„Ha majmot rejtegetsz a paplanod alatt, mocorogni fog és kidudorodik”
– ezzel a dél-afrikai közmondással indítja Bőhm Kornél a Karaktergyilkosság - Lejáratás a gúnynévtől az álhírig című, a HVG Könyvek gondozásában a múlt év végén megjelent könyvét.
Fotó: Papp László Tamás
S ezután tudományosabban is kifejti, mit is jelent itt a majom, s miért fontos a sikeres karaktergyilkossághoz, hogy tényleg ott legyen a paplan alatt.
Bőhm szerint ugyanis az eredményes lejáratásnak két alapvető feltétele van.
„Az egyik, hogy a negatív üzenetnek, ha nem is igaznak, de legalább hihetőnek kell lennie. A teljesen képtelen, bármilyen valós vagy minden alapot nélkülöző támadások általában leperegnek az áldozatról”
– állítja a szerző. Hát, a kormányzati szintű, közpénzből finanszírozott álhíripar virágzásának korszakában a kritikus ezt nem merné ilyen bizonyossággal kijelenteni, de nagyon szeretné, hogy ebben ne neki, hanem Bőhm Kornélnak legyen igaza.
Fake-ek és ellensúlyok.Fotó: Pixabay
„A másik nélkülözhetetlen sikerkritérium, hogy a támadás a megtámadott fél valamely centrális, közismert tulajdonságára vonatkozzon, enélkül ugyanis nem fog igazán nagyot ütni, még ha a vád igaz is (vagy legalábbis hihető)”
– teszi hozzá a kríziskommunikációs tanácsadóként dolgozó szakember. Hogy mit értsünk ezen?
„A család szentségéről papoló keresztény konzervatív politikus tettenérése egy bordélyházban, vagy egy látszólag puritán életet élő, a szegénység enyhítéséért küzdő politikus lebukása egy magánrepülőgépen nagyobbat szól, mint egy közismerten partiarc képviselő füves cigizése egy házibuliban”
– írja.
Valóban: nyilván az lehet inkább zsarolás, illetve karaktergyilkosság áldozata, aki nem önazonos, vagyis másképp beszél, viselkedik, cselekszik, dönt a kulisszák takarásában, mint a parlamenti szószéken vagy a tévéstúdióban.
Nem az zsarolható inkább, aki titkolja életmódját, s nem az kevésbé, aki nyíltan vállalja?
– tettem fel a szónoki kérdést a Borkai-videó nyilvánosságra kerülése után írt publicisztikámban.
Azt is felvetve: vajon annál a politikusnál is ugyanígy alakulna egy ilyen, házasságon kívüli aktusról, viszonyról szóló történet, aki már jelöltként, a kampány során felvállalta, hogy nyitott kapcsolatban él, s támogatja a legális szexmunkát?
Sanszos, hogy nem. Csak hát ugyebár, ha az önbevallásból indulunk ki, hazánkban a közszereplők elsöprő többsége hagyományos, monogám párkapcsolatban él, melyből se a saját, se az ellenkező nemű csábítók kedvéért nem kacsingat ki. Még véletlenül sem.
Persze, hogy súlyos, ha lebukik. Főleg, ha kormányon lévő politikusként semmiféle alternatív kapcsolatformát nem hajlandó a tradicionális családmodellel egyenrangúnak tartani, a szexuális másságot pedig a pedofiliával rokonítva kriminalizálja, démonizálja.
„Antall József, a rendszerváltás miniszterelnöke találóan jegyezte meg: a liberálisok pénzügyekbe, a konzervatívok nőügyekbe szoktak belebukni.”
– említi Bőhm.
Kit talál el nagyobb eséllyel a karaktergyilkos golyó?Fotó: Pixabay
Vagy férfiügyekbe - tehetjük hozzá Szájer József esetét ismerve. (Azt sem kizárva, hogy a női politikusok is félreléphetnek időnként.)
Bőhm Kornél előrebocsátja: e kötet célja nem az, hogy a nagy port kavart botrányokban morális igazságot tegyen.
„...nem elemzem az esetek morális vetületeit, sem az elkövetők szándékait, ahogyan az áldozatok esetében sem vizsgálom majd, hogy az illető rászolgált-e a sorsára, elkövette-e azt, amivel vádolták, tilalmas dolgot cselekedett-e
– fogalmaz. Hozzáfűzve azt is:
Az elkövetők, ahogyan az áldozatok is,
egyaránt lehetnek jók és rosszak,
állhatnak az olvasó ízléséhez és szívéhez közel, vagy attól akár kontinensnyi távolságra.
