Focicsapatot vegyenek! Székesfehérvár önkormányzata kiírta a pályázatot a Videoton FC értékesítésére

Farkas Bazsi 2025-11-07 11:10:23
Csak azok jelentkezzenek, akik 5 éven keresztül legalább egymilliárd forintot tesznek a csapatba.

Székesfehérvár önkormányzata csütörtökön közzétette a pályázati felhívást a Fehérvár FC Sportszolgáltató és Kereskedelmi Kft. 100 százalékos üzletrészének értékesítésére.

A témában tartott sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: a pályázat feltételeit úgy igyekeztek kialakítani, hogy a lehető legtöbb komoly, tőkeerős érdeklődő számára lehetőség nyíljon az ajánlattételre, a potenciális vásárlásra. A pályázat kétfordulós, és azt a célt szolgálja, hogy Székesfehérvár emblematikus futballklubja hozzáértő, gondoskodó és biztos kezekbe kerüljön - tette hozzá.

A városvezető kiemelte, a pályázók szakmai kompetenciáját és a csapat iránti elköteleződését azzal kívánják felmérni, hogy a potenciális vevőnek be kell mutatnia egy átfogó koncepciót a felnőtt, profi csapatra, az utánpótlás-nevelésre, a szurkolókkal való kapcsolatra, névre, címerre, illetve a Sóstói Stadionra és a hozzátartozó infrastruktúrára vonatkozóan. Ezen felül a pályázók tőkeerejét, anyagi képességeit is felmérik majd a pályázat során, ennek érdekében minden pályázónak letétbe kell helyeznie 50 millió forintot a város számláján, továbbá garanciákat kell adniuk arról és vállalniuk kell azt, hogy öt éven keresztül legalább egymilliárd forintot tesznek a csapatba.

Cser-Palkovics András jelezte, hogy a teljesen nyílt pályázat első körének beadási határideje december 10. 12 óra, a pályázatot magyar vagy angol nyelven lehet benyújtani. A tervek szerint a város közgyűlése januárban ki tudja írni a pályázat második körét a jelentkezők ismeretében, tavasszal pedig bejelenthetik, hogy ki az új tulajdonos, akivel folytatódik a klub története.

A polgármester megjegyezte, hogy komoly érdeklődést tapasztaltak magyar és nemzetközi befektetők részéről.

Június 13-án lett Székesfehérvár önkormányzata a labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár tulajdonosa, néhány nappal azt követően, hogy a város közgyűlése kifejezte szándékát a Fehérvár FC Kft. átvételére.

Az előző bajnoki idény végén tett 1 forintos vételárjavaslatot Garancsi István, a gazdasági társaság addigi tulajdonosa az önkormányzatnak, ezt követően került sor a tulajdonosváltásra.

Szólj hozzá!

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.