Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!
Van annak előnye, ha az ember a választás éjszakáján, urnazárástól eredményhirdetésig ügyeletesként a hírfolyamot szerkeszti. Olyan ez, akár a műtőben az orvosnak. Kint a váróban a hozzátartozók sírhatnak, dühönghetnek vagy épp örvendezhetnek, nekem egyikre sem volt időm.
Most, hogy értékelnem kell a végeredményt, szintén nincs különösebb dolgom. Csupán tartanom kell magam ahhoz, amit múlt hét pénteki, a választás előtt írt publicisztikámban előrebocsátottam:
Az ellenzék minimális, kötelezően teljesítendő feladata: megakadályozni az újabb Fidesz-kétharmadot, s ha nem is utolérni, de legalább megközelíteni a kormánypárt támogatottságát. Ha a Fidesz eléri vagy súrolja a kétharmadot, az súlyos kritikája volna az ellenzéknek
– írtam akkor.
Miért szavazok az összellenzékre, avagy hogyan győzzük le a NER Éjkirályát?
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk! Hogy kire szavazok, abból eddig sem csináltam titkot. Az előválasztásokra írott publicisztikámban már felfedtem a szándékomat. Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!
Lévén, hogy az ellenzék még erre is képtelen volt, nyilván ennek lesz következménye azon az oldalon. Lennie kell. Ha arról beszélünk, hogy ne legyünk, nem lehetünk következmény nélküli ország, akkor ez sem maradhat politikai következmény nélkül.
Erre az eredményre én se számítottam: ha nem is sokkolt, de azért jócskán meglepett. Ugyanazt érzem most nagyban, amit a Borkai-botrány utáni, a fideszes Dézsi Csaba András győzelmét, a helyi ellenzék kudarcát hozó 2020. januári győri időközi polgármester-választáson kicsiben.
Az Azonnalin akkor értékelve a végeredményt, úgy diagnosztizáltam: elbuktak, de már legalább elhitték, hogy győzhetnek. A helyi ellenzék ugyanis akkor végre elhitte, hogy tud győzni. És – bármilyen hülyén vagy röhejesen hangzik is – néha ez fontosabb, mint a tényleges győzelem. A győri ellenzék viszont ennél is nagyobbat tett: nemcsak önmagával hitette el, hogy győzhet, de velem is
– szólt a tavalyelőtti látleletem.
Most ugyanazt éreztem, s ugyanúgy végződött. Az utóbbi hetekben rengeteg utcafórumon, kampányrendezvényen jártam tudósítóként. Olyan volt a hangulat, hogy az ellenzékiek elhitték, hogy győzhetnek, s velem is elhitették. Na, nem azt, hogy kétharmadot szereznek, de még abban sem voltam biztos, hogy akár a feles többségű kormányváltás menne-e nekik.
A hatalom Kádár népéé?Fotó: MTI/Illyés Tibor
De azt életszerűnek, sőt esélyesnek gondoltam, hogy képesek, ha nem is legyőzni, de legalább megszorongatni a Fidesz. Elvenni tőle a kétharmadot, s akár kis híján utolérni egy szoros, majdnem fej-fej melletti küzdelemben. Nincsenek nagy elvárásaim, komoly igényeim: nekem már ez is győzelem lett volna.
Ám ez sem jött össze. Hogy mi az oka?
Talán az, hogy az összefogás szó az ellenzékieknek (de még az ilyen, ellenzékre szavazó politikai kívülállóknak is, mint jómagam) varázsigévé vált. Úgy gondoltuk, hogy a korábbi, 2014-es, illetve 2018-as választási kudarcok legfőbb oka az összefogás hiánya. S amennyiben ez megvan, akkor, ha nem is győzzük le rögtön a Fideszt, de az eredmény csak jobb lehet, mint korábban. Azt feltételeztem: ha én, a kényes, finnyás liberális hajlandó vagyok leszavazni egy olyan csapatra, amelyben benne van a korábban szélsőjobbos, Magyar Gárdán bábáskodó Jobbik, továbbá Gyurcsány Ferenc politikai szektája, meg az MSZMP utódpártja, akkor mások is ezt fogják tenni.
