Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket!
Július elseje óta Székely Zoltán személyében új igazgató áll a győri Rómer Flóris Múzeum élén, miután február végén különféle gazdasági anomáliák miatt közös megegyezéssel távozott a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója, Grászli Bernadett, aki 2009 óta a Városi Művészeti Múzeum, 2013 óta a Xantus János Múzeummal történt összeolvadást követően a Rómer-múzeum igazgatója volt.
Székely Zoltán 2012 óta a mosonmagyaróvári Hansági Múzeumot vezette, de egyáltalán nem ismeretlen Győrben, hiszen előtt 17 évig a Xántus János Múzeum munkatársa volt. Elmentünk hozzá, hogy kifaggassuk terveiről.
Mi manapság egy múzeum feladata, és hogy tudja elérni az embereket?
Klasszikusan így szoktuk ezt meghatározni: a múzeumok feladata a gyűjtés, a megőrzés és a nyilvánossá tétel, a műtárgyak publikálása. Ez a hármas mind a mai napig a múzeumok működésének az alapja. Persze a feladatok mindig változnak, manapság a közzététel a problematikus: miként is jusson el a múzeumi munka eredménye a szélesebb közönséghez?
A publikálás jelentheti a szakmai közönség elérését a klasszikus médiumokon keresztül: múzeumi évkönyv, szakfolyóiratok, konferenciakötetek. De a szélesebb közönséget más módon kell elérni – ehhez tartozik a kiállítás, az ismeretterjesztő előadások, a múzeumpedagógiai foglalkozások és – ha úgy tetszik a közönségkapcsolati rendezvények, amelyek kapcsolódnak a múzeumi munkához. A harmadik csatorna pedig a digitális világ.
A múzeumok azzal próbálkoznak, hogy ezeken a csatornákon minél szélesebb körben elérjék a közönséget, és ahogy azt manapság mondani szokás, „társadalmiasítsák” a múzeumi munkát.
Az elmúlt évtizedekben újdonságként terjedtek el az interaktív kiállítások Magyarországon is. Mennyire működik ez a megközelítés?
Magyarországon a kilencvenes évek második felében indult el egy olyan folyamat, amelynek az volt a célja, hogy korszerűbbé tegyék a múzeumokat. Erre azért is szükség volt, mert a nyolcvanas évek végén mély hullámvölgybe kerültek a múzeumok, a látogatottságuk visszaesett, a finanszírozásból adódó problémák miatt inkább csak vegetáltak az intézmények.
A megújulás egyik csapásiránya az, hogy a digitális eszközöket bevonják a múzeumi térbe, és ezekkel próbálják közelebb hozni a kiállításokat a látogatókhoz, főleg a fiatalabbakhoz. Érdekes probléma: ha az ember jár a nagyvilágban, és kiállításokat néz, azt látja, hogy a művészeti kiállítások viszonylag visszafogottan használják a digitális eszközöket. Általában egy olyan pont van, ahol ezt használják.
A történeti kiállítások, tematizált kiállítások azok, ahol jobban előtérbe kerülhetnek ilyen eszközök. Magyarországon nagyon sok olyan kiállítás készült, ami gazdagon felszerelt, és használja a digitális eszközöket – hogy milyen sikerrel, ezt nehéz megmondani. Én a magam részéről mértéktartó lennék, hisz a digitális tartalmak akkor jók, ha azt az ember, a telefonján, vagy otthon a gépén elérni.
Egy múzeumi térben nem nagyon fognak álldogálni az emberek egy képernyő előtt.
A digitális eszközöket ott kell használni, ahol többletet tudnak adni a kiállított műtárgyakhoz képest. A mozgókép elvonja a figyelmet a műtárgyakról, ami a kiállítások lényege lenne.
A kiállítások megújulása pedig nem csak azt jelentheti, hogy informatikai eszközökkel pakoljuk tele a kiállítótermet, hanem azt is, hogy vizuálisan, intellektuálisan a nagyközönség számára izgalmas legyen. Nem elég betenni a tárgyakat a vitrinbe, vagy a képeket a falra.
