A győri polgármester leváltotta a főépítészt

Pintér Bence 2020-05-13 09:54:00
Révi Zsoltot Gyimóthy Ákos váltja a főépítészi pozícióban Győrben, a polgármester korszakváltást jelentett be a személycserével egyidőben.

Leváltotta Révi Zsolt főépítészt Győr polgármestere, Dézsi Csaba András (Fidesz) –

az új főépítész Gyimóthy Ákos lett.

Az új főépítész bemutatása mellett Dézsi Csaba András korszakváltást is ígért a területen: elmondása szerint az építkezési vállalkozók érdeke ugyanis gyakran felülírta a lakosok érdekeit az elmúlt években, élhetetlen lakóövezetek jöttek létre. Családi házas övezetekbe húztak fel nagy lakótömböket, ellehetetlenítve az addig ott élők érdekét. Ezekhez nem épült ki megfelelő közlekedési kapcsolat, nincs megfelelő számú parkoló, a keskeny utakon kerékpárút építésére utólag sincs lehetőség.

Miközben az építők profitot termeltek, a polgármester szerint nem jutott hely a közösségi célú területeknek, intézményeknek, zöldterületeknek. Ennek a korszaknak vége van Győrben – mondta Dézsi, aki ternészetrablásnak is nevezte a sajtótájékoztatón a korábbi időszakot.

A polgármester szerint a korábbi építési szabályozás alapján ez folytatódott volna, de most az új főépítésszel felülvizsgálják a városrendezési terveket, ezen felül több helyen változatási és építési tilalmat rendelt el. (Orgona utca és a Kálvária utca sarka; Széchenyi-hídtól az Iparcsatornáig húzódó terület; Szabadhegy sorházas beépítési területei; Marcal-tó északi része).

Hozzátette: a bejelentés talán nem tűnik konkrétnak, de megvan az oka, fontosnak tartotta elmondani a nyilvánosság előtt. „Ha úgy gondolják, hogy ez üzenet, akkor jól gondolják: ez üzenet” – zárta a sajtótájékoztatót a polgármester anélkül, hogy részletezte volna, hogy kinek üzenet az üzenet.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.