Hát nagyon nem így lett. Az összefogás nem növelte, hanem csökkentette az ellenzéki pártok népszerűségét. A Political Capital elemzését, hogy „túl sokfélék az Orbán-rendszerrel kritikus szavazók ahhoz, hogy egy táborba terelhetők legyenek”, a tegnapi nap alátámasztani látszik. Miként az elemzőcég ama diagnózisát is:
„Illúzió volt azt feltételezni, hogy a korábbi Jobbik szavazóinak nagy része képes a bal-közép pártokkal egy irányba szavazni.”
Hiába szavaztam én egy Jobbikkal súlyosbított koalícióra, a Mi Hazánk sikere azt bizonyítja: az egykori jobbikos szavazók oroszlánrésze viszont nem volt hajlandó erre.
Volt jobbikosok: ez az ő politikai hazájuk?Fotó: MTI/Kovács Tamás
Már a homofób pedofiltörvény Jobbik általi megszavazása is jelezte: ők azért kilógnak az egységből. Ezt nekünk, győrieknek kellett volna legjobban tudni, hisz pont itt lépett ki a helyi összefogásból a helyi Jobbik a 2019 őszi önkormányzati választásokon: sanszos, hogy ez erősen hozzásegítette a győzelemhez Borkai Zsoltot.
Az Ugytudjuk eléggé feldolgozta a sztorit, egyebek között a feloszlatott, aztán újjászervezett győri Jobbik-alapszervezet elnökével, Haba Vilmossal is boncolgattam az ügyet egy interjúban.
A Pintér Bence kollégámmal közösen csinált jelöltbemutató beszélgetés egyik kérdésében figyelmeztettük is arra Jancsó Zitát, az ellenzék helyi jelöltjét, hogy a jobbikos szavazók inkább a volt jobbikos Kovács László által vezetett Civilek Győrért egyesületre szavaztak, és nem az ellenzéki összefogást támogatták. Amiből látszik, hogy a jobbikos szavazók itt Győrben valamennyire azért külön mozognak az ellenzéki tömegtől.
Mint kiderült: nemcsak Győrben. A Jobbik néppárti, középpárti fordulata eddig nem tűnik sikertörténetnek. Miközben régi szavazói elpártoltak, hogy egy „rendes, igazi” szélsőjobboldali pártra voksoljanak, új, „cuki” imázsával nem sikerült annyi új embert behoznia a baloldali, zöld és liberális közösségbe, hogy azzal lebontsa a kétharmadot, sőt. Lehet, hogy miközben a Jobbik új szavazókat nemigen hozott, mások szavazóit viszont elriaszthatta.
Ahogy az előválasztáson (részben a Jobbikkal kötött alku révén) jól szerepő DK se feltétlenül hozott többet, amennyit vitt. Az előválasztással a DK a jelöltek szintjén a csatát megnyerte, de könnyen lehet, hogy épp emiatt bukta el a háborút az összellenzék.
Márki-Zay Pétert most sokan bírálják, de az ő felemelkedését pont az hozta el, hogy róla (akkor még) egyes kormánypártiak is elismerték: nem Gyurcsány embere. Sokan (köztük én is) azért szavaztunk rá, mert felismertük, hogy Gyurcsány, illetve a DK előválasztási előretörése súlyos tehertételévé válhat az összefogásnak. Nem véletlenül próbálta olyan görcsösen ráhúzni a Fidesz Gyurcsányt a Mini Ferinek elkeresztelt Márki-Zay-ra. Ugyanis a Jobbik mellett Gyurcsány Ferenc bír a legnagyobb vokstaszító erővel.
Az ideális bűnbak?Fotó: MTI/Illyés Tibor
Ezek mind szerepet játszhattak, ám a perdöntő mégiscsak az, hogy ez volt a magyar demokrácia legköltségesebb kampánya. S most nem a Fidesz-plakátdzsungelre vagy az online kormánypárti hirdetésözönre gondolok.