A kiállítást magát is műalkotásként kell kezelni: olyan vizuális produktumként, amely a látványával is fel kell keltse az izgalmat.
Igaz az, hogy nehezebb manapság elérni, hogy múzeumba menjenek az emberek?
Nem hiszem, épp ellenkezőleg. Ha megnézzük a Szépművészeti Múzeum kiállításait: kígyóznak a sorok. Nyilván ez egy fővárosi intézmény nagy, nemzetközi neveket felvonultató kiállításokkal. De Mosonmagyaróváron, a Hansági Múzeumban azt láttam, hogy ha lassan, kis mértékben is, de folyamatosan nőtt a teljes árú jegyet vásárlók száma. Ez azt jelzi, hogy van érdeklődés.
2012 óta vezette a Hansági Múzeumot, ahová határozott célokkal érkezett. Hogy értékeli az elmúlt nyolc évet, sikerült elérnie a kitűzött célokat?
2012 szeptemberében vettem át az intézmény irányítását, kettős célt kitűzve magam elé. Egyrészt az intézmény szakmai munkáját szerettem volna felfuttatni: ennek érdekében az elmúlt nyolc évben folymatosan konferenciákat szerveztünk, átalakítottuk a múzeum periodikáját – ez a Moson Megyei Műhely, ebbe országos rangú kutatókat nyertünk meg. A kollégákat is sikerült rávennem arra, hogy konferenciákra járjanak, publikáljanak. Emellett arra törekedtünk, hogy a múzeum megkerülhetetlen tényező legyen a helytörténeti kutatásban.
A másik cél az volt, hogy jobban beépüljön a múzeum a helyi társadalomba, rendezvényeivel minél szélesebb köröket tudjon megszólítani. A kiállítási stratégiánkat ezért átalakítottuk, és számos olyan közönségkapcsolati programot szerveztünk, amely ugyan kapcsolódik a múzeumi munkához, de szélesebb réteget szólít meg. Ebbe bele kell érteni az ismeretterjesztő előadásokat, a szabadtéri koncerteket, és mondjuk a helyi színjátszó kör előadásait.
Hogy mennyire volt sikeres ez a munka, arról a mosonmagyaróváriakat kéne megkérdezni, de
én úgy érzem, hogy az elmúlt nyolc esztendőben sikerült egy dinamikusabb pályára állítani a Hansági Múzeumot.
Ennek a csúcspontját a Munkácsy-kiállítás jelentette, ami egymagában több látogatót produkált, mint az éves látogatószint, de ez nyilván egy egyedi dolog.
2012 végén egyébként pont egy nagyobb átalakítás előtt állt a múzeumi rendszer.
Ennek a lényege ugye az volt, hogy megszűnt a megyei múzeumi hálózat, amit a megyei önkormányzatok tartottak fenn, és minden ilyen múzeum a települési önkormányzatok fenntartásába került. Győrben ez praktikusan azt jelentette, hogy az egykori megyei múzeum, a Xántus János Múzeum, illetve a város fenntartásában működő Városi Művészeti Múzeum összeolvadt, és ebből jött létre a Rómer-múzeum.
És sikeres volt ez az átszervezés?
A tapasztalatok vegyesek. A Hansági Múzeumak például Mosonmagyaróvár városa jó gazdája, jó fenntartója volt, gondos gazdaként kezelte az intézményt, évről évre lehetett előrelépni. Más településeken nem ilyen pozitívak a tapasztalatok. Nagyon úgy tűnik, hogy ahol sikerült kialakítani megfelelő kapcsolatot az önkormányzat és az intézmény között, ott jól tudnak működni a múzeumok, ahol nem, ott több a probléma. De úgy érzem, hogy alapvetően ez a változás pozitív, mivel egy múzeum döntően a helyi közösség szolgálatában áll, a városi közönség számára dolgoznak.
Miért pályázta meg most a Rómer-múzeum igazgatói székét?
