A polgármester kabinetfőnöke lett a Győr-Szol igazgatóságának elnöke – ez történt a győri közgyűlésen!

Pintér Bence 2020-09-29 12:08:00
Endrődi Péter, a Győr+ korábbi igazgatója, Dézsi Csaba András kabinetfőnöke lett a Győr-Szol igazgatóságának elnöke, új felügyelőbizottsági tagokat kapott a GYHG, és mint kiderült, a város gazdagodott néhány drága paddal is – ami egyébként a polgármester szerint csak azt bizonyítja, hogy szükség van a személycserékre.

Szeptember 29-én kedden ült össze Győrben a közgyűlés, hogy 25 napirendi pontról döntsön. De előtte még az önkormányzatiság harminc évére emlékeztek meg: Dézsi Csaba András mondott beszédet, majd ezüst emlékérmeket adtak át az első közgyűlés tagjainak, például Balogh József egykori szocialista polgármesternek is.

A buli hajnali kettőkor ér véget

Először a különféle gazdasággal és működéssel kapcsolatos rendeletek módosítása volt napirenden, amelyek közül a legérdekesebb talán az, hogy

a jövőben hajnali kettő és reggel hat között nem lehet olyan zenés rendezvényt tartani a városban kültéren, amit nem a város szervez.

A javaslat előzménye az lehet, hogy az országszerte ismert győri DJ és rendezvényszervező, Sikztah – akinek nevéhez a The Etiket bulisorozat, vagy a Gyémánt-díjas RómerKvelle fűződik – által szervezett, idén sokadik alkalommal megrendezett Elektrik Piknik kapcsán augusztus elején kisebb vita alakult ki, mivel volt, akit zavart a Püspökerdőben reggelig tartó rendezvény – ami egyébként minden engedéllyel rendelkezett, és minden szabályozást betartott.

A zajszintet 45 és 50 decibel között mérték, ami bőven alatta van a megszabott 55 decibelnek. (Azt tudni kell, hogy a decibel-skála logaritmikus, magyarán szólva 45-50 decibel valójában zajszintben nincs „közel” a határhoz.) Szeles Szabolcs alpolgármester viszont felháborodott posztot rakott ki, amit ugyan sokszor módosított, de benne eredetileg „néhány magáról megfeledkezett idiótának” nevezte az elektronikus zenei rendezvény résztvevőit.

Ugyanebben az előterjesztésben fektették le a házhoz menő szelektív hulladékszállítás szabályait, amelyet egyelőre kísérleti jelleggel vezetnek be.

Új igazgatóságot kapott a Győr-Szol, új cégvezető még nincs

Miután Sági Géza végül – vélhetően a csatornázás problémái körül kialakult diskurzus miatt – úgy döntött, hogy két ciklus után nem indul újabb öt évre a Győr-Szol vezetéséért, szeptember végétől új vezetőt kellett választani, ezen felül pedig az igazgatóságban is változások történetek:

a Győr-Szol igazgatóságának vezetője pedig nem más lett, mint Endrődi Péter, a Győr+ Média korábbi igazgatója, Dézsi Csaba András kabinetfőnöke, aki ez utóbbi feladatait továbbra is ellátja.

Az igazgatóság tagjai Rácz Attila István, a Pannon-Víz frissen kinevezett vezérigazgatója, Virág Krisztián (Virág-Adorján Andrea polgármesteri biztos férje), illetve Tompa Mihály lettek. Új vezetője a cégnek egyelőre nincs. Pollreisz Balázs (MSZP) jó munkát kívánt a cég új igazgatóságának, ugyanakkor észrevételezte, hogy az előterjesztés adatai alapján egy győri lakos sincs a győri szolgáltató cég igazgatótanácsában; emelett a kabinetfőnök lesz az elnök, ezért a javaslatot támogatni nem tudja.

