt a közgyűlési döntést később a polgármester újratárgyalásra visszaküldte a testületnek. Március 14-én egy rendkívüli ülésen tárgyalják majd. 
Nem mintha az ellenzéki akció váratlanul érte volna a Fideszt. Ahogy fentebb írtuk már, az ellenzék jó ideje belengette, hogy amint módjuk lesz rá, újraindítják a városi lapot. 

Lesz fideszes újság is, a kiadó korábban esküvői meghívókban utazott
 


Puskás polgármester február 28-ra hívta össze a közgyűlést, előtte pedig bizottsági üléseken készítették elő a javaslatokat. A Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elé került egy kérvény, amiben névhasználati engedélyt kérnek a várostól egy Szombathelyi Hírlap nevű hetilapra, amit a Pannon Marketing és Média Kft. szeretne kiadni, bizonyos Kremser Anita ügyvezetése alatt.


Kremser Anita cégvezető-tulajdonos pedig nem más, mint Kremser Csabának, a szombathelyi polgármesteri kabinet iroda sajtósának a felesége. 2017-ig pedig maga a mostani sajtós látta el az ügyvezetői teendőket. 


A cég, a Királynők Boltja Kft.-ként indult el 2012-ben majd, alig egy évnyi működés után az esküvői meghívók gyártásáról újságírásra váltottak és Pannon Marketing és Média Kft. néven működtek tovább. 2017-ben mindössze 3 millió 700 ezer forintnyi árbevételük volt. 
Már a bizottsági tárgyalás alatt is az merült fel, hogy milyen lap is lesz ez? Hogyan javasolják a polgármesternek a név engedélyezését (a bizottságnak csak véleményező szerepe van a névhasználatról a polgármester dönt), ha azt sem tudják milyen tartalomhoz járulnak hozzá.


Végül 10 fideszes igen, és 4 ellenzéki nem szavazattal hozzájárultak - ezt tehették, hiszen a bizottságokban, ellentétben a közgyűléssel, nem változtak a szavazati arányok.


Kremser egyébként eddig is közel állt a Fidesz szombathelyi vezetéséhez. Egy januárban tartott sajtótájékoztatón tett kijelentése alapján pedig egészen bennfentes információkat is tudhat, azt mondta ugyanis, hogy a fidesz szombathelyi döntései nem helyben dőlnek el. 
Akár leendő újság beállítottságát is jelezheti, hogy alig, hogy a Szombathelyi Hírlap megjelent a Facebookon, a város fideszes alpolgármestere, aki nem hivatalosan a párt polgármesterjelöltje is, Illés Károly már lájkolta is azt. 

 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.