„Borkai alatt jobb volt” – Miért menekülnek a szakemberek a győri városházáról?

Pintér Bence 2021-11-14 08:57:00
Több tucat ember távozott az elmúlt másfél évben a győri városháza környékéről. De miért? És miért gondolják úgy többen, hogy Borkai alatt jobban működött a hivatal?

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre, ahol ez a szöveg először megjelent!

Mégis mi a történik a győri városháza körül, ami azt eredményezi, hogy Dézsi Csaba András polgármesterré választása óta tulajdonképpen a Polgármesteri Hivatal különféle vezetői, illetve a városi cégek vezetői és egyéb tisztviselők is szépen lassan mind lecserélődtek.

Ehhez több, a városháza munkájára most vagy korábban rálátó emberrel beszélgettünk, akik azonban nevük elhallgatását kérték.

A nagy rendrakás(?)

Először vegyük át, hogy miről beszélünk, amikor a nagy városházi exodusról beszélünk. Időrendben:

2020 elején menesztették a városi múzeumot igazgató Grászli Bernadettet, mivel „rendetlenségek voltak” a múzeum gazdálkodásában, helyére pályázat útján Székely Zoltán érkezett. A polgármester tavaly májusban a szemétszállítást kivette a Győr-Szol alól és lecserélte a vezetőjét (egy hónap alatt kétszer), hogy aztán decemberben Koronika Tamástól, illetve a nagytérségi hulladékgazdálkodási társulást vezető fideszes képviselőtől, Borsi Róberttől is megváljon – őt a frakció éléről is leváltotta. Dézsi a közterület-felügyelet rendszerét is megreformálta, itt is megválva a korábbi vezetőtől, Truka Istvántól, kialakítva a városrendészetet.

Lecserélték a város ügyvédjét is, a Borkai-ügyben implikált Rákosfalvy Zoltánnak nem votl maradása. Nyár elején a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. éléről távozott Sárkány Péter, helyét az az Endrődi Péter vette át, aki Dézsi kabinetfőnöke, és közben a Győr-Szol igazgatóságának elnöke is lett egyben – a GyőrPlusz egykori vezérigazgatója a Borkai-éra egyik legnagyobb túlélőjének bizonyult.

Tavaly nyár végén, az esőzések nyomán kialakult áldatlan állapotok után Dézsi Csaba András offenzívába kezdett a vonatkozó cégekkel kapcsolatban is, ennek nyomán a Győr-Szol éléről Sági Géza, a Pannon-Víz éléről Tőke László távozott, utóbbinak már lett utódja Rácz Attila személyében, előbbinek csak 2021 őszén lett. A Győr Projekt Kft. vezetője, Simon Csaba is távozott, helyére Herceg Sándor került, aki azonban közben már tovább is állt a GYHG-hoz, a céget gyakorlatilag Hajtó Péter fideszes képviselő irányítja.

A polgármester elbocsátotta tavalya főépítészt is, és a városházán is több osztályvezető távozott 2020-ban, például a szociális osztály éléről Panker Mihály, vagy Füke Péter, aki a beruházásokkal foglalkozott. Tavaly ősszel felmondott a GyőrPlusz vezérigazgatója, Pergel alpolgármester asszony veje, Bobory Balázs, helyére ifj. Knézy Jenő érkezett október elején. Távozott aztán a győri hajléktalanellátást három évtizede szervező Sütő Csaba is.

2021-ben távozott két polgármesteri biztos (Petrov Iván, Nagy Balázs) tavasszal, őszre Dr. Lipovits Szilárd jegyző távozásával lecserélődött a teljes jegyzői csapat – mivel Csörgits Lajosnak bizonyos okokból le kellett mondania –, távozott Sípos Gertrúd, a vagyongazdálkodási főosztály, illetve a városstratégiai főosztály vezetője, Varga Ferenc is – aki pedig csak májusban érkezett.

