A megyei iparkamarával tárgyaltak a szentiváni civilek

Pintér Bence 2022-11-23 08:36:04
Azt írják: a kamara álláspontja szerintük összhangban van az övékkel.

Kalmárné dr. Hollósi Erikával, a Győr-Moson-Soproni Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkárával és Molnár Alberttel, a kamara győri térségének elnökével tárgyaltak az Ipari Park bővítése ellen tiltakozó szentiváni civilek Győr város iparának fejlesztési lehetőségeiről, az ezzel kapcsolatos alternatívákról – derült ki a Szívügyünk Szentiván csoportban közzétett posztból.

„Meggyőződésünk, hogy ebben a témában nem találunk az Iparkamaránál hozzáértőbb felet! A vélemények, nézetek kicserélése közben óriási energiát adott nekünk, amikor kiderült: a kamara álláspontja teljes összhangban van a miénkkel! Az általuk tavaly kidolgozott elképzelés, tanulmány egy teljes mértékben a józan ész mentén haladó, szakmailag megalapozott, körültekintő terv, amelyet – mint minden győri polgár – mi is örömmel támogatnánk!”

A részletekről a szentiváni civilek várhatóan több különálló posztban fognak beszámolni.

Dézsi Csaba András november elején volt hajlandó először tárgyalni a civilekkel, előtte augusztus óta nem állt szóba velük, inkább szidta őket, tüntetésüket MSZP- és DK-pártgyűlésnek titulálta, vezetőiket nyugatról fizetett provokátornak nevezte – s teszi ezt azóta is –, a felelősséget pedig a kormányhivatalra és az országgyűlési képviselőkre hárította.

Mint ismeretes, Győr 10 milliárd forint kölcsönt kapott az Ipari Park bővítésére, amit Győrszentiván mellett akarnak megvalósítani. Ennek a területnek Gipz, azaz különösen veszélyes ipar telepítésére lehetőséget adó besorolást akarnak adni, ezen felül semmit sem kommunikáltak a helyiekkel az egész projektről. A győrszentivániak augusztus eleje óta tiltakoznak, 5585 aláírást gyűjtöttek össze a projekt ellen, több száz fős tüntetést és ezer fő részvételével lakossági fórumot szerveztek, illetve az önkormányzattól független légszennyezettségi mérésre több mint 16 millió forintot gyűjtöttek össze. Időközben a város is elindított egy légszennyezettség-mérést.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.