Hanem arra az iszonyú mennyiségű pénzre, ami ténylegesen eljutott az emberekhez. Kósa András, testvérlapunk, az Azonnali főszerkesztőjének cikkét idézve:
Épp választásokat megelőző pénteken hozta nyilvánosságra a KSH, „hogy a tavalyi költségvetési hiány a GPD 6,8 százaléka, összesen 3736 milliárd forint lett, de például a 2021-es negyedik negyedévben az arányszám már 11,9 százalékra kúszott fel. Csak emlékeztetőül: az több, mint ami után Gyurcsány Ferenc elmondta a 2006-os választási győzelmet követően az őszödi beszédet azzal,
hogy „elkúrták” a gazdaságot.
Ráadásul a január-február is nagyon rosszul alakult, a két hónapban összejött az éves hiánycél fele. Ez természetesen nagyban a kormány választások előtti osztogatásának is volt köszönhető. De az idei gazdasági növekedés is csak 2,7 százalék lesz várhatóan a korábban tervezett 4,7 helyett, miközben az infláció az MNB szerint a 9 százalékot is elérheti”
– említi a kolléga.
Vagyis ebben Orbán Viktor az elkúrás műfajának királyát, Gyurcsány Ferencet múlta felül és szárnyalta túl. Mindent alárendelve annak, hogy az elvesztett 2019-es önkormányzati választás után a szarból visszahozzuk a kormányzást, vagyis biztosan megtartsuk a hatalmat. Költségvetési fékek, ellensúlyok, gátak nélkül, bármi áron. Hihetetlen mennyiségű pénzt eresztett ki.
Keletről jön a piros fény.Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Philip K. Dick Reggeli szürkületkor című novellájában egy jövőbeli háborúban időrengést okoznak, egyfajta kvantumtektonikai mozgást. A rakétatámadás során elszabaduló energia és a pusztuló anyag átszippant egy házat a benne tartózkodókkal együtt a békés múltból a háborús jövőbe. Orbán is ezt csinálta a szétosztott pénz energiájával, csak fordítva. Időgyantával a múltba fagyasztotta a hazai társadalom jó részét.
A szomszédunkban háború zajlik, körülöttünk pedig egy átalakuló világ, ami már teljesen más, mint a 2010-es évek elején. De Orbánnak a politikai kvantumtektonika mestereként sikerült kiszakítani az országot ebből a kontinumból. Visszaröpítve a múltba, ahol a rezsicsökkentés, a hatósági benzinár fenntartható, s a válság, a háború hatása nem gyűrűzik be. A 2020. januári, a győri polgármester-választást elemző cikkemben leírtam azt is:
A Borkai-ügy szinte mindenütt jobban hatott, mint Győrben. Lakóhelyem olyan lett, mint a hurrikán középpontja, a vihar szeme, ahol majdnem szélcsend van: pont ott nem érvényesült a botrány romboló hatása. Orbánnak most sikerült az egész országot a vihar szemévé, a stratégiai nyugalom oázisának illúzióbirodalmává tennie. Ezzel persze csak annyi időt (vagy annyit sem) nyert, mint Kádár János az MSZMP 1985-ös XIII. kongresszusán, ahol hasonló stratégiai nyugalomba akarta ringatni a magyar társadalmat.
Mert hamar eljön az igazság pillanata. A világgazdaság pénzbősége rég kiapadt, a trükkök százait is elsütötte már. Orbán Viktor nem az ellenzék által bukik. Hanem azért, mert túlságosan rákattant a hatalom nevű drogra. A kétharmadot se bírta elengedni, így annyi pénzt tolt a rendszerbe, amíg ki nem ürült a tár. Ez fog a most induló ciklusban a fejére szakadni.
Ennek járulékos hasznát learatni, romokon új politikai jövőt építeni viszont egy másfajta logikájú, illetvő összetételű nyugatos rendszerváltó ellenzéknek kellene. Nem olyannak, aki bukás helyett a túléléshez segíti hozzá a NER-t.