Év végével távozik a tavaly májusban kinevezett főépítész, Gyimóthy Ákos, illetve értesüléseink szerint a fesztiválközpont vezetője, Kardos Krisztina is. Végül legutóbb a város könyvvizsgálatát több mint húsz éve ellátó Dr. Szabó István mondta fel a szerződését.

Nem teljes, de így is elég extenzív lista, mondhatni Dézsi polgármester kisöpörte a Borkai-érában kinevezett összes vezetőt. Amit persze lehet rendrakásként is értékelni. Mostanra azonban már nem csak azok mentek el, vagy csúnya kifejezéssel: lettek elküldve Dézsi polgármester környékéről, akiket még Borkai nevezett ki, hanem elkezdtek elszállingózni azok is, akiket ő.

Na de miért?

A városháza legtöbb szakterületén nem jó a hangulat

– állítják egybehangzóan forrásaink, akik szerint ennek több oka is van. Az egyik oka a polgármester munkastílusában keresendő, amit egyébként Dézsi Csaba András nem is rejt véka alá, úton-útfélen nyilatkozott arról, hogy „nem tűri a lazsálást” – más kérdés, hogy egy ilyen hatalmas hivatal esetében biztos csak lazsálást jelenthet-e a bürokratikus lassúság.

Interjúinkból az rajzolódik ki, hogy a polgármester eléggé nehéz ember. Többen, akik régebb óta ismerik, úgy fogalmaztak, hogy míg a magánéletben egy rendkívül kedves és jófej figura, akivel lehet jókat beszélgetni, addig a politikában nehéz vele együttdolgozni.

Másrészt pedig kifejezetten önfejű, aki mindenbe szeretne beleszólni, de nem mindig hallgat a szakmai jellegű tanácsokra és nehezen viseli, ha ellentmondanak neki – viszont nagyon kapható az új ötletekre. Ez utóbbi pozitív is lehetne, de többek szerint épp ezzel van a legnagyobb probléma.

Dézsi polgármester ugyanis forrásaink szerint hajlamos arra, hogy menet közben, egy hirtelen jött ötlet miatt megváltoztasson korábbi döntéseket,

amely tulajdonság nem igazán kompatibilis egy ekkora hivatal működési rendjével. Ez azt jelenti, hogy ha egy projekt bizonyos meghozott döntések alapján elindul, akkor menet közben nehéz, vagy gyakran konkrétan lehetetlen változtatni rajta, hiába támadt új ötlete a polgármesternek.

Ezek az ötletek pedig forrásaink szerint gyakran nem is lényegiek, inkább akörül forognak, hogy mit lehet szépen prezentálni a Facebook-oldalon.

Talán Borkai alatt jobb volt?

A másik közös, talán meglepő megállapítás az volt, hogy éppen ezért Borkai Zsolt alatt jobban, olajozottabban tudott működni a hivatal.

Borkai ugyanis egyrészről inkább hallgatott a szakértő véleményekre, másrészt viszont meghozott döntéseket nagyon ritkán változtatott meg: a hivatali szervezet tehát számíthatott arra, hogy ha egy döntés megszületik, abba érdemes beleölni a munkaórát, menni vele, nem kell majd egy ponton előről kezdeni az egészet.

Persze azt mindenki hozzáteszi, hogy Borkai Zsoltnak is megvoltak a maga ügyei, ez azonban általában nem a hivatal vállát nyomta.

A másik oka a hivatal lassulásának pedig nyilván az, hogy a távozók helyére érkezőknek be kell tanulni a dolgokba: általában elég komplex feladatkörökről van szó, ahol nem csak szakmailag kell topon lenni, de át kell látni a hivatal működési rendjét és a jogszabályi környezetet is.

Ez pedig nagy problémát jelenthet, hiszen vegyük csak a változtatási tilalom ügyét: miközben mind az építőipari szektornak, mind a lakosságnak kellemetlen az intézkedés, annak feloldása csak akkor várható, ha elkészül az új építési szabályzat. Ez azonban évekbe telhet, főleg úgy, ha közben évente cserélődik a főépítész személye.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre, ahol ez a szöveg először megjelent!

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.