A szerző magát a karaktergyilkosságot sem tartja eleve ördögtől valónak, mondván:
„A karaktergyilkosság mint eszköz, bármennyire is nem elegáns, ám sok esetben kétségkívül pozitív változások előmozdítója is lehet. Túlzó megközelítés volna kizárólag sárdobálásként, áskálódásként tekinteni rá.
Sikeres karaktergyilkosságok nélkül számos fejlett ország demokratikus berendezkedése nem alakult volna ki, nem ért volna el például semmit a francia forradalom, vagy akár a reformáció”
– véli.
Hát nem ezen fogunk Bőhm Kornéllal összeveszni.
Régóta úgy gondolom:
a jó újságíró egyben profi karaktergyilkos is.
Olyannyira, hogy már egy 2014-es publikus naplójegyzetemben leírtam: egy publicisztika, mém, riport vagy interjú akkor éri el igazán a hatását, amennyiben belebukik valaki. Vagy legalább közelebb kerül a bukáshoz.
Simán bevállalva magamra nézve a karaktergyilkost, mint foglalkozást.
Szóval, Bőhm Kornéllal, mint kríziskezelővel, a karaktergyilkosok elleni minél jobb golyóálló mellényt feltalálni próbáló válságelhárítóval akár a front ellentétes oldalára is kerülhetünk, ha úgy dobja a gép.
De ettől a szakmai véleményünk még azonos.
A könyv szerzőjével való további hasonlóság: jómagam nemcsak gyakoroltam, de kutattam is a témát. Így hát megtiszteltő, hogy a karaktergyilkosság szakértői közül nekem jutott az egyik leghosszabb idézet a műben.
Fotó: Bőhm Kornél Facebook-oldala
A karaktergyilkosság: nyomozás egy fogalom múltja után című tanulmányomban részletesen elemeztem a hazai történelem egyik legnagyobb hatású karaktergyilkosságát, melybe az ország akkori miniszterelnöke bukott bele.
Imrédy Béláról van szó, aki, miután Horthy Miklós 1938. május 14-én miniszterelnöknek nevezte ki, megszavaztatta a parlamenttel az első, s kidolgozta a második zsidótörvényt.
Rendeleti kormányzást akart bevezetni, a parlamentarizmust felszámolva, hasonló rendszerben gondolkodva,
mint a fasiszta olasz és a hitleri német diktatúra.
Törekvéseivel még Horthy Miklós és az akkori kormánypárt egy része sem értett egyet, így 1938. november 22-én a parlamentben leszavazták.
Viszont Imrédy élvezte Hitler támogatását (annyira, hogy az ország 1944. március 19-i német megszállása után a náci diktátor ismét őt akarta miniszterelnöknek) így Horthy nem merte őt leváltani.
Ehelyett az úgynevezett alkotmányvédő fronttal összejátszva megbuktatta. Rassay Károly, a liberális ellenzék vezető politikusa szerezte meg azokat a dokumentumokat, melyek bizonyították: Imrédy egyik dédanyja zsidó származású.
A karaktermerénylet Imrédy kormányfői pozíciójába került, 1939. február 22-én lemondott.
Az Imrédy-merénylet remekül demonstrálta a sikeres karaktergyilkosság egyik alapszabályát. Nem olyan dolgot kell találni, ami a célszemély ellenségei szemében elítélendő, hanem olyat, mely a hívei, támogatói előtt kompromittálja, teszi politikai hullává
– idézi Bőhm a tanulmányomat a kötetben. Azt is citálva, hogy az ügyben felmerül az etikai dimenzió.
A fajgyűlöletet elutasító közszereplőnek, újságírónak szabad-e rasszista logikával operálva diszkreditálni az ellenfelét?
Erre ugyanaz a választ adom, mint mondjuk arra: lehet-e nyilvánosságra hozni
az ultrakonzervatív honatyáról, hogy meleg prostituálthoz (szexmunkáshoz) jár?
A származás, a nemi identitás, a szexuális élet alapesetben jogosan védett magánügy, s az egyénre tartozik, mit oszt meg belőle a publikummal.
Más tészta viszont, ha maga a származást és/vagy a szexuális hajlamot annak milyenségétől függő értékmérőnek, bűnnek vagy pozitívumnak, helyesnek vagy helytelennek.
Ilyenkor elfogadható annak leleplezése, hogy ő is azok közé tartozik, akiket olyannyira üldözni, diszkriminálni akar
– gondolom én.