Ennek a fő indoka az volt, hogy mikor én 1994-ben végeztem az egyetemen, akkor az első munkahelyem a Xántus János Múzeum lett, és a rákövetkező 17 esztendőt itt töltöttem, mint művészettörténész: a művészettörténeti és iparművészeti gyűjtemény kezelésével. A helytörténeti kutatásba is bekapcsolódtam, alaposan megismertem a múzeumot és gyűjteményeit, bejártam a szamárlétrát, végül igazgatóhelyettes lettem.
17 év alatt számos olyan terv fogant meg bennem, amelyek megvalósítása elmaradt az óvári igazgatói állás elvállalása miatt.
Most úgy gondoltam, hogy itt a nagy lehetőség hogy visszatérve ezeket az elképzeléseket megpróbáljam megvalósítani.
Elődje, Grászli Bernadett távozásáról szűkszavúan nyilatkozott a polgármester, amit nem egy művészetkedvelő polgár szóvá is tett, például Rechnitzer János egyetemi tanár, műgyűjtő. Mit lehet tudni az előző igazgató leváltásáról?
A múzeum igazgatójának munkáltatója az önkormányzat, így minden ezzel kapcsolatos kérdésben az önkormányzat tud válaszolni.
Az én feladatom most az, hogy egy racionálisabb működésre állítsam át az intézményt, ebbe pedig beletartozik a gazdálkodás racionálisabb, átláthatóbb lebonyolítása.
Ennek keretében át is tekintettem az elmúlt hetekben a múzeum pénzügyi gazdálkodási rendjét, és igyekszem kiszűrni azokat az anomáliákat, amiket a polgármester úr is említett.
Az előző igazgató alatt erősebb volt a múzeumban a művészeti vonal, miközben a helytörténeti gyűjtemény 2014 óta, amióta az Apátúr-ház felújítására várunk, egy raktárban áll. Két kérdésem van: mi lesz az Apátúr-házzal? És mi lesz a helytörténeti gyűjteménnyel?
Az Apátúr-ház a Xántus János Múzeum központi épülete volt, amit a második világháború utáni időszakban kapott meg. A kilencvenes évek végére az épület állaga jelentősen leromlott: süllyednek a falak, és aki járt az épületben, az láthatta, hogy a boltozatokon vastag repedés van.
Nem szimpla felújításra, de az épületben rejlő statikai problémák megoldására, egy teljes rekonstrukcióra van szükség.
Ennek a tervezési munkálatai akkor el is indultak, és a későbbiek során újabb és újabb tervek. 2014-2015-ben olyan tervek készültek, amelyek kiviteli tervekkel rendelkeznek, tehát elindult a kötelező műemléki kutatás is. Ezt követően azonban nem sikerült a pénzügyi forrásokat biztosítani, ezért állt le a projekt. Érvényes építési engedéllyel rendelkező tervek vannak, az önkormányzat a forrását keresi.
Fotó: szelga / Wikipedia
Beszélt erről a polgármesterrel, ígért erről valamit?
Nem lenne szerencsés, ha arról, hogy ő mit mondott, én nyilatkoznék, és aztán ezt ő később olvashatná az újságban.
Ami számunkra probléma, hogy a műemléki kutatások ürügyén lebontották a helytörténeti kiállítást, és azóta sem történt semmi olyan lépés, ami ennek az anyagnak legalább a részbeni bemutatását szolgálná. Ez a helyzet tarthatatlan. Győr, egy megyeközpont, a magyar történelem fontos centruma, és rendkívül gazdag helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezik a múzeum – az országban az egyik leggazdagabb.
Nem tartom szerencsésnek, hogy ezt a gyűjteményt elzárva tartjuk egy raktárban.
Függetlenül attól, hogy az Apátúr-ház mikor nyitja ki a kapuit, időszaki kiállításokon, vagy egy megfelelő állandó kiállítótérben ismét a publikum elé tárjuk a gyűjteményt, vagy egy részét. Emellett a 2021-es esztendőt is úgy tervezzük, hogy a 750 éves évfordulóra egy nagy helytörténeti kiállítással fogunk készülni. A másik lehetőség a virtuális térben történő megjelenés. Ez a munka Xantus János Múzeumban elindult, de aztán abbamaradt. A céhes anyagnak, ami országos viszonylatban is jelentős, készült egy honlapja. Ezt a munkát szeretnénk folytatni, a gyűjtemény minél nagyobb részét szeretnénk elérhetővé tenni a világhálón.
