Nyakunkon a Black Friday - erre figyeljünk, hogy ne verjenek át!

Dömötör Gábor 2025-11-24 18:30:22
Az őrült akciók időszakában a tudatosság a legjobb védelem a csalódások ellen.

A Black Friday közeledtével évről évre megugrik az online és a személyes vásárlások száma, a kereskedők pedig látványos, sokszor nehezen átlátható akciókkal próbálják magukhoz csábítani a vásárlókat. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői közleménye szerint éppen ezért kiemelten fontos, hogy a fogyasztók átgondolt döntéseket hozzanak, ne essenek bele a hamis árengedmények vagy a túlköltekezés csapdájába - írta meg az MTI.

Fotó: DepositPhotos

A minisztérium és a felügyelete alá tartozó Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság kiemelt ellenőrzéseket végez a Black Friday időszakában. A hatóság szerint az egyik legfontosabb szezonális vizsgálati terület éppen a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése, hiszen gyakran előfordul, hogy az „áthúzott eredeti ár” valójában soha nem volt érvényben. Az NGM hangsúlyozza: a fogyasztók jogai ilyenkor is változatlanok, és ahol tisztességtelen eljárást tapasztalnak, ott határozottan fellépnek.

A tudatos vásárlás azonban már a kosárba helyezés előtt kezdődik. A minisztérium azt javasolja, érdemes előre listát készíteni, hogy a vásárlók valóban csak azokat a termékeket keressék, amelyekre szükségük van. Online vásárlásnál különösen fontos a webáruház megbízhatóságának ellenőrzése, a szállítási és elállási feltételek átnézése, valamint a cég elérhetőségeinek ellenőrzése. A biztonságos fizetési módok – például a bankkártyás fizetés vagy az utánvét – csökkentik a visszaélések kockázatát.

Az NGM külön felhívja a figyelmet arra, hogy a számlák és a jótállási papírok megőrzése kulcsfontosságú, hiszen ezek nélkül később szinte lehetetlen érvényesíteni a reklamációkat. Bár az online vásárlásoknál továbbra is él a 14 napos elállási jog, személyes vásárlás esetén ez nem automatikus, sokan azonban ilyenkor is tévesen számítanak rá.

A minisztérium arra is figyelmeztet, hogy a Black Friday idején előfordulhatnak készlethiányok vagy a szokottnál lassabb teljesítések, ezért érdemes számolni a csúszásokkal. Összességében a tárca szerint a tudatos, elővigyázatos fogyasztói magatartás garantálhatja, hogy az akciós időszak valóban a kedvezményekről, és ne a bosszúságokról szóljon.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Esküvő szállással: milyen lehetőségek várnak rád?

Az esküvők körüli szervezés és az ideális helyszín kiválasztása sok pár számára kihívást jelent.

Dan Brown nyolc év után visszatér

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet egy írói szünet után ismét reflektorfénybe kerülni?

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.

Március elejétől indul az igénylés - jön a kedvezményes buszbérlet a második negyedévre

Hatósági igazolás nélkül nem megy: mutatjuk, mikor, hol és hogyan lehet intézni, valamint azt is, hol váltható meg a bérlet.

Median: 55-35 a Tisza előnye

Markáns különbség kezd kirajzolódni a két párt között.