Bőhm Kornél úgy véli, akkor van a legnagyobb esély, hogy a karaktergyilkos golyója célba talál, ha a publikált adat összeegyeztehetetlen az illető nyilvános önképével.
A probléma mindenesetre akkor a leglátványosabb, ha a megtámadott személy nem aszerint él, mint amit a nyilvánosság előtt hirdet. A képmutatókat ilyenkor a közvélemény kaján asszisztálása mellett szokták - sokszor sikerrel - lebuktatni
– írja.
A könyv szerint nagyon is számít, hogy a karaktergyilkosság célpontja
„az ellene felhozott ügy(ek)ben mennyire vétkes: koholmányokról, ad hominem (személyeskedő) támadásokról, vagy tényleges baklövésekről van szó”
– véli a szerző. Előbbi kategóriába tartozik, amikor álhírekkel, hamisított dokumentumokkal próbálnak valakit lejáratni.
Oroszországban előfordul például, hogy egy jelölt körzetében a választók postaládájába olyan (meghamisított) újságokat dobnak be, amelyben a közszereplő arról beszél, hogy atomhulladékot szeretne nagy mennyiségben befogadni az adott területre
– említ egy iskolapéldát az illiberális mintaállamból.
Fotó: Pixabay
A karaktergyilkosság persze nem csak a keleti rezsimekre jellemző, a nyugati országokban is bevett harcmodor. Legfeljebb az eszközök mások. Miként azt sem gondolhatjuk: csak a jelenleg hatalmon lévők alkalmaztak Magyarországon nemtelen, alantas trükköket a győzelem érdekében.
A mostani ellenzék soraiban is van olyan párt (az MSZP) melynek a 2002-es választás előtti kongresszusán árusították Kende Péter Viktor című művét (amelyet Bőhm is megemlít), annak szerzőjét pedig név szerint, díszvendégként köszöntötték. (A mű leghírhedtebb állításait hajdanán, az akkor még létező Népszabadságban szedtem darabokra.)
Hogy egy karaktergyilkosság mennyire éri el célját, az persze a befogadó közegtől függ. Bőhm említ egy, szerinte karaktergyilkos tartalmú filmet is.
Az üzleti életben sem példa nélküli a sikeres üzletembert lejáratni szándékozó alkotás: a Social Network - A közösségi háló (The Social Network) Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját mutatja be nem éppen pozitív színben
– állítja.
Ugyanakkor nekem az alkotást megtekintve nem lett rosszabb véleményem a közösségi oldal létrehozójáról, sőt. Inkább emberközelibbnek láttam a rendezői karakterábrázolástól.
Persze én meglehetősen atipikusan reagálok, szóval a véleményem nem feltétlenül mérvadó.
De más oka is lehet annak, hogy a bármennyire jogos, tényalapú karaktergyilkossági kísérlet is hatástalan.
Bőhm szerint „Magyarországon ez a politikában érhető tetten a legegyértelműbben: az ellentétes oldalakon állók annyira gyűlölik egymást, hogy a másik oldalról érkező - mégoly jogos - támadások is leperegnek róluk (a "mi kutyánk kölke" effektus)”
Ismerős, ugye? Lassan mintha az egész ország úgy nézne ki, hogy milliók zárják önmagukat mindkét oldalon gigantikus véleménybuborékokba, ahová semmiféle „eretnek” gondolat nem jut be.
„Az angol szakirodalom a counterhistory (ellentörténelem) kifejezést használja arra a jelenségre, amikor történelmi eseményeknek a bevett magyarázatoktól eltérő, alternatív értelmezést adnak, vagyis a főbb tényeket megtartva a történetet átfestik”
– magyarázza a szerző.
Alternatív tények?Fotó: Pixabay
Na, de az ilyen alternatív tényeknek ugyan mi köze a valósághoz? A híveket az nemigen izgatja.
„Egy vallási guru, akit hívei vesznek körül az összes közösségi csatornán, dönthet úgy, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja a kritikus hangokat, mert úgysem hallatszanak be a mikrokörnyezetbe”
– fűzi hozzá a szerző.
S mintha a pártpolitika is egyre inkább hitalapon, szektaszerűen működne. A Békemeneten Orbán-képekkel felvonulókat semmilyen tény, korrupciós leleplezés nem tudja megingatni eksztatikus rajongásukban.
S ugyanígy: hiába bukott le az őszödi beszéd kiszivárgása után a hazugságai miatt Gyurcsány Ferenc, hiába derült ki azóta is számos baklövése, hiába figyelmeztetnek sokan, hogy ő inkább már tehertétele az ellenzéki összefogásnak.
