400 lakás építését kezdeményezték Győrben

Farkas Bazsi 2025-11-04 10:53:20
2025 I-III. negyedévében 7490 új lakás épült, 14 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 19 947 volt, 37 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A jelentés szerint a fővárosban 9,1, a megyei jogú városokban 33, a községekben 22 százalékkal kevesebb lakás épült. Csak a kisebb, nem megyei jogú városokban emelkedett kissé (1,5 százalékkal) az átadott lakások száma.

A lakásépítés területi koncentrációja a fővárosban továbbra is erős. Budapest 2509 új lakásának 57 százaléka három kerületben épült fel: a VIII. kerületben 631, a XI. kerületben 421, a IX. kerületben 379 új lakást vettek használatba.

A régiók közül kizárólag Pest régióban (1,6 százalék) és Dél-Dunántúlon (0,6 százalék) tapasztalható minimális élénkülés az előző év azonos időszakához képest. Minden más régióban csökkent az átadott lakások száma, a legnagyobb mértékben Közép-Dunántúlon (-41 százalék) és Dél-Alföldön (-30 százalék).

A vidéki új lakások közül sok található a balatoni térségben. Budapest után a legtöbb új lakást Siófokon adták át (259), de más vidéki településekhez képest sok lakást vettek használatba Keszthelyen (165) és Balatonszemesen is (154). Mindezek mellett Kecskemét (225), Nyíregyháza (121) és Érd (116) lakásépítéseinek száma volt még jelentős, a többi vidéki nagyvárosé viszont nem érte el a százas nagyságrendet.

A jelentés szerint a természetes személyek által épített lakások aránya 40 százalékról 35 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 58 százalékról 65 százalékra emelkedett az előző év azonos időszakihoz képest.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 50 százaléka családi házban, 39 százaléka többlakásos épületben, 8,0 százaléka lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 4,1 négyzetméterrel 94,7 négyzetméterre csökkent a 2024. I-III. negyedévihez képest. A fővárosi lakások mérete átlagosan 67,5 négyzetméter volt.

Az értékesítési céllal épített lakások aránya 65, a saját használatra építetteké 33 százalék volt, az építési cél szerinti megoszlás az eladásra építettek felé mozdult el 7,6 százalékponttal.

Országos szinten az építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 19 947 volt, 37 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az építési engedélyek növekedésében is erős területi koncentráció figyelhető meg a fővárosban, illetve annak néhány kerületében. Budapesten összesen 7841 lakás építésére adtak engedélyt, 2,3-szer többre, mint egy évvel korábban. Csak a XI. kerületben mintegy 3400 engedélyt adtak ki, a XIII. kerületben pedig valamivel több mint 1500-at. A négy legtöbb építési engedélyt kiadó fővárosi kerületben (XI., XIII., X., XV.) engedélyezték a lakások több mint háromnegyedét.

A megyei jogú városokban 43 százalékkal növekedett a létesítendő lakások száma. A kisebb településeken azonban csökkent a lakásépítési engedélyek száma: a nem megyei jogú városokban 1,0, a községekben 8,8 százalékkal. A megyei jogú városok közül kiemelkedik Debrecen és Szeged, ahol egyaránt mintegy 750-750 lakás építését engedélyezték, továbbá több mint 400 lakás építését kezdeményezték Székesfehérváron és Győrben is.

Budapesten kívül Közép-Dunántúl (31 százalék) és Dél-Alföld (93 százalék) régióban nőtt jelentős mértékben az építési engedélyek száma. Észak-Magyarországon (2,0 százalék) és Észak-Alföldön (0,1 százalék) pedig csak minimális növekedés történt. A többi régióban viszont az egy évvel korábbinál kevesebb lakás építését engedélyezték.

Az építtetők az esetek 26 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

A kiadott új építési engedélyek alapján az előző év azonos időszakinál 2,5 százalékkal több, összesen 7350 lakóépület építését tervezték az országban. A létesítendő nem lakóépületek száma országosan 2188 volt, 18 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Szólj hozzá!

A japán minimalizmus és a skandináv dizájn találkozása

A lakberendezés egyik legérdekesebb stílusa jelenleg a Japandi, ami a japán és skandináv irányzatok tökéletes uniójaként ismert.

“Rendelkezésünkre áll a klub és az ELTE közötti teljes levelezés”

SZKKA szülői munkaközössége is reagált arra, hogy az ELTE kitette az kéziseket a sportcsarnokból és az irodákból is.

Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Uros Rosic elhagyta a Kaposvár csapatát és a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Falco KC Szombathely színeiben folytatja pályafutását.

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

A megszűnő Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejönne a Független Közmédia Testület.

Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága

A miniszterelnök szerint az előző kormány hazudott a költségvetési számok, az uniós források, az orosz-ukrán háború, a rezsicsökkentés kapcsán, és az ország társadalmi helyzetéről is.

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.