A GyőrPlusznak mindennek kapcsán koncepcióváltást említett, de gondolom a helytörténeti vonal megerősítése mellett a művészeti vonalat sem engedik el.
Természetesen, hiszen a Városi Művészeti Múzeum megalapításától kezdve rendkívül intenzív és színvonalas munkát végzett a modern magyar művészet és a kortárs művészet bemutatásával. Gondoljunk csak a Grafikai Biennáléra, ami egy nagy nemzetközi esemény volt, ahova Brazíliától Japánig jöttek a művészek, illetve működött a szintén nemzetközi művésztelep. Emellett persze számos remek kiállítás is volt.
Ezek olyan eredmények és értékek, amelyeket nem szabad veszni hagyni. Mivel az elmúlt években a Grafikai Biennálé és a művésztelep kevésbé volt nemzetközi, kevésbé volt nagyszabású, ezt szeretnénk visszahozni, az eredeti koncepciót újjáélesztve. Az elmúlt évtizedekben egy nagy kortárs művészeti gyűjtemény jött létre a múzeumban, amit gyarapítani kell.
A koncepcióváltás nem azt jelenti, hogy most csak a helytörténeti, történeti kutatások kerülnek a központba, és minden mást zárójelbe rakunk, hanem egy kiegyensúlyozottabb működést.
Milyen programokra számíthatunk a jövő évi évforduló során?
Az évfordulóra egy nagyszabású kiállítással készülünk, ami nem konkrétan az 1271-es, V. István királytól kapott kiváltságlevélről fog szólni, hanem arról, hogy egy ilyen kiváltságlevél: lehetőség. Számos település kapott különböző kiváltságokat, amelyekkel vagy tudtak élni, vagy nem.
Ehhez azonban olyan polgárok kellettek, akik tudtak élni a lehetőséggel. Kiállításunkban rájuk fókuszálunk majd.
A kiállítás munkacíme „Győri karrierek”: olyan győrieket, győri családokat mutatnánk be az elmúlt háromnegyed évezredből, akik győriként emelkedtek ki, győriként gyűjtöttek vagyont, és váltak a város fontos személyiségeivé; vagy Győrből indulva lettek a kultúra fontos szereplői. Olyan polgárokat is be szeretnénk mutatni, akik mindazt, amit kaptak a várostól, azt vissza is adták. A kiállítás a győri polgárok előtt tisztelegne.
Mire számíthatunk még?
Emellett lesznek más rendezvényeink is, kisebb kiállításokkal, amelyek megidézik Győr arculatát az elmúlt évszázadokból. Szeretnénk bemutatni a fotóanyagot, nem csak a régmúlt képeit, de győri fotósokkal együttműködve a jelent is.
Az interjú elején beszéltünk arról, hogy társadalmiasítani kell a múzeumokat. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez – a múzeum a város közterületeit is igénybe szeretné venni. Tervezünk egy olyan installációs rendszert, amit kültéri helyszínen tudunk felállítani, és így a járókelők önkéntelenül is belépnek majd a múzeum terébe. Emellett a hagyományőrzők bevonásával felelevenítjük Győr különböző korszakait, túlterjeszkedve a 750 éven. Lenne tehát olyan rendezvény, amelyen a római légiósok küzdenek meg a barbárokkal, a lovagkort is megidéznénk, illetve a végvári életet, a török kort mutatnánk be.
Természetesen lesz várostörténeti konferencia, és tervezünk kiadványokat is, amelyek népszerűsítő módon, a múzeumi tárgyakon keresztül mutatják be a város történetét. Koncerteket is fogunk szervezni, ezt már idén elkezdjük: szeptember elején tervezünk egy koncertet, ami az egykori győri jezsuita rendház kottaanyagát elevenítené fel. Ennek helyszíne reményeink szerint az Apátúr-ház díszterme lenne.
Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.