Fanatikus drukkerei éppúgy kritikátlanul tűzbe mennek érte, mint a Fidesz-hívők Orbánért.
Kérdés, mennyire érdemelnek részvétet a politikusok a karaktergyilkosság miatt? Ebben a kérdésben bennem két felfogás harcol.
Egyfelől nyilván helytelen, immorális, megvetendő, ha valakit a tömegek előítéletességére játszva „lebuziznak” melegnek neveznek, mint tette ezt a NER-média, Bőhm által is említve, Vona Gáborral.
Ugyanakkor, aki hajdanán pártelnökként annyiszor keltett indulatot kisebbségek (nem is csak a melegek) ellen, oly sokszor rájátszva az előítéletekre, annál azért érzünk némi kárörömöt, ha a fagyi visszanyal.
Vona esete amúgy jó bizonyíthatja, mi lehet a karaktergyilkossági áfium ellen való lehetséges orvosság. Az egyik ilyen a környezet, például a családtagok kiállása a megtámadott mellett.
„A Vona Gábort állítólagos melegsége kapcsán támadó lejárató kampány során is szerepet kapott a védelmező feleség: ő írt nyílt levelet Orbán Viktor feleségének, hogy állítsa le a propagandagépezetet ebben az övön aluli támadásban”
– írja Bőhm Kornél.
Ugyanakkor ezt a karaktergyilkos „halálbrigádok” is tudják: ezért van, hogy „a tömeges tiltakozók nem is közvetlenül az áldozatot támadják, sokkal inkább a munkaadóját, üzleti partnereit és szponzorait kérik számon, tőlük követelve, hogy vágják el a kapcsolatot a megtámadott személlyel”
– írja.
Mit tehetünk hát, ha célkeresztbe akarnak venni? Mérjünk a támadni készülőkre megelőző csapást! A szerző győri példát is hoz erre.
Az orvosként praktizáló, Borkai Zsolt utódjaként megválasztott győri polgármester, Dézsi Csaba András [...] egy interjúban jelezte előre, hogy várhatóan támadni fogják egy lesifotóval dokumentált hálapénz-elfogadás miatt, ezzel fogta ki a szelet a majdani támadók vitorlájából
– említi Bőhm.
Dézsi - amikor még szóba állt velünk - tavaly januárban nekünk is mesélt a stratégiájáról.
Az orvosszakmában a legfontosabb a megelőzés, ezért próbálok elébe menni a dolognak: nem teremtek olyan szituációt, ahol egyáltalán szóba kerülhet, hogy elfogadnék hálapénzt. Esélyt sem adok a zsarolásnak
– mondta, hozzátéve azt is:
Január elseje óta semmilyen formában nem lehet hálapénzt elfogadni, én pedig bűncselekménynek a gyanújába sem szeretnék keveredni. Mondok egy példát: szívkatéteres műtőben ritkán dugdosnak az embernek borítékot. Tehát operálni nyilván fogok. De négyszemközt nem fogok beszélni senkivel
– taglalta a fideszes győri polgármester.
„...a nyilvánosságot és a politikát egyaránt kerülő Gattyán György is reputációs támadás célpontja lett”
– említi a könyv. Gattyánon adóügyekben próbáltak fogást taláni, de a bíróság végül neki adott igazat.
Most, hogy Gattyán már nem kerüli se a nyilvánosságot, a politikába meg egyenesen belevetette magát, valószínűleg egyéb helyen is próbálnak majd fogást találni rajta.
Mondjuk olyan jelzőkkel (amelyeket Bőhm is idéz) mint a pornókirály vagy a szexmilliárdos. Utalva rá, hogy miből szerezte vagyonát.
Ilyenkor nemigen marad más, mint a bevállalás. A múltunk előbb-utóbb utolér, jobb hát nem kapálózni ellene. E könyvkritika szerzőjeként jómagam nehezen tudnám cáfolni, ha azt mondják rám:
volt kommunista.
Nem is tagadom szélsőbalos múltamat, legutóbb az Eltörölni Frankot című film apropóján beszéltem hosszabban róla.
„A mentális képességek megkérdőjelezése az is, ha egy vezető politikusról azt terjesztik, hogy rendszeres pszichiátriai kezelésre jár...”
– írja a szerző a karaktergyilkosság pszichologizáló verziójáról. Mely olyan benyomnást akar kelteni: akinek valami mentális eltérése, elváltozása van, az kiszámíthatatlan, sőt beszámíthatatlan, ön-, és közveszélyes elmebeteg.