Dézsi Csaba András polgármester elmondta: elégedetlen a győri közszolgáltatásokkal, éppen ezért helyezi oda egy közeli mukatársát, aki fél év alatt megszokta, hogy milyen munkatempót vár el, és szerinte ezt nem is ő várja el, hanem a győri lakosok.

Győr Dunaszerdahely testvérvárosa lesz

A második napirendi pont a főépítész különféle módosító javaslatait tartalmazta: ezek között ott volt a régóta húzódó bácsai bicikliút, aminek úgy tűnik, hogy most már meglesz a fix nyomvonala – talán még időben ahhoz, hogy az új híd kerékpáros infrastruktúrájával párhuzamosan ki lehessen építeni a Bárka utca vége és Bácsa közötti szakaszt. Gyimóthy Ákos főépítész azonban arról tájékoztatta a közgyűlést, hogy pár javaslatát visszavonja, nem tudtuk hirtelen megállapítani, hogy ezek között a bácsai bicikliút nyomvonalterve benne van-e.

Így volt ezzel Pollreisz Balázs (MSZP) is, aki azért szólalt fel ennél a napirendi pontnál, mivel szerinte követhetetlen ilyen jellegű javaslatoknál, hogy pontosan miről van szó, hiszen leírás nélkül csak számokat sorolnak. A szocialista képviselő azt is megkérdezte, mikor lesz kész az új építési szabályzat. Dézsi Csaba András elmondta: országos előírás, hogy az országos főépítész álláspontját adott ügyekről a közgyűlés előtt kell ismertetni. Az új építési szabályzat elkészülésének határideje pedig 2020 vagy 2021 decembere – sajnos nem értettük pontosan a maszk miatt. (Általában a maszk miatt nehezen hallani a sajtógalériáról még a kihangosított beszélgetést is.)

A közgyűlés döntött arról is, hogy a felvidéki Dunaszerdahely Győr testvérvárosa legyen.

Szavazás után Győr tulajdonába kerül majd az 1-es főút felújított szakasza az Ipar út és a likócsi körforgalom között. Kísérletet tesz az önkormányzat, hogy rendezze a Pálffy úti orvosi rendelő épületének tulajdonviszonyait: az épület harmadában működik az orvosi rendelő, de ennek tulajdoni helyzetét a rendszerváltás idején elfelejtették rendezni, most az önkormányzat az épület egyharmadát – az orvosi rendelőt – szerezné meg ingyen az államtól.

Döntöttek arról is, hogy a Bercsényi liget államtól megszerzett nyugati végén, a Bercsényi iskola melletti zöldterületen inkább nem parkolót, hanem önkormányzati intézményt (pl. óvodát, iskolát, orvosi rendelőt) telepítenének – mivel azonban parkoló létrehozására vette át a területet a város, ezért a korábbi szerződés módosítását kell kérvényezni.

Egy másik napirendi pontban pedig a város parkolókat adott át az államnak a kórház mellett – mint Glázer Tímea (DK) tisztázó kérdése nyomán is kiderült, nem a parkolóházat, ahogy előzetes cikkünkben tévesen írtuk, hanem felszíni parkolókat. Ezen felül új helyet kapott a Család- és Gyermekjóléti Központ Közösségi Kávézója, ami állagromlás miatt költözne a marcalvárosi aluljáróból egy Kodály Zoltán utcai üzlethelyiségbe.

Új felügyelőbizottsági tagokat kapott a GYHG

A Győr-Szol alól kiszervezett hulladékszállító cégnél a három felügyelőbizottsági tagból kettő, köztük a bizottság vezetője is lemondott, az előterjesztésből úgy néz ki, hogy új szerepet kapnak a cégnél, tehát a változásnak jogi okai vannak. Lévai Zoltán és Nagyné Tallián Réka helyére Szeles Sándor (Szeles Szabolcs alpolgármester testvére) és Kovács István kerül. A bizottság új elnöke Barthalos István lesz, ő az egyetlen tag, aki nem mondott le.

