Elismerte Szájer József, ott volt az ominózus "házibuliban"

Bazsó Bálint 2020-12-01 15:51:00
A belga rendőrség drogot talált a hátizsákjában. Elismerte és megköveti a családját.

A fideszes politikus közleményét változtatás nélkül közöljük.

„A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek.

Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem.

Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.”

Vasárnap bejelentett lemondásommal levontam a személyes és politikai következtetést. Megkövetem a családomat, kollégáimat, a választóimat. Kérem őket, hogy botlásomat, harminc éves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék"

- olvasható Szájer József közleményében

Frissítés: Drogot találtak a fideszes politikus házizsákjában

A brüsszeli ügyészség szóvivője arról tájékoztatta az Eurológust, hogy 2020. november 27-én, pénteken 21 óra 30 perc körül a szomszédok hívták értesítették a rendőrséget, mert úgy tapasztalták, hogy az egyik épületben megsértették a koronavírussal kapcsolatos korlátozó intézkedéseket - írja a Hvg.hu.

A rendőrök rajtuk ütötek, és körülbelül húsz embert fogtak el. Két résztvevő diplomáciai mentelmi jogára hivatkozott. Egy járókelő jelentette a rendőrségnek, hogy látott egy férfit menekülni az esővízelvezető csatonán, és meg is mutatta ezt a férfit – ő volt Szájer József. A képviselőnek véresek volta a kezei, a hátizsákjában pedig kábítószert találtak. Személyi okmányokat nem tudott benyújtani, hazakísérték, ahol igazolta magát.

Szájer ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselemény miatt eljárást indítottak, de a tényleges vizsgálathoz ki kell kérni a mentelmi jogát - áll az ügyészség közleményében.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a belga sajtó kedden írta meg, hogy a brüsszeli rendrőség múlt pénteken egy bárban tartott razziát egy csoportos szexbuli helyszínén, ahol az Európai Parlament egyik, azóta lemondott képviselője is ott volt.

Egy azóta lemondott magyar EP-képviselő is részt vett egy tiltott brüsszeli orgián pénteken

A 7sur7 és a HLN belga újságok szerint az Európai Parlament egyik képviselője is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a rendőrség oszlatott fel - írja a Telex. A HLN videója szerint a képviselő magyar lehetett, valaki, aki nemrég mondott le, az információt azonban még nem erősítették meg hivatalosan.

Szólj hozzá!

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.

Pintér Bence: rendőrnyomozók jelentek ma meg a Győr-Szolnál – tovább gyűrűzik a lakáskassza-ügy

A súlyos pénzügyi gondokkal küzdő városi holdingnál adatgyűjtést végeztek a hatóságok, miközben továbbra is rengeteg a kérdés az eltűnt milliárdok körül.