Ilyen esetben a vádra történő rácáfolásra is a bevállalás lehetne az egyetlen hatásos stratégia. Igaz, kevesen mernek élni ezzel.
Az egyik ritka példa Alastair Campbell, a korábbi brit miniszterelnök, Tony Blair egyik legbizalmasabb belső embere, kommunikációs igazgatója, aki a BBC-nek 2019-ben nyíltan beszélt a depressziójáról, amely már azelőtt jelen volt nála, hogy Tony Blair hivatalában kezdett dolgozni.
Igaz, ő is csak akkor beszélt minderről, amikor már nem dolgozott a kormánynak, sőt: a Munkáspártból is kizárták.
Jómagam politikai újságíróként megpróbáltam példát mutatni a közszereplőknek, amikor szintén egy film ürügyén írtam mániás depresszióm, illetve függőségem tényéről.
De gyanítom, nem sok követőm lesz.
A karaktergyilkosságokat a kínos, népszerűtlen tényeket a nyilvánosság előtt hangoztatók is a fejükre vonhatják. Erre nemzetközi példát hoz a kötet szerzője.
„Ugyanez a mechanizmus lép működésbe ma is, ha mondjuk egy neves közgazdász a fenyegető államcsődről, vagy egy klímakutató a globális felmelegedés katasztrofális veszélyeiről beszél: legegyszerűbb őket diszkreditálni, örökké pánikoló vészmadaraknak beállítani, mint az érveiket meghallani, komolyan venni, intézkedni
– állítja.
A közvélemény figyelmét könnyen felkeltő svéd klímaaktivistát, Greta Thurnberget rendszeresen érik brutális kommunikációs támadások a globális felmelegedés tagadói, illetve mindazon szervezetek részéről, amelyeket gazdaságilag súlyosan érintene egy hatékonyabb klímavédelmi szabályozás”
– teszi hozzá Bőhm Kornél.
Greta Thurnberg Dr. Máriás Diplomás kommunisták elnevezésű festményén Mark Zuckerberg és Bill Gates társaságában.Fotó: Papp László Tamás
Liberális zöldként a kritikus ezt a diagnózist annyival egészítené ki: minél jobban felpörög a klímaváltozás, annál durvábbak lesznek a karaktergyilkos a támadások az intézkedéseket követelő (sőt: bevezetni akaró) szereplők rovására.
S vajon a metoo értelmezhető-e karaktergyilkosságként? Ugyanis a műben leírják: „a metoo folyományaként sok hírességen próbáltak fogást találni vagy bosszút állni korábbi sérelmekért”
Hogy tekinthetünk-e rá így? Azt felelem: ma már szerencsére igen.
Korábban viszont a szexuális vádaknál szinte mindig a népszerű, híres vélt elkövető pártját fogták a közvélemény számára ismeretlen feljelentővel szemben.
Mint a témáról írt publicisztikámban leírtam: pár évtizede még jóval kevésbé kellett félnie egy befolyással, hatalommal rendelkező szexuális zaklatónak, ragadozónak, hogy karaktergyilkosság célpontjává válik, sőt.
Nagyon gyakran akkor is
a sértettet próbálták karaktergyilkolni,
ha a vádak nagy eséllyel megállták a helyüket.
A végén szó esik a karaktergyikosság-elhárításban mind nagyobb szerephez jutó elektronikai, informatikai háttérről is.
„A lejárató anyagok nem ad hoc módon kerülnek napvilágra, sok esetben akár évekig búvópatakként keringenek különböző e-mail fiókokban, zárt csoportok párbeszédében, még többször szerkesztőségekhez eljuttatott csomagok formájában”
‘– említi Bőhm. Arról is szólva, mennyire tudják vajon követni, felfedezni a karaktermerénylők ellen védekezni akarók a baljós jeleket?
Karaktergyilkosság az elektronikus metauniverzumban.Fotó: Pixabay
„A legkifinomultabb kereső- és szondázó-rendszerek akár online csoportokban zajló beszélgetésekről is képesek információt gyűjteni, és elemezni minden szöveget (szövegkorpuszt) a közönségi médiában.
– mutat rá.
Egyúttal érdemes figyelni a necces kulcsszavakat, és ha felbukkannak esetleg korábban nem létező blogokon, fórumokon, kommentekben, ideje alaposabban is körülszimatolni, stratégiát gyártani. Remélni a legjobbakat, és készülni a legrosszabbra”
– zárul a javallat.