A cég alapító okiratát úgy módosítják, hogy az év közben jelentkező veszteségeket évente 250 millió forintig egy alkalommal tudja pótolni az önkormányzat,

most pedig 800 millió forint hitel felvételére kapott lehetőséget a cég

a javaslat alapján. A felügyelőbizottsági helyek kapcsán ismét felhozta Glázer Tímea (DK) hogy az ellenzék ismét nem kapott semmit, Dézsi Csaba András polgármester pedig ismét arra hivatkozott, hogy az ellenzéki összefogás maga között nem tud megegyezni, ami igaz, hiszen az összefogást eláruló egykori jobbikos, Fodor Roland nem igazán szeretne megegyezni a DK-val és az MSZP-vel. A polgármester azt mondta, hogy ha ez a megegyezés megtörténik, a helyek fenn vannak tartva az ellenzéknek.

Glázer arra kérte Dézsit, hogy mivel Fodorral nem tudnak megegyezni, gondolja át ezt a dolgot még egyszer. Pollreisz Balázs (MSZP) hozzátette: ha Dézsi polgármester most pontosan fogalmazott, és a pártok aláírását várja, akkor az meglesz. (Hiszen Fodorral ellentétben a Jobbikkal meg tudnak egyezni.) Balla Jenő (Összefogás Győrért) is felszólalt, ő pedig szintén azt kérte, hogy ne csak a kormáypérthoz közeli emberek, de ne is ellenzéki pártokhoz közeli emberek, hanem civilek kerüljenek a felügyelőbizottságokba.

A Gazdasági Működtető Központ élére is megvan az új jelölt, a pályáztatás után Matisné Kertész Judit kapta a pozíciót. Módosult aztán az Idősügyi Tanács szervezeti és működési szabályzata, első sorban a polgármesteri hivatalban korábban beálló szervezeti módosításokkal párhuzamosan. Arról is döntöttek a képviselők, hogy a környezetvédelmi alapból finanszírozva elkezdődjön Püspökerdő és a szentiváni Tölgyeserdő védett természeti területté nyilvánításához szükséges szakértői tanulmány elkészítése. Gyárváros pedig négy év után kapott végre állandó körzeti fogorvost, amit mind a helyben élő Pollreisz Balázs (MSZP), mind Hajtó Péter (Fidesz), a körzet képviselője üdvözölt.

Lett pár drága padja a városnak

A polgármester hatáskörében hozott döntések általában több tucat oldalra rúgnak, ezeket egyben szokta megszavazni a közgyűlés – itt az apró-cseprő ügyektől a nagy horderejű ügyekig mindenféle döntés megtalálható; ettől függetlenül kevés vita szokott lenni a szavazás előtt.

Most azonban Pollreisz Balázs, az MSZP képviselője felszólalt, talált ugyanis pár érdekes tételt: a PÁGISZ iskola előtt 34 padot bontottak el és 13 újat telepítettek 5,4 millió forintért (új padokra lebontva darabonként 416 ezer forint, ebben persze nyilván a bontás ára is benne van); a Kovács Margit utcai házak mögött 44 padot bontottak és 14-et telepítettek, itt azonban csak 2,9 millió forintba került a munka (darabonként 210 ezer); a Mécs László úton 10 padot bontottak és 5 került ki, itt 603 ezer forintot költött erre a Győr-Szol (darabonként 120 ezer); az Erfurti úton pedig az 5-ös szám előtt 160 ezer forintba került egy pad kihelyezése, bár Pollreisz a helyszínen járt, és nem talált új padot.

Pollreisz – aki meg is nézte az egyébként teljesen sztenderd padokat – arról érdeklődött, hogy vajon mi indokolja az összességében magas, és helyszínenként is eltérő összegeket. Dézsi Csaba András elmondta: jogos a képviselő felvetése, felháborító, hogy milyen drágán helyeznek ki például padokat,

és ez is egy olyan ügy, ami indokolja a különféle személycseréket a városi cégek körül. Másrészt viszont számos oka van, hogy a munka drága, és vizsgálják a lehetőségét, hogy hogyan szorítsák lejjebb az árakat.

Randóti Ákos alpolgármester elmondta, hogy egyébként a korábbi padok kibontása is nagy költséggel jár, főleg ha régi, beton oldalfalú padokról van szó, ezt a hulladékot pedig el is kell szállítani, ezt is bele kell faktorálni a fent részletezett kötlségekbe.

Balla megkérdezte a polgármestert ifj. Knézy Jenő ügyében is

Balla Jenő is felszólalt, először megköszönte a Győr-Szol éléről leköszönő Sági Géza munkáját, majd arra bíztatta a polgármestert, hogy a GYHG-hoz hasonlóan több céget, így például a Győr+ Media Zrt.-t is kivehetnék a Győr-Szol alól, mivel

a jelen konstrukcióban a képviselőknek is alig van rálátásra ezen cégek dolgaira, és talán így az új vezérigazgatóval, ifj. Knézy Jenővel sem a közgyűlésen találkoznának először.

Balla egyébként egy érdekes problémára mutatott rá: jó példa a Győr+, ami a város finanszírozásában működik, de részletes pénzügyi/gazdasági beszámoló működésükről sem az ő honlapjukon, sem a Győr-Szol kissé elavult honlapján nem érhető el, az utóbbi helyen ráadásul általában véve hiányoznak a nyilvános, részletes gazdasági beszámolók, vagy legalábbis mi alapos kutatás után sem találtuk meg őket az elmúlt évekre vonatkoztatva.

Az egész közgyűlést itt nézheted meg:

Security Check Required

null

Szólj hozzá!

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.

Pénteken 56 helyszínen indul városi nagytakarítás Szombathelyen

A lakosság is csatlakozhat az akcióhoz, a helyszíneken szemeteszsákot, kesztyűt és a munkához szükséges eszközöket is biztosítanak.

Benne volt a kulcs, jó ötletnek tűnt: önkényesen elvitt egy autót Körmenden egy férfi, majd villanyoszlopnak hajtott vele

Két nappal később kábítószert is fogyasztott a rovott múltú vádlott, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

NERdisztán visszainteget: „Dzsudzsák Balázs Tesóka” levelet írt Szijjártónak, másnap már intézték is a diplomata-útlevelét

A Külügyminisztérium átvilágításakor került elő a levél, amely új megvilágításba helyezi, hogyan működött a diplomata-útlevelek kiadása a korábbi tárcavezetés idején.

Épp csak megjött az ősz, de a Győr-Szol már a karácsony felé kacsingat

Fenyőfa-felajánlásokat vár a társaság, a kiválasztott fákból győri városrészek közösségi karácsonyfái lehetnek.

Örökre elnémult a Kőbánya blues: meghalt Deák Bill Gyula, a magyar rock legendája

A 77 éves énekes egy műtét után hunyt el, halálhírét a hivatalos Facebook-oldalán jelentették be.

Ez is kiderült: Hende Csaba 30 évre titkosította, most mégis nyilvánosságra került a Groupama Aréna megnyitóján repülő Gripenek sztorija

A három vadászgép azért húzott át a stadion felett 2014-ben, hogy emelje az Orbán Viktor és Kubatov Gábor részvételével tartott megnyitó színvonalát.

Jótékonysági főzés és családi programok várják a győrieket szombaton a vásárcsarnokban

Egy finom ebéddel most segíteni is lehet: a Nyitott Piacok Napján befolyt teljes összeget a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének ajánlják fel.

A kötcsei Fidesz-mágnes Kecskés Cordulát is újra a fényre hívta – úgy tűnik a legendás piknikre nem lehet nemet mondani

A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke.